|

Az Erős Sárkány bevonul a flottához

Ez év elején egyre több információ szivárgott ki arról, miszerint a Kínai Haditengerészet légiereje érdeklődik a J-10-es Vigorous Dragon vadászrepülőgép után. Nyáron már konkrét adatok is napvilágot láttak, amikor Jin Ke admirális, a PLAN Általános Felszerelések Főosztályának népbiztosa, az AVIC Chengdu-i üzemébe látogatott, hogy ellenőrizze a J-10 projekt állapotát. Illetve megjelentek az első, gyár udvarán titokban készült fotók.

Látogatás az üzemben

Látogatás az üzemben ,

A típust eddig csak a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg légiereje állította hadrendbe – 2004-től napjainkig hat aktív vadászrepülő ezred állományában. Ezek az alakulatok az általános nyugati vélekedéssel ellentétben nem a tajvani szoros közelébe vannak összpontosítva. Három ezred a dél kínai katonai régiók állományában települ, a többi pedig arányosan oszlik meg az ország keleti partvidékét védő katonai régiók között.

Az új haditengerészeti J-10-esek természetesen nem lesznek képesek repülőgép hordozóról üzemelni. PLAN többi nagy sebességű típusához hasonlóan, szárazföldi bázisokról felszállva adnak légvédelmi készenlétet, illetve támogatják a flotta egységeit, ha szükséges.

Az együléses J-10AH és a két üléses J-10SH repülőgépek, a haditengerészet 4. repülő hadosztályának állományába kerülnek. Ez eddig orosz gyártmányú Szu-30MK2-es, és kínai J-7EH, MiG-21-es klónnal repült. Az új J-10-esek az utóbbi típust fogják leváltani.

J-10AH?

A J-10AH-nak megnevezett változatról a kínai oldalakon a napokban megjelent fotó | Forrás ,

—–
A hírt beküldte: Galcom

60 hozzászólás “Az Erős Sárkány bevonul a flottához”

  1. Nem csúnya, de a külalak huszadrangú szempont. Kérdés, hogy műszakilag milyen szinten van. De ha TCat-nek igaza van, és ez a gép tényleg nem alkalmas hordozós üzemeltetésre, akkor a kínaiaknak nagyon gyorsan kell találniuk valamilyen megoldást, ugyanis a hírek szerint a Kínának jópár éve eladott Ex-Varjag, az Admiral Kuznetsov testvérhajója már teljesen elkészült, tavasszal kezdődnek a tengeri próbái. Sanszos, hogy Kína is MiG-29K gépeket fog rendelni, bár a szabad gyártókapacitást jelenleg az indiai megrendelés köti le a MiG-nél…

  2. @KC: Emlékeim szerint pár éve még határozottan napirendben volt a hordozófedélzeti változata a J-10-nek, de menetközben úgy alakult, hogy a J-15 formájában csakazért is a Szu-33 kópiának feküdtek neki. Igaz, hogy az oroszok sem véletlenül váltanak MiG-29K-ra, de ez nem zavarja őket. A Moszkva által természetesen gyenge Szu-33 másolatnak minősített J-15 idén májusban repült először, ha jól emlékszem.

  3. http://www.varyagworld.com/

    Ezen a linken van egy fotó, hogy már a fedélzeti fegyverrendszerek is a helyükre kerültek, természetesen letakarva, ugyanúgy, mint a vadonatúj radar dome a hajó tetején. Ja, és természetesen ez egy békés Casinóhajó akar lenni, amely ki sem mozdul Dahlian kikötőből, hogy helyi játékosokat és a turistákat fogadni tudja… :-))
    Ami a SU-33 kópiákat illeti, én meglepődtem rajta, mert az ázsiai, és főleg a kínai sikeresség egyik titka, hogy roppant pragmatikusak, és rugalmasak. Márpedig látták, hogy méretéből adódóan, a SU-33 nem ideális hajófedélzeti üzemeltetésre és az oroszok is sokat kínlódtak velük. Mivel a Varyag a Kuznetsov testvérhajója, így a méretben sem térnek el. A kínaiak most még időben megspórolhatnának maguknak egy csomó szopást, ha egyből a kisebb MiG-29K gépeket rendszeresítenék!

