|

Itt a Lockheed Martin 6. generációs gépe!

Az amerikai gyártó által minden évben kiadott, főként partnereknek és újságíróknak kiküldött naptárban idén érdekes képet találhatnak a szerencsések, ugyanis a szebbnél szebb fotók között egy érdekes ábra is rejtőzik, mégpedig egy 6. generációs koncepció rajza.

A Lockheed Martin titkos projektekkel foglalkozó divíziója, a Skunk Works által kidolgozott koncepció a PAK-FA-hoz hasonlóan „lapos” és hosszú, ami kis profilellenállásra enged következtetni. A gyártó tervei szerint jóval nagyobb végsebességre lesz képes, mint a jelenlegi gépek, emellett kiemelkedő hatótávolságot is várnak tőle és újgenerációs fegyverek garmadáját tervezik hozzá. Emellett olyan, ma még meglehetősen elrugaszkodottnak tűnő megoldásokat várnak tőle, mint az öngyógyító borítás és szerkezeti anyagok, valamint a többféle „lopakodó”-tulajdonság. A meghajtása is eltérő lesz a ma alkalmazottól, ám a vállalat munkatársai ezt nem részletezték.

A Skunk Works elképzelése | Fotó: Lockheed Martin ,

A Lockheed Martin 2030 körülre vizionálja a típus szolgálatba állását, a gép az F-22-esek és az egyéb, még rendszerben tartott vadászbombázók leváltására érkezne, építése során felhasználnák mindazt a tapasztalatot, amit a Raptor és az F-35-ös fejlesztésekor és üzemeltetésekor szereztek.

Ám nem a Lockheed az első ezen a téren, a Boeing még 2010 májusában mutatta be saját koncepcióját, igaz az F/A-XX inkább a haditengerészeti igények alapján készült, de biztosan átdolgozzák majd a Pentagon által kiadott követelményrendszer alapján, bízván a légierő megrendelésében is. Ám minden bizonnyal nem lesz nagy különbség a két igény között, ugyanis a US Navy és az USAF együttműködik a típus kiválasztásakor.

83 hozzászólás “Itt a Lockheed Martin 6. generációs gépe!”

  1. Littlejohn ez mért lepödől meg :)

    Oroszok is tudnak bizonyos területeken előre mutatók lenni.
    pl: Most ők az legnagyobb olaj termelők Szaudiakat ki is szoritották Ázsia piacról.

    Amibe meg lemaradtak na azokat a technológiákat most szerzikbe.
    Nemriadnak vissza semmitől. lásd Dél-Koreával közös rakéta elháritó rendszer fejlesztése.

  2. monyok

    Már az YF-23-as mérnökei is rájöttek erre.Ami érdekes a fantázia rajz a T-50 és az YF-23-asban az a hasonló forma(a laposságon túl):alapvetően mint a 3 gép úgy néz ki,hogy a pilótafülkénél magas a törzs közepe felé egy „völgy”jön majd a hajtóműnél újra magas.Állítólag ez a forma adja a legtöbb tartományban a lopakodó tulajdonságokat.ezért mondták egyes szakértők azt az YF-23-ról,hogy jobb lopakodó tulajdonságokkal rendelkezik mint a Raptor.

  3. gondolj egy olyan makromolekülára amely normál eseben valamilyen mértékben síkra nézve feltekert és polimerizált állapotba van.
    Ha megtudod csinálni azt a trúköt hogy X feszültséget rákapcsolva kiegyenesedik, de megmarad a plimerizált állapotba akkor a felülete megnő. Ez álltal lokálisan képes a hiányzó felületet potolni.

  4. @Tilikov: a vadászbombázóknál érkezik most az ötödik, majd a 6. generáció. A bombázók esetében nem szokás használni, én legalábbis sehol sem találkoztam besoroló táblázattal vagy bmi kapcsolódó dologgal. Maradjunk csak a „B-52, B-1B és B-2 utódja” esetleg a „következő generációs” megnevezésnél. Am ha jól tudom, a B-2-t tovább rendszerben akarják tartani, mint az első kettő kivonási dátuma.

