|

Villám kergette Sólymok – avagy utahi búcsú az F-16-ostól

Habár a Lockheed Martin F-35 Lightning II 5. generációs vadászbombázó fejlesztési és berepülési programja közismerten hosszúra nyúlt, a közmédia által itthon és a világ más részein is előszeretettel szidalmazott típus szépen lassan átveszi a stafétát elődeitől. Ennek egyik – némelyek számára szomorú – vonatkozása, hogy bizonyos légibázisoknak el kell búcsúzniuk a korábban ott üzemelő repülőgépektől, esetenként azok üzemeltető századaitól is. Nem alaptalanul feltételezzük tehát, hogy annak a jó néhány katonai és civil személynek sem maradt száraz a szeme, akik szeptember 21-én végignézték az utolsó F-16-osok távozását a Hill légitámaszpontról.

A 354-es farokkódú F-16C volt az egyik abból a hat Fighting Falconból, ami utolsóként hagyta el a Hill AFB-t. Ennek tiszteletére egy visszafogott, de az eseményhez méltó díszfestést is kapott a „svancára” |Fotó: R. Nial Bradshaw, USAF ,

A Utah államban található Hill AFB (Air Force Base) ugyanis 2019-től három századnyi, összesen 78 F-35A-nak ad majd otthont. Ezeket közösen fogja üzemeltetni a USAF 338. vadászezrede, valamint a tartalékos állományú 419. vadászezred (amelyek neve az amerikai terminológiában természetesen Wing). A Lightning II-re való átállás előkészületeit már 2015-ben elkezdték, ami egyrészt F-35A-k áttelepülésében, másrészt a repülőműszaki állomány átképzésében mutatkozott meg. Az új gépek a régi ezredek kötelékébe kerültek, azaz a 338-asok és a 419-esek maradnak a támaszponton.

A Hill AFB-n 1979-től települtek F-16-osok, azaz 38 éven át üzemelt innen valamilyen változatú Fighting Falcon. A közel négy évtized alatt komoly szubkultúra épült a típus köré, amelynek utolsó hat példánya szeptember 21-én, délelőtt 11 órakor indult utolsó útjára a utahi bázisról. Útjuk az Új-Mexikó államban található Holloman légitámaszpontra vezetett, ahol tovább folytatják pályafutásukat. A Hill F-16-osainak egy másik része a Nellisre települt, de ezek már korábban elbúcsúztak korábbi otthonuktól.