|

Botswana drágállja a Gripent

Bő 2 éve röppentek fel olyan sajtóértesülések, miszerint Botswana svéd vadászbombázókkal kívánja leváltani Canadair CF-5 típusú vadászgépeit. Emlékeztetőül: míg a botswanai sajtóban felreppent pletykák 16 db gépről és egy akár 1,6 milliárd Dollárra rúgó csomagról szóltak, addig a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatala (FMV) 8 gép iránti érdeklődést igazolt vissza az ügylet iránt érdeklődő sajtó felé.

A Gripen kapcsán 2016-ban megindult tárgyalások egyes források szerint Botswana tavasszal leköszönt korábbi elnökének 2017 júniusi svédországi látogatásának idejére megállapodás közeli állapotba jutottak. Nos ez kérdéses annak tükrében, hogy az afrikai ország jelenlegi védelmi minisztere, Shaw Kgathi a közelmúltban úgy nyilatkozott a hazai sajtónak, hogy Botswana semmi nem került véglegesítésre, sőt túl sok lépés nem is történt a Gripen beszerzés kapcsán és Botswana már más irányba nézelődik egy, a Gripennél megfizethetőbb alternatíva után.

A botswanai sajtóban megjelenésre kerülő információk alapján a haderő Gripenre vágyakozása és az ország költségvetési helyzete nem volt összeegyeztethető, nincs meg a keret az 1,7 milliárd Dollár körülire taksált beszerzésre.

Ahogy arról pár éve mi is beszámoltunk Botswana a Gripen belengetése előtt a jelenleg hadrendben álló 10 db együléses CF-5A és kétüléses CF-5D vadászgépének váltótípusaként a dél-koreai-amerikai T-50 Golden Eagle típusban látott fantáziát. Hogy a 2,5 millió lakosú gyémánt kitermelő ország légierejét vadászgép vonalon végül milyen típussal modernizálják az tehát továbbra is erősen képlékeny – az ország történelméből és aktuális gépparkjából kiindulva viszont mi továbbra is valamelyik „nyugati” típusra tennénk voksunkat.

Botswanai CF-5D Bob Adams,