  5. Nagyon hasznos dolognak tartom azt az amerikai felfogást, hogy a versenyezni kívánó cégek részben saját költségen készítsenek protókat és majd az állam kiválasztja, amelyik neki jobb. Egy sor fantasztikus gép született így. Kár, hogy Ivánéknál ez nem műxik. Ha a Szuhojnak nem lesz combos konkurenciája, akkor a lemaradás nőni fog. Kínában is több repülőgépgyár versenyez a „kegyekért”…..

  6. Mai tendenciát elnézve ebből nem hogy 2030ra Hanem talán még 2050re sem lesz még semmi Amilyen sokáig elhúzódik egy fejlesztés

    Bezzeg az 50-es 60as években Le adták a megrendelést és már 1-2 éven belül repült a prototípus Másik 1-2 éven beül már a sorozat gép is Pedig azok a gépek abban az időben bonyolult szerkezetek voltak A technológia csúcsa Ja és arányait tekintve potom áron valósultak meg

  7. @Phoenix

    Én nem a kategóriák elnevezésére akartam kihegyezni a dolgot, hanem hogy milyen fura dolog ez a húsz évre előre bejelentősdi. A B-2-t vagy a Raptort bejelentették húsz évvel a hadba állítás előtt? Akkor ezt miért jelentik be?

    No nem mintha elárulnának bármit is, gyorsabb lesz, meg nagyobb hatótávú, még szép, hisz ki gondolná, hogy az új generációnak majd rosszabbak lesznek a paraméterei?

    Ez a nano-öngyógyítás is olyan fura, talán egy golyó ütötte lyukat betoldana ez az anyag (mellesleg a WW2-es Hurricane-nek is öngyógyító volt a tankja, sima kaucsukból) de ha bekap egy rakétát, azon mit gyógyítana a nanocsoda? Ahhoz olyan nanorobotok kellenének, mint amilyen a Borgnak van :)

    Szóval olyan mesedélután feelingje van ennek az egésznek. Nem hiszem, hogy ezek konkrét létező fejlesztésekre reflektálnak, csak amolyan „készülj világ, mert épül a wunderwaffe, ne arra figyelj most, hogy mekkora a költségvetési hiányunk, hanem hogy mindjárt kész a halálsugár”.

  8. Littlejhon
    „Ha a Szuhojnak nem lesz combos konkurenciája, akkor a lemaradás nőni fog.”
    véleményetek a szerint a MIG-nek van még jövője?
    számomra érthetetlen, hogy ilyen nagy múltú, irgalmatlan tudásbázisú cég ilyen agóniában szenved. tudom számos példa van a történelemben arra, hogy multi cégeket eltemetett a piacgazdaság.
    de itt (amennyire tudni lehet) sokkal inkább politikai okai vannak.

  9. molni írta több hozzászólásában, hogy előszőr azt kellene meghatározni, hogy mi a 6.gen. ismérve.
    a cikkben elhangzik néhány
    Tilikov által említett misztikus képesség.
    viszont egy nyugati szakértő egyszer azt nyilatkozta: mire rendszerbe kerül egy fegyver addigra a hadiipari kutatásokat, találmányokat tekintve elavult. az az igazán csúcsa a technológinak ami még titkos. arról pedig a jelenkornak mégcsak sejtése sincs, sőt gondolati szinten sincs, ami kísérleti, kutatási fázisban van.
    nem akarok a lézerre hivatkozni, mert arról mindenki tud.
    azt azért ne felejtsük el, hogy az emberiség fejlődésében mindenkor (nem én állítom, olvastam!!!) a találmányok 90%-a mindig az utolsó évtizedre!!!!!! tehető. ez olyan szintű exponenciális növekedés, ami szinte elképzelhetetlen, de éppen a számítástechnika forradalma teszi lehetővé, hogy nem lassul az ütem. hiszen a mai szuperszámítógépek műveleti képessége döbbenetes és folyamatosan fejlődik.
    vagyis valóban nehéz megjósolni mi lesz 2-3 évtized múlva.

