Norvégia az F-35-ös mellett voksolt

Végre végleg eldőlt, hogy a skandináv országban szolgálatban álló F-16 MLU flottát az amerikai ötödik generációs típus példányai váltják majd le.
Bemutatkozott Triton, a US Navy „embertelen” járőrgépe

Ahogy arra számítani lehetett, a Northrop Grumman a tegnapi nap folyamán bemutatta az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének szánt MQ-4C jelzésű repülőgépet.
Honnan lesz pénz az új Gripenekre?

A Svéd Fegyveres Erőknek maguknak kell kigazdálkodni a „Szuper-Gripenek” árát, ugyanis a kormánytól nem számíthatnak pénzügyi támogatásra, így elkerülhetetlen, hogy más területről vonjanak el forrásokat.
Újabb balesetdömping, újabb Osprey-veszteség

Nem alakult jól az elmúlt pár nap repülésbiztonság szempontjából, ugyanis három nap leforgása alatt mind Amerikában, mind Európában, valamint Afrikában és Ázsiában is zuhant le katonai repülőeszköz, köztük egy Osprey is.
Tovább maradnak szolgálatban a román MiG-ek?

Nem elképzelhetetlen, hogy akár 2018-ig is repüljenek a szomszédban a MiG-21 LanceR típusú vadászgépek, ezt maga a román védelmi miniszter mondta a napokban.
Linköpingben jártunk – Aerospace Forum 2012

2012-ben ünnepli 75. születésnapját a Saab AB repülőgépgyár, a jeles eseményt az Aerospace Forum nevű konferencia és repülőnap keretében tették felejthetetlenné, legalábbis számunkra mindenképp.
Norvégia újabb Herculeseket rendelne

A Norvég Királyi Légierő újabb Super Herculesekkel gazdagodhat a közeljövőben, miután a skandináv ország vezetői beadták az igényt a típus további példányaira.
PAK-DA: konyec?

Oroszországnak nincs szüksége a PAK-DA jelzéssel emlegetett, nagy hatótávolságú, alacsony észlelhetőségű bombázóra – közölte a napokban Dimitrij Rogoziny, miniszterelnök-helyettes.
Különleges kötelékek

A közelmúltban volt pár különleges kötelék, melyről azért illik egy bejegyzésben megemlékezni. A történet főszereplője a Saab JAS-39 Gripen és az Airbus A400M Grizzly.
Pontosítás a Gripen NG programról

A múltheti linköpingi utazásunk során volt alkalmunk elcsevegni a Saab illetékeseivel is, akiktől hallhattunk új dolgokat is a Gripen NG programmal kapcsolatban, de korábbi értesüléseinket is megerősítették.