|

Átadta a Boeing az első sorozatgyártású P-8A-t

A Boeing március 4-én átadta az első, sorozatgyártású P-8A Poseidon tengerészeti járőr repülőgépet az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének. Mint ismeretes, a 428-as oldalszámú példány 2011. július 7-én repült először, azóta Seattle-ben volt, ahol a Boeing gyár berepülőpilótái végezték el vele az átadás előtt szükséges tesztrepüléseket. Múlt hét vasárnap itt került sor az átadási ceremóniára, majd a gépet átrepülték a floridai Jacksonville Haditengerészeti Légitámaszpontra. Utóbbi ad helyet az első P-8A-kiképző alakulatnak, mely az át- és kiképzést biztosítja a US Navy számára.

Valójában a 428-as nem az első P-8A, mely a haditengerészethez került, ugyanis a Boeing már korábban leszállított hat nullszériás példányt és két, a földi strukturális tesztekhez használt sárkányt. Előbbiekkel már 1500 repült órát gyűjtöttek össze a Patuxent River bázis berepülő személyzetei, miközben ellenőrizték, hogy a Poseidon alkalmas-e a rendszeresítésre, illetve kipróbálták minden lehetséges jövőbeni üzemeltetési körülmény között. Paul Grosklags altengernagy, a flotta Poseidon-programjának felelős vezetője szerint a US Navy készen áll a típus rendszeresítésére, mely nagy lépés lesz a tengerészeti felderítés és tengeralattjáró-elhárítás területén. Az altengernagy ezen kívül kiemelte, hogy a Boeing minden határidőt betartva, sőt, több esetben azokat megelőzve teljesítette a megrendeléseket, méghozzá probléma nélkül.

Az első sorozatgyártású P-8A |Fotó: Boeing ,

A haditengerészet megrendelésére a Boeing 2011 első félévének végén kezdte meg az alacsony ütemű sorozatgyártást (LRIP), ami tényleg nem kifejezetten szapora, hiszen egyelőre havi egy példány készül el. Később természetesen felgyorsul majd a Poseidon előállítása, a végső cél a havi húsz repülőgép, de erre még várni kell egy-két évet. 2012 végére a LRIP-1 hat gépét kell átadnia az amerikai repülőgépgyártó-óriásnak, amiken megkezdődhet a kiképzés. A P-8A egyébként a hamarosan nyugdíjba vonuló Lockheed Martin P-3 Oriont váltja, az RQ-4 Global Hawk tengerészeti járőr változatával egyetemben. Feladata a parti vizek ellenőrzése, illetve tengeralattjárók és felszíni egységek „levadászása” lesz.

5 hozzászólás “Átadta a Boeing az első sorozatgyártású P-8A-t”