  10. Tilikov: azért voltak koncepciók akkor is:

    http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS5cM61fydVGU4V6BxDyzbE_ahG9Rnijpvun1uYYWV6qZTMDTjr

    http://www.aircraftdesign.com/rockwell_pre-atf_strike_fighter_%28raymer%29.jpg

    http://www.ausairpower.net/ATF-Lockheed-1988-Concept-S.jpg

    http://www.yf-23.net/Pics/ATF/Grumman/Grumman%20ATF%20impression%201.jpg

    http://www.yf-23.net/Pics/ATF/Grumman/Grumman%20ATF%20impression.jpg

    http://www.yf-23.net/Pics/ATF/Rockwell/Concept%206%20painting%201023.jpg

  11. még egy gondolat ha megengeditek! (ha nem akkor is :-) ).

    számomra az egészben az a szomorú, hogy az emberiség fejlődésében a kulcs mindig a háborúskodás körül forgott. egy tanulmány szerint (megint nem az én saját kutatásom, csak megdöbbentett) a találmányok amelyek biztosították az emberiség fejlődését (vagy legalábbis kulcspontok, jelentős mérföldkövek) szóval ezek mindig az ellenségeskedést, a gyilkolást, a hatékonyabb pusztítást szolgálták. az emberiség fejlődését (írja a tanulmány) az egymás elpusztításának vágya hajta, biztosítja. legalábbis ebben az ütemben. csak néhány példa:
    bronz ötvözetet jobb páncél és fegyver érdekében találták ki, csak úgy mint a vas később acél alkalmazását. más kérdés, hogy ezek idővel bekerülnek a polgári alkalmazásba. a modern kor fejlesztéseit Ti jobban ismeritek.
    nos ez számomra kicsit elgondolkodtató. mert kérdés, hogy hova tart az ember. bár soha nem állt olyan közel önmaga elpusztításához mint mondjuk a kubai válság alatt. talán a hidegháború elmúlt. de ismétlem az előző utolsó mondatomat: nehéz megjósolni mi lesz 2-3 évtized múlva.

  12. Azért ezek a találmányok, fejlesztések minde begyürűztek a civil életbe ahol elmondhatjuk, hogy mégtöbb hasznot hajtottak. A bronz acél hatékonyabbá tette a földmüvelést stb. És ha már példáknál tartunk, a mai modern orvostudomány alapjait a napoleoni háborúk harceteihez vezetik vissza. Az első gyógyszergyárakat az első világháborúban alapították Angliában, addig gyógyszert csak patikák kotyvasztottak. Forradali ötlet volt, hogy gyárakban kezdjenek oly gyógyszereket elöállítani, de hát nagy mennyiségbe volt szükség rá a fronton. Később ezáltal milliók hozzájutottak olcsón életmentő orvossághoz (lásd baby boom).

  13. 6.generáció az egyik kedvenc fiktiív témám amit már sokszor felvettetem és Molnival is tárgyaltuk.

    A mai 4. és 5. generációs gépek megvalósításához is 10-15 év kellett akkor egy ilyen korszak alkotó tervhez reális a 15-20 éves előre látás és jó ha már elkezdik felmérni a krítériumokat és nagyából behatárólják az alapvető képeségeket a majdani légifőlény vadászgéphez.