  4. Én kína helyében legalább 1000-1500 J10-est állítanák rendszerbe

    Mi a picsának annyi sok ?
    Kínában már minőségre mennek nem mennyiségre elég lesz nekik 400 db is.
    Csak az a baj hogy semmit sem lehet tudni a gépek gyártásáról pl szu-30mk2 is van nekik az oroszok át adták a gyártásjogot is de hogy mennyit gyártottak azt nem tudni.

  5. 1500 szuhojjal már tényleg nem kekeckedne senki

    F-15-ből aktív olyan 600, de most akarnak vagy már ki is vontak elég sokat
    F-16-ból 1200+ van
    F-18-ból pedig Marine-nak van 220-238 darab körül
    Navy-nak pedig 409 db.

    igen tekintélyes mennyiség
    az a kérdéses, hogy mennyire lehet ekkora mennyiséget mozgosítani, az F-18-asok alapból mozgó egységek a szuperhordozókon, de kérdés van e Ázsiában annyi reptér ami fogadni tudná mindet, bár elég lenne a töredéke is megvívni egy háborút

  6. Én kína helyében legalább 1000-1500 J10-est állítanák rendszerbe hogy ki lehessen váltani a régi gépeket. Azonkívül még megcsinálnám neki az igazi hajófedélzeti változatát s felraknám a varjagra.

    Miből? Hol? Hogyan? Én minek? Az F-22-ből sem 1:1 mennyiségben akartak F-15 váltótípust csinálni. Az J-10 annyival tud többet papíron a régebbi gépeknél, hogy minimum 2:1 arányban váltja ki őket. Attól függ az arány, hogy mit tekintünk réginek…

  7. „Azért elképedek. Csak úgy röpködnek itten az ezresek. Az fel sem tűnt senkinek, hogy 30 év alatt nem gyárottak összesen ennyi Szuhoj gépet a teljes ’27-es (27/30/33/35/anyámkínja + protó gépek) családból?”

    És konkrétan ennek mi köze van ahhoz, hogy Kína hány gépet tud gyártani?
    Simán tudtak volna gyártani többet is a szuhojnál, csak ugye a Szu-27 család a 80-as évek közepére vált sorozat éretté, amikor már a szovjeteknek és később az oroszoknak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy hány vadászt gyártsanak.

  8. És konkrétan ennek mi köze van ahhoz, hogy Kína hány gépet tud gyártani?

    Az, hogy a nagy SZU is is kb. 400-500 gépet tudott legyártani 7 év alatt. A kínai-orosz együttműködés 10 éve alatt kb. 200-300 J-11 készült. A Szu-30 gépek lényegében 0 szinten kínaiak a fő részeket tekitve tudtommal.

    Simán tudtak volna gyártani többet is a szuhojnál, csak ugye a Szu-27 család a 80-as évek közepére vált sorozat éretté, amikor már a szovjeteknek és később az oroszoknak kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy hány vadászt gyártsanak.

    Tehát nem. pont. Az R-73 integráció is csak 3,5 évet csúszott, de oda se neki…

  9. Majd a kínaiak tudják mit és hogy és mennyit.
    Már ők is 15-20 évvel előrre gondolkoznak és terveznek.
    A szU gépeknél csak az első 50-60 db volt orosz alkatrészből összeszerelt a többinél fokozatosan lettek kiváltva kínai alkatrészekkel. a hajtómű az tényleg orosz, de a főelemek és az elektrónika már teljesen saját gyártás. Attól függ a gépek mennyisége, hogy az oroszok mennyi hajtóművet hajlandóak eladni kínának. Ki tudnák váltani saját hajtóművel, de kissebb az üzemideje elvileg mint az orosznak. Végső esetben gyárthatnák saját hajtóművel is.

