Hajó-dömping a Fülöp-szigeteken

Közismert, hogy a délkelet-ázsia ország tengeri erőinél még számmal akadnak még a második világháborúból származó hajók, azonban úgy néz ki, hogy 6 ország is szíves-örömest segítene ezen változtatni.

Hamarosan érkeznek a thai Oplotok

T-84 Oplot-M

Ukrajna májusban szállítja le az első csomag T-84 Oplot harckocsit – jelentette be Prayuth Chan-ocha ezredes, a Thai Királyi Hadsereg parancsnoka.

Film-Front – „Naval ramming”

“Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk néhány naponként Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével.

Hadrendbe állt az első Borej

K-535 Jurij Dolgorukij egyik tengeri tesztútja során, a tengeralattjáró hátulja felől készített fotó

Vasárnap hivatalosan is hadrendbe állt a K-535 Jurij Dolgorukij, illetve ugyanazon a napon vízre bocsátották az osztály harmadik tagját, a Vlagyimir Monomahot. A korábban megjelent nyilatkozattal ellentétben még 2012-ben, igaz, az utolsó pillanatban sikerült besorolni a Dolgorukijt a hadrendbe állt orosz tengók közé, bár egyelőre arról nincs hír, hogy csak papíron történt meg a hadrendbe […]

Orosz radar hírek

A Lekhtusi-ban található Voronyezs-M radar antennája, előtte 2 emberrel

Oroszország további két radarállomás megépítését tervezi, valamint a nemrég bezárt gabalai radar kiváltására alkalmas armaviri állomás is „kulcsrakész”.

Jövőre érkeznek a BMD-4M-ek

Alexander Kucserenko ezredes, az orosz védelmi minisztérium szóvivője bejelentette, hogy 2013 vége előtt végre rendszeresítésre kerülnek a BMD-4M AIFV-k.

Film-front – Földközelben 2.

“Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével.