Az USAF csökkentené szállítóflottáját

A közelmúlt gazdasági folyamatai egyre-másra hagynak nyomot a fejlettett és gazdagabb országok honvédelmi kiadásaiban is, ami egyértelműen kihat a fenntartott technika mennyiségére. A megszorításokat a felgyülemlett adósságával állandó harcban lévő Amerikai Egyesült Államok sem ússza meg. Korunk vezető katonai hatalma apró lépésekben ugyan, de folyamatosan húzza rövidebbre a nadrágszíjat, ezt pedig hamar megsínylik különböző haderőnemei. Esetünkben a USAF, azon belül is az AMC (Légi Szállítási Parancsnokság) kényszerül a rendelkezésre álló teherszállítók egy részének kivonására.

A világ legnagyobb kapacitású katonai stratégiai légiszállító-flottájára csökkentés vár. Az Egyesült Államok szenátusának szakosodott bizottsága július 13-án kapta kézhez azt a dokumentumot, mely a katonai teherszállító repülőgépek számának lefaragását és az ezzel megtakarítható pénzösszeget tartalmazza. Ennek fő felelősei Raymond Johns tábornok, az AMC parancsnoka és Duncan McNabb tábornok, az Egyesült Államok Logisztikai Parancsnokságának (USTRANSCOM) feje. Elképzelésük szerint a mostani 316 helyett hamarosan csak 301 lenne a maximálisan üzemben tartható szállítógépek száma, ami jelentős megtakarítást eredményezne.

A javaslat ellenzőinek lecsillapítása érdekében Johns elmondta, hogy az AMC parancsnoksága nagyon is tisztában van a szervezet jelentőségével, azonban jelen helyzetben nem engedhető meg semmilyen pazarlás. Szerinte sikerült a lehető legoptimálisabb megoldást megtalálni, ami nem veszélyezteti a nemzet légi szállítási kapacitását, viszont komoly összegeket takarít meg az adófizetők pénzéből. Egészen pontosan 1,2 milliárd USD kifizetésétől menekülhetnének meg az elkövetkezendő években anélkül, hogy alkalmatlanná válnának a jelentkező feladatok ellátására.

A C-17 továbbra is fontos szerepet kap | Fotó: Staff Sgt. Jacob N. Bailey, U.S. Air Force ,

A koncepció lényege létrehozói szerint a gazdasági megalapozottság és a logikus költekezés. A 301 darabos állományt a kiöregedő Lockheed Martin C-5A Galaxy-k kivonásával érnék el, mely után a korszerűbb C-5M és a Boeing C-17 Globemaster III alkotná a stratégiai légiszállítók gerincét.

McNabb ezen felül hozzátette, hogy a repülőgépek darabszámának csökkentésével az egyes pilótákra jutó munkaórák száma és a leterheltségük is csökken, ami minőségi javulást eredményezhet.
”A legjobb embereket szeretnénk alkalmazni a leglogikusabb terv szerint.”– fogalmazott a tábornok.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Repülési tilalom az F-35-ösökre

Repülési tilalom az F-35-ösökre

Boeingra cseréli E-3 Sentry flottáját az USAF

Boeingra cseréli E-3 Sentry flottáját az USAF

Polcra rakja az F-35-öt az USAF?

Polcra rakja az F-35-öt az USAF?

Szállítás tengeralattjáróra drónnal

Szállítás tengeralattjáróra drónnal