  10. „Az R-73 integráció is csak 3,5 évet csúszott, de oda se neki…”

    Ennek semmi köze nincs ahhoz,hogy mennyit tudsz legyártani.

    sulyid

    Szerintem nem kell módosítanod,ha megnézed pl az amikat van nekik kb 2500 4/4+/4++ gépük.Amennyiben Kína vezető szerepre tör Ázsiában akkor kellhet az 1500 db 4.gen gép főleg mert a térségben ott van egy Japán/Dél-Koreai/Indiai/Orosz hadsereg akik nem nézik jó szemmel a Kínai ambíciókat.

  11. Másrészt gépet fejleszteni eléggé piaci kérdés. De ha megnézem a következő országokat: Irán, Törökország, Kína,Pakisztán (ha még maradnak) és még pár országot a hozzájuk hasonló státuszúakból, akkor azoknak közös vállalkozásban simán megéri függetlennek lenni. És akkor nem függnek sem az oroszoktól, sem az USA-tol.Már pedig igen nagy menyiségekről van szó. Irán sem fejleszt gépet csak hobbiból mert 5. generációst akarnak elsőre.

  12. Tudod én is röhögtem az IRÁNI robotrepülőgépek műanyag modelljén, míg be nem mutatták a végterméket. Utána visszanézve eléggé lenyugodva végignéztem a régi képeket, és ma azt mondom minden jelet figyelni kell. Szerinted ha összehasonlítom az orosz és a kínai gazdaságot, szerinted ez lehetetlen dolog? Nos szerintem nem.

  13. http://cnair.top81.cn/link.htm

    itt leht olvasni pár érdekes infót és sok sok kép is van a galériában a kínai légierőről.
    Ha jól olvastam 2012 elött nem történik meg az 5. genes gépük első felszállása.
    a AAM eknél érdemes nézelődni. A PL-12 nek ven új verziója ami az AIM-120C-4 essel tertanak egyenértékünek. van zavarvédelme meg minden. Az hogy ebből ki mennyit hisz el az magánügy. (Molni egy betűt se fog elhinni belőle ezt borítékolom.)
    PL-21 meteor másolat. Na ez nekem új volt.

  14. Légyszives értékeljétek már a következő gépeket a kövi pontok szerint:
    – blk hanyas f16-osnak felel meg
    – miben jobb mint az f16-os
    – miben rosszabb mint 1 f16-os
    A kövi gépekről lenne szó:
    – Mitsubishi F-2
    – J-10A
    – J-10B
    Előre is köszönöm a véleményeket.

  15. A J-10 a hagyományos radar 3 tönnfunkciós kijelző(1 szines), HMS, HOTAS, GPS/INS,1553B databus, hajtómű:AL-31FN
    j-10B -ben elvileg már AESA radar van és a pilótafülkéje teljesen digitális 3 szines többfunkciós kijelző van benne. hajtómű:WS-10A
    valamint kapott valami spec bevonatot amivel az RCS csökkenthető.

  16. Mondjuk tudom hogy a fotóknak nem kell hinni. Na, de a politikusoknak sem szabadna még is hiszünk nekik.
    Én a képek mindig árulkodók, még ha nem is mindig valódiak, mert egy elképzelést tükröz.
    http://picasaweb.google.com/kovacs9550/Sahafag?authkey=Gv1sRgCMn305Gxvf3f0gE&feat=directlink
    Most például az itt látható képek között sok oda nem illő található, de például a shafag 1-2-3 képek összecsengenek a máshol írottakkal. Mert bár ez a jakovlev gyakorlógéphez hasonló, mégis 1 hajtóműves, és azzal az érdekes szárnykialakítással látható ami nem téveszthető össze semmivel és dupla vezérsíkkal, ami az irániak mániája. És ha 1-1 fa modell készült róla, akkor lehet hogy van minta a karbon szálas burkolatokhoz is.