    Már elindították a kiválasztásí folyamatot egy félig meddig tendert.

    https://htka.hu/2010/11/07/tamad-a-6-generacio/

    A generációkon elgondolkodva a páratlan 1-3-5 Generáció volt mindig a korszak alkotó itt mutatkoztak be a legújabb fejlesztések pl

    1.gen:Sugár hajtómű

    3.generáció:Több feladatúság,varia szárny

    5.generáció:Lopakodás,szupercirkálás,tolóerővektorálás

    De még is a páros a 2-4 generáció volt/van a toppon mert ezekben teljesedtek ki az elkezdett és elért eredmények nem hiába vannak nagy számban jelen a világban a 2.és 4.generáció képviselői míg a 3.kikopott és az 1.generáció sem élt meg túl sok évet persze akkoriban nagyobb volt a fejlődés menete és gyorsabban a kukába kerültek a gépek.
    De így lesz szerintem az 5.generációval is ez sem fog túl sok évet megérni bár ez így merész kijelentés de nem terjednek olyan gyorsan mint mondjuk annó a 4.generációsok mert nincs is rá nagy szűkség…

    De 15-20 év múlva amikor már az útolsó 4.generációs gépek is kikopnak akkor fog robbanni a 6.generáció amiből úgy szintén hatalmas mennyiséget gyártanak mivel nem igazán lesz szén-hidrogén alapú tűzelőanyag amivel repülhetne a meg maradt 4-5.generációs vasak nem beszélve az üzemidejükről,mivel szerintem Hidrogén hajtású torlósugárhajtóműve lessz mint a HTV-2,3nak

  14. Félemnél nagyobb motiváló erő nincs. Ez van az egész mögött.
    Zulu harcosok mindig azt mondták hogy onnatudták angol katonák vannak a vidéken mert érezték a félemük szagát. Szerintük a fehéremberek mindig félnek. Megjegyzem ezért nem is pihennek.

    Messze menő eszme futtatásokat is lelehet vezetni ebből.

    Mező gazdaság azért fejlődött mivel azonos területen nagyobb termés mennyiség biztoságosabb. Mivel a termés hozamok évről évere változnak stb.

  15. egyébként valószínűleg igazad van. az evolúció része. a birtoklási vágy (legyen az nő, vagy hatalom). erről szólnak a mindennapok, a politika is. valamivel civilizáltabb formában. bár tudjuk hogy a háború nem más mint a dipomácia folytatása fegyverekkel. (Clausevitz?)

  16. AGRESSOR88
    egy észrevételem van.
    a mennyiségek vonatkozásában szerintem az 5. generáció nem lesz kevés. pontosabban minél előrébb haladunk a fejlődés idősíkján, annál hatékonyabbak a gépek (maradva a repülőknél), annál összetetteb, komplexebb rendszerek, viszont egyre drágábbak is. egyrészt nincs szükség belőlük olyan darabszámra mint a leváltott tipusok, hiszen hatékonyabbak. másrészt az adott ország gazdasága nem is lenne képes finanszírozni és fentartani, hiszen az üzemeltetés is egyre drágább.
    gondoljunk bele a második vh-ban mire felfutott az amerikai termelés
    1944-ben 84.000
    1945-ben 96.000 db repülőt gyártottak. tudom akkor totális háború volt, de akkor is.
    más: generáció váltásoknál mindig vizsgálják, hogy az új tipus mennyivel hatékonyabb a korábbinál. az amik a Red Flag-en többek között. kiderült, hogy az F-4 3:1 arányban veri az elődöt (talán F-86 vagy F-100 nem tudom)
    az F-15 viszont 15:1 arányban verte az F-4-t.
    Most viszon az F-22 60:1 arányban az F-15-t.
    MOLNI VAGY VALAKI JAVÍTSON, HA PONTATLAN VOLTAM.
    a lényeg: nem lehet, de nem is kell a korábbival azonos mennyiséget gyártani és rendszerben tartani.
    ennek ellenére az F-35 ből tervezett több mint 3000 db véleményem szerint hatalmas mennyiségnek és órási erőnek számít. ez pedig csak egy tipus.

