|

Levegőben az új koreai vadászbombázó

Végrehajtotta szűzrepülését a KAI (Korea Aerospace Industries) által fejlesztett, csökkentett észlelhetőségű KF-21 Boramae vadászbombázó.

A DAPA (Defense Acquisition Program Administration) közleménye szerint július 19-én, helyi idő szerint 15 óra 40 perckor a Sacheon repülőtér futópályájáról levegőbe emelkedett a KF-21 Boramae 001-es számú prototípusa. A 33 percig tartó szárnyalás során az alap rendszerek működését, valamint a gép irányíthatóságát tesztelték.

Forrás: DAPA ,

Dél-Korea 2001 márciusában határozta el, hogy saját típussal váltja le az F-4D/E Phantom II és F-5E/F Tiger II harci repülőgépeit. A KF-X néven futó program során több különböző kialakítást is megvizsgáltak, míg végül a „C109” jelölésű formaterv győzedelmeskedett, ez alapján építették meg a prototípust, mely az ötödik generációs gépektől eltérően nem rendelkezik (egyelőre) belső fegyvertérrel, fegyverzetét a törzsbe süllyesztve, illetve szárny alatti pilonokon hordozhatja (összesen 10 felfüggesztési ponton). A belső fegyvertér ugyan hiányzik, de a koreaiak a hírek szerint nem teljesen tettek le róla, a koncepciót úgy alakították ki, hogy ha később van rá szándék (és anyagi forrás), akkor a gép sorkányszerkezetének komolyabb módosítása nélkül kialakítható legyen „bombakamra”.

A projekthez számos külföldi partner csatlakozott, a hajtómű kapcsán a General Electric, a radar kapcsán az Elta Systems és a Saab, hogy csak pár nagyobb nevet említsünk. A finanszírozást nagyrészt a dél-koreai kormány (65%) vállata, de Indonézia is komoly szeletet kapott (20%), míg a maradékot magáncégek tették hozzá a KAI vezetésével.

A KF-21 Boramae jelölésű típusból 120 darabot rendelne Dél-Korea, de exportban is reménykednek. Az első példányoknak 2026-tól kell szolgálatba állnia.