  17. Killer Clown: Nincs dátmmegjelölés, mondjuk mindegy is, hogy 2011eleje vagy vége és hogy 2015elej vagy vége az IOC.

    sulyid: Mért nem írsz azonnal 10000 J10et, meg 5000 Su27/35öt? Papír elbírja, realitás érzéke meg az elöző tippednek se volt. :p

    dudi: Amikor J-10Bnek utána olvastam akkor még a Kínai forumon is cáfolták az AESAt. Ezt erősíti meg az is, hogy voltak puhatolzózások PAF-Selex között AESAval kapcsolatban. Gondolom ha lenne benne nem lett volna… aztán persze ki tudja, bár én kétlem. Biztos probálkoznak de vszeg még úgy se állnak vele mint az Oroszok a Mig35radarjával.

  18. dudi: Legutobb még az volt az indok a legkorábban 2013ban indulhat gyártásnak(MMRCA), hogy elektronika. Ha jól haladnak vele akkor mással lehet a baj? Mivel? És akkor ugye az Orosz féle legkorábbanok elég veszélyesek.

    Uígy lehet az oka, hogy a hordozóra tervezett Mig29Kba se tervezik, ha így van mért? Vagy a Mig35 600T/Res radarja csak egy „teszt/tapasztalatszerzés”? Tippelgetek(ünk) összevissza…

  19. Az 1 képen én is felismertem de az okoskodásom a következő: Ha én akarnák valamit másolni, nem azt durrantanám le amit éppen gyártanak hanem azt ami a versenyben (USA tenderkiírásaiban mindig többen szerepelnek)szerepelt. Hiszen talán nincs is olyan nagy tudásbeli különbség a versenyző típusok között. Legtöbbször valamilyen súlyozásbeli szempont dönt. És a második, harmadik típus lekoppantása lehet hogy egyszerűbb.

  20. Ja és hogy ne hagyjam szó nélkül a robotrepülőgép leszólásokat. Majd ha kis hazánk, vagy az európai unió országai nem az USA vagy Izrael gyártmányai használják hanem a magukét akkor lehet ócsárolni. Ez már egy visszatérő dolog, technikailag kell értékelni a dolgot. Mert ismerek olyan srácot (szakmunkást) aki ledumálna egy kormányszóvivőt simán, de a kör kerületének képletét összetéveszti a területével, meg keveri az átmérőt a sugárral, azzal nehéz lesz olyan is alkotni. Meg az ide tévedt Szír orvos kétszer keresztbe veri a magyar kollégáit tudásba. Rubik névről pedig csak a kubikkocka jut eszébe egyeseknek. És ez még csak romlani fog. Pedig (R–26S Góbé)!!!!

  21. dudi: Melyik részre ment a ?

    Az is nagyon érdekes amit Indiai forumokon/blogokban lehet olvasni a Mig-35 MMRCAs teljesítményéről és nem épp hízelgő amit ott írogatnak róla.

    hammer:
    Ha csak a helyesírás lenne a baj…. teli vagyunk nehezen értelmezhető diszleksziás hozzászólásokkal és értelmezhetetlen mondatokat kreáló hozzászolokkal. No Offense…

  22. „Az is nagyon érdekes amit Indiai forumokon/blogokban lehet olvasni a Mig-35 MMRCAs teljesítményéről és nem épp hízelgő amit ott írogatnak róla.”

    Egy indiai fórumozó mivel tud többet mint te vagy én?Megsúgom semmivel.A net Indiában is ugyan az mint nálunk.Azt meg nem hiszem,hogy Indiában beavatják a fórumozókat a műhelytitkokba.

    ez nem ok nekem:”Vagy a Mig35 600T/Res radarja csak egy “teszt/tapasztalatszerzés”?”Mi az a 600T/Res?