  17. AGRESSOR88
    ez is igaz, nem véletlen, hogy a USAF próbálkozik bioüzemanyaggal, próbálva magát függetleníteni. viszont én akkor is azt gondolom, hogy a 6. generáció gépeiből még kevesebb épül majd. mert jóval drágább lesz, ráadásul horribilis lesz a karbantartása. nemrég itt jelent meg egy cikk, hogy a B-2-sek karbantartása micsoda elképzelhetetlen magas összeg csak a burkolatok miatt. viszont olyannyira hatékony, hogy elég belőle 2x db. nem kell több, igaz még az USA sem volt képes/nem akart többet gyártatni.
    még egy gondolat. a költségek rohamos emelkedése miatt egyre kevesebben engedhetik meg magunknak, hogy csúcstechnológiát nagyobb mennyiségben rendszerben tartsanak. a fejlesztésről nem is beszélve. a fejlesztésekben egyre többen lemorzsolódnak és kénytelenek beállni olyan mögé, aki képes ezt finanszírozni. amíg a második vh-ban, annak elején a legtöbb ország hasonló technikát volt képes fejleszteni, gyártani, üzemeltetni, addi mára egyre kevesebben vagyis elképzelhető, hogy néhány szuper gazdasági, technológiai központ/hatalom marad csak a világon.

  18. persze az is lehet, hogy csak eltolódnak a hatalmi központok. az eddig domináns európai hatalmak helyét veszik át a népességük miatt jóval nagyobb hazai nettó/bruttó terméket előállítani képes felemelkedő hatalmak. ezeket ráadásul nem szorítja annyira a nyugati demokráciákat sújtó szociális háló költsége, így alacsony életszínvonal mellett is képesek hatalmas összegeket fordítani fegyverkezésre. ennek ellent mondanak azok vélemények melyek szerint a tudásbázis és technológiai előny még sokáig megmarad nyugaton.

  19. Chimera

    Ne annak a szennylapnak hídjél és kürtöljed világba a hülyeséget!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Saját maguknak is ellent mondanak a cikkben!!!!!!!
    Inkább miért nem azt irják le hogy a beszéd hibás haza áruló medgyesiék megvették egy rossz konstrukciójú hitelre aminek most isszuk a levét!!!!!!!!!!!!!!!!

  20. Inkább adjuk el a képviselőket. Van 386 képviselőnk. Számoljunk 70 kg/képviselővel, ez 27020 kg. Legutolsó adat szerint 394, 46 Ft-ot kapnánk kilónként (hivatkozásmániásoknak: http://www.allattenyesztok.hu/arak/sertes ), azaz kasszíroznánk 10658309,2 Ft-ot.
    Ez elsőre nem tűnik soknak, de nézzük a megtakarítás oldalát is: képviselőink jelenleg 750 000 Ft-ot visznek haza havonta ( forrás: http://www.policysolutions.hu/userfiles/elemzesek/K%C3%A9pvisel%C5%91i%20fizet%C3%A9sek%20Eur%C3%B3p%C3%A1ban.pdf ), azaz 1 év alatt képviselők hiányában a kasszában maradna további 3474 000 000 Ft, összesen tehát a megtakarítás 3484 658 309 forint. Az erkölcsi haszon: megfizethetetlen:)

    Ellenvetés? :)

  21. Elég nagy marhaságokkal van tele. A B-2 nem állt szolgáltbe 1989-ben. A canard lényegét nem értik meg. Minden testre növekvő felhajtó erő hat sebesség és állásszög függvényéyben.

    A festék súlya nem komoly és a csökkentett észlelhetőség javát nem a festék adja. Akkor mindne vadászt lemázolnának a festékkel és hajrá. Csak éppen azonkon nem éri meg, mert akkora RCS csökkenést nem ad, de karbantartási horror lenne…

  22. AGRESSOR88 szerint:
    Ne annak a szennylapnak hídjél és kürtöljed világba a hülyeséget!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Saját maguknak is ellent mondanak a cikkben!!!!!!!
    Inkább miért nem azt irják le hogy a beszéd hibás haza áruló medgyesiék megvették egy rossz konstrukciójú hitelre aminek most isszuk a levét!!!!!!!!!!!!!!!!
    —–
    Már ne haragudj, de ilyen primitív állat vagy???

