|

Nemzetközi szállítórepülőgép-gyakorlat kezdődik Pápán

Megérkeztek az MH Pápa Bázisrepülőtérre az ETAP-T18 nevű többnemzeti szállítórepülőgép-gyakorlaton résztvevő repülőgépek. A június 10-22. között folyó gyakorlaton nyolc nemzet, kilenc repülőgéppel képviselteti magát.

Az Európai Védelmi Ügynökség és az Európai Harcászati Légi Szállítási Központ szervezte gyakorlat fő célja, hogy a központ tagállamai művelettervezői és harcászati műveleti feladatokat gyakorolhassanak, mégpedig alájátszó erők alkalmazásával. A franciák A400M típusú szállító-repülőgépe mellett jobbára C-130-as és C-160-as típusok szálltak le a pápai repülőtéren, hogy aztán éjjel és nappal kiképzési repüléseket hajtsanak végre.

Az első francia Atlas | Fotó: Airbus Military ,

A résztvevő nemzetek gépei (a már említett franciákon kívül britek, lengyelek, norvégok, hollandok, olaszok, németek, és belgák) ejtőernyősökkel is dolgoznak majd együtt, illetve a légi dobásokat is gyakorolják majd. A különféle feladatokat hazánk kijelölt légtereiben hajtják majd végre.

Forrás: honvedelem.hu