Kizárni a NATO-ból a potyautas magyarokat? – Vélemény

Kimondottan vélemény írásokat ritkán közlünk le, bár volt már rá példa – most éppen egy ilyen alkalom van, melynek apropóját a Foreign Policy magazin azon, a chicago-i NATO csúcs előtt készített felmérése adta, melyben többek között egykori államfőket, védelmi- és külügyminisztereket kértek fel részvételre. A lentebb belinkelt felmérés egészét is érdemes átfutni, ezen olvasói vélemény cikk azonban konkrétan a felmérés egy kérdésével foglalkozik: ha lehetőség lenne rá, kiket tennének ki a NATO-ból? Ezen kis felvezetés után akkor pedig át is adjuk a „szót”:

A napokban kisebb vihart kavart a médiában az amerikai Foreign Policy magazin felmérése, amelyben a válaszadók megemlítik, hogy ha adódna rá lehetőség, Görögország után másodikként Magyarországot raknák ki a NATO-ból. A hangzatos kijelentést ki-ki a maga szája íze szerint értékelte, egyesek máris világvégét vizionáltak, másokban pedig ismét föllángolt a nyugatellenesség. Mint mindig, az igazság valahol a két nézet között félúton van, de azért érdemes némi keretet is adni, vajon miért merült fel egyáltalán kis országunk a téma kapcsán.

Kik Mondták?

Az ominózus elemzés, amely a NATO jövőjét vette górcső alá, a Foreign Policy (FP) magazin és az Amerikai Atlanti Tanács elnevezésű külügyi kutatóintézet közös munkájának az eredménye. Az 1970-ben alapított FP az amerikai külügyi újságírás egyik zászlóshajója. Kéthavonta 100,000 fölötti példányban jelenik meg, emellett az újság online verzióját is rengetegen olvassák. Kis túlzással elmondható, hogy Amerikában szinte nincs olyan külpolitikával komolyabban foglalkozó egyén, aki nem rendszeres előfizetője vagy szimplán csak olvasója a lapnak. Az elemzés másik szerzője pedig az Amerikai Atlanti Tanács melynek fő profilja a transzatlanti kapcsolatok és a NATO szövetségi rendszer erősítése konferenciák, elemzések és tanulmányok százainak segítségével. A kutatóintézet idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, és Washingtonban ők számítanak a téma egyik legnagyobb szakértőjének, így az ő esetükben sem lelkes kezdőkkel van dolgunk.

Ami pedig a válaszadókat illeti, ők sem kispályások, hiszen vannak köztük volt államfők, külügy illetve honvédelmi miniszterek, volt és jelenlegi tagjai az amerikai kongresszusnak, illetve kutatók és egyetemi tanárok az Atlanti-óceán mindkét partjáról. Így bár a “csapat” mindössze 59 főből állt, politikai, közéleti és véleményformáló erejük meglehetősen jelentős.

Kik a sorstársaink?

Ebből az 59-ből a görögök 18 szavazatot kaptak, míg hazánk 5 szavazattal került a második helyre. Sorban utánunk Törökország 4, Izland 3, majd Németország, Luxemburg, Albánia, Olaszország, es Ciprus áll 1-1 szavazattal. (Ciprus valami hiba folytán kerülhetett be a rendszerbe, hiszen nem is NATO tag.) Sajnos a “miért” kérdésre – ha volt ilyen egyáltalán – az FP a válaszokat nem hozta nyilvánosságra, mivel valószínűleg úgy gondolták, hogy pusztán a számok épp elég nagy port kavarnak majd. Bár a végeredmény minden bizonnyal a szavazók magánvéleményét tükrözi, érdemes elgondolkodni, vajon miért pont ezeket az országokat jelölték.

Az 1-1 szavazatot kapók között úgy tűnik a katonai képességek hiánya (Albánia, Luxemburg) vagy azok nem megfelelő alkalmazása (Németország és Olaszország) lehet a fő közös pont. Nem megfelelő alkalmazás alatt, a Berlin és Róma konfliktuskerülő kül- és biztonságpolitikáját lehet kiemelni, amely méretüknél és katonai erejüknél jóval kisebb nemzetközi szerepvállalásban nyilvánul meg. A 185 ezer fős német hadsereg például mindössze 10.000 katonát ajánl fel külföldi missziókra, és elemzők szerint az ország megítélése a NATO-n belül jelenleg a béka feneke alatt van.

Izland 3 szavazata sem meglepő, hiszen az ország nem rendelkezik hadsereggel, légterét a NATO (leginkább az USA) védi, amely kiadás egyre jobban szúrja az amerikaiak szemét. Az ország tökéletes példája a potyautas magatartásnak, de mivel alapító nemzetről van szó, amely ráadásul stratégiailag fontos helyen is van, így mindezeket elnézik neki.