    Az origo írása Zágrábi forrásra hivatkozik. Amúgy a Molni-val és még néhány általam is tisztelt kommenttárssal ellentétben úgy vélem, hogy a jelenlegi kormánypárt, ahelyett, hogy F-16 vagy F-18-at lizingelt volna, Matolcsy tanácsára beszerzett egy nem Nato komp repcsit, NATINADS-hoz védővadásznak, amire ott volt a 29-es+ modernizálás. Ráadásul felé, mint amennyi kellett volna. A svédek már akkor is a C/D kifejlesztésével voltak elfoglalva. A XXI században nincs olyan új nyugati multirole repülőgép, amelyikben ne legyen légi utántöltés. A Link16 is kellett, a modernebb RWR stb. is kellett, stb. Az országgyülés még az első fidesz kormány elött hozott egy rendelkezést, hogy NATO kompatibilis, interoperábilis géppel kell leváltani az orosz repülőtípusokat (pld. 29-es).
    Innen kezdődött..
    A szociak, hogy anyagilag rossz szerződést kötöttek az igaz. Azonban ne felejsd el, hogy a mostani kormány is úgy módosítja a szerződést, hogy „csak szeretné, hogy 10 év mulva is hatalmon legyen”
    Azt se felejtsd el, hogy a szerződés miatt van, hogy még mindig min.a 80% hadrafoghatóság, és egyik gép sem a jurasicc parkban van.. Ha csak a vasat vesszük, akkor mindegy milyen kormány van, már a fele kibelezve állna. A szerződés a müszaki üzemeltetéshez szükséges igények szerint szupportálja a gépeket, és nem a magyar költségvetéshez, mint ahogy mi tennék. X millió a Gripenekre, Y millió a Magyar Köztársaság helyett Magyarország táblára…
    Értsd meg, hogy a legdrágább fizetési formát vettük meg, de így nem csak vasat és némi alkatrészt vettünk, hanem egy komplett üzemeltetést, ahol a szerződés nem engedi a kannibalizációt, azt, hogy hónapokig ne legyen alkatrész, hogy esőben rohadjanak a gépek stb. A magyar kormánytól az függ, hogy legyen üzem és kenőanyag, legyenek pilóták és műszaki állomány. Aztán ki lehet tölteni a repült órákat…

  23. Na szerencsétlen magyar légvédelem is az egész parlamentarizmus állat orvosi lova!

    Remek példa eddig az IMF ellen vitunk szabadság harcot. Sok itt forumozónak is rá ment a nyugdíja. Most megint arról hallani hogy IMF hitelt vesznek fel a minden tudok.

    A ebben a történetbe is ami biztos az hogy az elmúlt évek nyugdíj fizetései az embereknek semmisé lett.

  24. Ami a Gripen szerződés átdolgozását illeti, tudtommal csak a lízing elnyújtásárol van szó. Így lényegében minden marad a régiben csak a gépek árát kisebb részletekben fizetnénk tovább.
    Nem tudom mennyire hiteles ez az infó, de mivel a régebbi infóim is nagyjábol bejöttek ezért bízok ebben is.

  25. Ez a gripeneket adunk Horvátországnak hír kacsa:-)
    A legtöbb internetes hírportálnál nincs hozzáértő ember. Rendszeresen tök hülyeségeket írogatnak össze. Jobb és bal oldalon egyaránt. Ez alól Zord Gábor az üdítő kivétel, de ettől függetlenül még a Magyar Nemzetben is van olyan katonai témájú cikk, amit nem ő ír, nem mutatják meg neki, és az eredmény nettó hülyeség.

    Jelenleg kizárólag a gripen szerződés lízingjének meghosszabbítása a téma.
    http://mno.hu/belfold/hat-part-kepviseloivel-egyeztet-gripen-ugyben-1041631

    Egy médiával foglalkozó könyvben olvastam, hogy az újságírók a cikkek megírásakor az esetek 70%-ában (!) nem használnak forrást.
    Csak hallanak valamit aztán kikerekítik rutinból, megfűszerezik vitriolos stílussal és már meg is van a menő vezető hír.

  26. Testudo:
    Sokan csak átveszik 1-1 adott hírügynökség pár hírmorzsáját és azt felturbózzák – pl a gazda stílusának megfelelően (szoci, jobber, gazdasági, bulvár).
    Lényeg, hogy gyorsan összedobjanak valami sz*rt…
    Forrással tényleg nem sokan foglalkoznak.
    Ez a hír 100% hogy tényleg kacsa.

  27. A cikkben szereplő képről jut eszembe, hogy már párszor azt mondták, hogy az F-22 vagy az F-35 lesz az utolsó ember vezette vadászgép, a képen viszont van pilótafülke. Persze lehet hogy kétféle használati módja lenne. Bár én kételkedek, hogy jelenleg bele mernének vágni egy pusztán távirányításos gépbe, kell még oda jelenleg a pilóta.

  28. @dudi:”Már az YF-23-as mérnökei is rájöttek erre.Ami érdekes a fantázia rajz a T-50 és az YF-23-asban az a hasonló forma(a laposságon túl):alapvetően mint a 3 gép úgy néz ki,hogy a pilótafülkénél magas a törzs közepe felé egy “völgy”jön majd a hajtóműnél újra magas.Állítólag ez a forma adja a legtöbb tartományban a lopakodó tulajdonságokat.ezért mondták egyes szakértők azt az YF-23-ról,hogy jobb lopakodó tulajdonságokkal rendelkezik mint a Raptor.”

    Ezzel szemben nekem az az érzésem/gondolatom, sokkal inkább a
    területi elv (vagy sokak által darázsderék, ill. Coca-cola üveg alakként ismert fogalom) lehet a magyarázata ennek, amely szabály az aerodinamikában természetesen máig érvényes. Az eredő ellenállás csökkentése – ezáltal a gyorsulóképesség, valamint a végsebesség növelése, ezzel együtt pedig a fajlagos fogyasztás csökkentése – az új típusoknál is elemi érdek.

    üdv:RegEsb

  29. regesb

    A terület elv az tudtommal horizontális míg én vertikálisan értettem.
    A terület elv egyébként a Mirage-2000-nél a legjobban megfigyelhető,
    ott is csak horizontálisan szűkül össze a törzs keresztmetszete vertikálisan nem.De ugyan ez igaz az F-16-os CFT tartályaira amiket ugyan csak a terület elvet figyelembe véve terveztek meg.

  30. dudi

    A területi elv nem irány, hanem össz-keresztmetszet szerinti szabály,
    azaz a test haladási irányra merőleges teljes(!)síkmetszetének
    a felület-összege az, ami számít.
    Egyszerűbben az a rész, ahol a törzs keresztmetszetéhez
    hozzáadódik a szárny adott részének metszet-területe (szemből nézve).
    Ez a növekmény olyan nagy ellenállást generál, hogy a korai delták
    – amíg a területi elvre rá nem jöttek – komoly sebességproblémákkal
    küzdöttek. Legtipikusabb példája az F-102 Delta Dagger, amely
    első protója még hagyományos törzsel nem nagyon lépte át a hangsebességet
    (a kitűzött sebességhatártól messze elmaradva), míg a változtatott
    törzs segítségével vígan nyomta a mach-okat maga mögé.
    (Ahogy az előd tanulmánytípus, az XF–92A erre nem is volt képes.)
    De ez már közismert történet. :)
    Mint ahogy abba mér kevesebben gondolnak bele, hogy az előrenyilazott szárny esetén ez miért nem úgy jelentkezik, miért is előnyös
    ebből a szempontból is, és nem csak az áramlástani előny és voretx-leválás csökkenése okán: máshová esik a max. ker., azaz nem hirtelen nő meg az összkeresztmetszet a szárny okán.

    üdv: RegEsb

  31. dudi: „Nem érthetetlen.Akinek van egy kis műszaki előképzettsége az a leírtak alapján érti a mondandó lényegét.”