Törökország és részben Görögország szavazatait a két nép közötti folytonos acsarkodás magyarázza, amely rengeteg belső döntéshozási folyamatot lassít vagy éppen blokkol a NATO-ban. A törökök mostanában meglehetősen ellenségesen viselkednek Izraellel, Amerika pártfogoltjával, emellett sokan nem nézik jó szemmel az ország növekvő önbizalmát, és az új-ottomán törekvéseket, amelynek célja Törökország regionális hatalmának visszaállítása. A görögök emellett további szavazatokat kaphattak a kilátástalan politikai és gazdasági helyzetük miatt (ami a NATO számára is komoly aggodalomra adhat okot), Macedónia NATO tagságának akadályozása miatt, illetve a NATO-EU kapcsolat gyakorlatilag teljes blokkolásáért (Ciprus miatt).

Mi miért?

De akkor hogyan kerülünk mi ebbe a csoportba, hiszen sem Izland sem Németország kategóriájába nem tartozunk, Törökországról és Görögországról nem is beszélve? Véleményem szerint a válasz igen összetett: A legnyilvánvalóbb ok a Honvédség gyászos költségvetése az elmúlt 10 évben. Ezen sajnos nincs mit szépíteni, illetve ennek folyományaként az ország tekintélye a NATO-ban igen sokat csorbult, hiszen sok vállalásunkat egyáltalán vagy nem megfelelően teljesítettük (pl. Helikopterek küldése Afganisztánba) emellett a haderő modernizációja is meglehetősen lassan halad. Továbbá jelen van nálunk is a “német-szindróma” , hiszen ha fel is ajánlottunk csapatokat, azt legtöbbször erős nemzeti korlátozással tettük (pl. a PRT esete Afganisztánban). Ezek, bár szomorú dolgok, nem új keletűek, hiszen ezek alapján akár Szlovákia is felkerülhetett volna a listára. Ami viszont mégis minket állított a reflektorfénybe az nem más, mint az ország utóbbi időben leromlott külföldi megítélése. Lehet vitatkozni a médiatörvény helyességéről, a magánnyugdíjak ügyéről, az IMF-fel való tárgyalások elhúzódásáról, vagy a gazdasági szabadságharcról, azonban az nyilvánvaló, hogy mindezek (kommunikációjának) hatására az Európai és Amerikai közvélemény szemében Hazánk az utóbbi időszakban kiszámíthatatlan, sok esetben nem feltétlenül demokratikus egyfajta „bezzeg országgá” vált. Mindez a témánk szempontjából azért is fontos, mert a demokratikus politikai berendezkedés és a kiszámítható kormányzás a NATO-hoz való csatlakozás alapfeltételei. Mindezekből sajnos az következik, hogy az öt szavazat melyet Hazánk begyűjtött, kimagaslóan soknak számít, különösen ha figyelembe vesszük azt, hogy az 59 szavazóból mindenki csak egy országra voksolhatott, és sokan szinte csak a térképen tudják megmutatni Hazánkat, minden más esemény (még a fentebb vázolt negatív hírek is) hidegen hagyjak őket.

Akkor most merre tovább?

A Foreign Policy magazin felmérése hazánk szempontjából nem több, mint egy fricska, ám a jó tanuló a kritikát is építő jelleggel kell, hogy fogadja. Sajnos Magyarországon mára divattá vált a nyugattal való szembehelyezkedés, sőt, ez a gondolkodás lassan a politikába is beférkőzik. A probléma csupán az, hogy ha „bezzeg országgá” válunk, és szembefordulunk a nyugattal, akkor ki marad, aki támogatna minket? Ha őszintén végignézzük a történelmünket, láthatjuk, hogy közel ugyanannyi okunk van haragudni a nyugatra, a keletre, és a közvetlen szomszédjainkra egyaránt. Sajnos az ország gazdasági és földrajzi helyzete nem teszi lehetővé a katonai függetlenséget, így kénytelenek vagyunk egy oldalt választani, és amellett kitartani. Ez az oldal a rendszerváltást követően a “nyugat” lett, ráadásul mind a NATO mind pedig az EU csatlakozásunkat népszavazás előzte meg, illetve talán ez a két cél volt az utolsó, amelyben a politikai pártjaink meg tudtak egyezni. Így hát bármennyire is tetszik vagy nem tetszik, de ebbe a körbe tartozunk, és amennyiben itt is szeretnénk maradni, ne adj’ Isten némi megbecsülést is szeretnénk magunknak kivívni, akkor érdemes még az ilyen apróbb(nak tűnő) kritikát is komolyan venni és megfontolni.