    Ha érted akkor mire föl a kérdés?
    Én amúgy sok mindent elhiszek de azt nem, hogy paraszti logikával érteni lehet az áramlástant és akár csak egyszerübb szituációkat is számolni lehetne. Ami területekre nekem van rálátásom azok közül az egyik hanem legkomplexebb, jól mutatja ezt, hogy mennyire is számolhatatlan nagyon sok szituáció.

  32. dudi: Éppen ezért írtam, hogy az állományra költeném a megtakarított összeget, méghozzá fizetés emelésre :-) Meg ha jutna akkor a személyi felszerelések modernizálására. Hát az viszont tényleg hátrány, hogy a NATO morgolódna, de nem az összes misszió megszűntetésére kondoltam, hanem, csak az afgánra. Valyon tényleg kivonulunk 2014-ben? Hendéék eléggé titokzatosan beszélnek erről…

  33. Nagyon örülök, hogy érthető lett. :)
    (Kicsit tartottam is tőle, hogy nem, hiszen ez nem olyan egyszerű,
    mint azt a korai 50′-es évek fejlesztései igazolják, sokáig nem is
    volt természetes.)

    „Mi a helyzet azokkal a típusokkal ahol nem lehet különválasztani a törzset a szárnytól pl SZU-27,MIG-29,T-50,YF-23 és a rajz.”

    dudi, nagyon jó kérdés!

    Ez esetben:
    1: Nem is KELL szétválasztani a kettőt, mert az összkeresztmetszet
    adja (bármilyen részkeresztmetszetekből is tevődjön az össze)
    az eredő ellenállás számításához az alapot. Érdekes módon egy hengerkúp
    „szárnyakkal” ellátva azonos eredő ellenállást generál, mint egy
    „hordósított” kúp szárnyak nélkül. (Talán ez a kép annyira nem beszédes,
    de próbáljátok mégis elképzelni. Erről egy videó valahol megtalálható.)
    2: Érdemes mindemellett megfigyelni, hogy a modern, törzsön is felhajtóerőt termelő típusok esetén a két hajtóműgondola között
    miért is nincs teljesen befedve a terület, holott ott rengeteg
    üzemanyag tárolható lenne… Tbk. azért is (az áramlási előnyök mellett), mert jellemzően a keresztmetszetet tekintve épp oda esik a szárny (és annak az áramlásra merőleges síkmetszete). Azaz így érik ott el a „darázsderék alakot”, mert nem az alak a lényeges, hanem az összkeresztmetszet.
    Még a T-50-nél is, ahol ott van a fegyvertér, csak a lehetőség egy részét használták arra.
    Érdemes lenne utánanézni (a típus kézikönyvében, lehet megteszem…), hogy egy 29-es a törzsközép pótossal mennyivel rosszabb eredményeket produkál…

    Szumma: ahová a szárny esik, ott az oda eső egyéb keresztmetszeti felületeket csökkenteni érdemes, bármik is legyenek azok az egyéb keresztmetszetek. Mivel ott csak a törzs van, annál kell csökkenteni.

    Megjegyzés: természetesen ez csak EGY hatás felületes és amatőr elemzése, a modern aerodinamika olyan komplex, hogy emellett számos más dolgot kell még figyelembe venni. Ha egyszerű lenne, elég lenne lerajzolni A Tökéletes Repülőgépet, és már mehet is gyártásba… nem lenne szükség egy sor, egymástól látszólag kis mértékben különböző légcsatornamodell éveken át történő elemzésére… :)
    A repülőgéptervezés IS az optimális kompromisszumok megtalálásának tudománya.

    Remélem sikerül egy fontos elvet ezzel megvilágítanom.
    Ha valaki megtalálná az adott videót, sokat segítene ha becsatolná.

    üdv RegEsb

  34. Fade

    Ezt kicsit túlgondoltad.Azon a szinten amennyire ez engem érdekel érthetően volt leírva és meg is értettem eszembe nem jutott számolni vele vagy csak jobban beleásni magam mint ahogyan le van írva.

    regesb

    Még egyszer köszönöm.