|

Kezdődhet az indiai harci helikopter gyártása

Az újabb indiai Apache-biznisz kapcsán ejtettünk szót róla, hogy India az AH-64E rendszeresítése előtt is rendelkezett már harci helikopterrel, mégpedig a HAL Dhruv felfegyverzett változatának képében. Azonban már akkor is hangsúlyoznunk kellett, hogy a Rudra csak egy kvázi szükségmegoldás, hiszen egy alapvetően szállító feladatokra készült típusból alakították át. Ennek megfelelően fegyverzete, fedélzeti elektronikája, túlélőképessége és teljesítménye sem mérhető össze egy ízig-vérig harci helikopterrel. Ezt India is felismerte, és néhány éve elkezdték saját harci forgószárnyasuk kifejlesztését.

A feladatot szintén a HAL (Hindustan Aeronautics Limited) kapta, amely LCH (Light Combat Helicopter) névre keresztelte a projektet. A fejlesztés nem haladt túl gyorsan, a programot sorozatos problémák terhelték – ami azonban egy ilyen bonyolult haditechnikai eszköz esetében nem meglepő, különösen az indiai viszonyok ismeretében. Most azonban komoly mérföldkőhöz érkezett az LCH története: augusztus 26-án a helyi katonai légügyi hatóság hivatalosan is engedélyezte a típus gyártásának megkezdését és 15 példány leszállítását az Indiai Légierő és Hadsereg számára.

|Fotó: HAL ,

A két hajtóműves LCH a harci helikopterek klasszikus formavilágát követi, azaz egymás mögött foglal benne helyet a pilóta és a másodpilóta/fegyverkezelő. A gyártó szerint a helikopter teljesítménye lehetővé teszi, hogy akár a Himalája térségében is biztonsággal üzemeljen harci terheléssel, védettségéről pedig aktív és passzív önvédemi rendszerei gondoskodnak. A helikopter egy 20 mm-es gépágyúval rendelkezik az orra alatt, ami mellett többféle levegő-föld és levegő-levegő fegyvert is bevethet majd.

Természetesen fontos megjegyezni, hogy az LCH fejlesztése ezzel még nem ért véget, hiszen valódi képességeiről majd csak akkor fog tudni meggyőződni a HAL és az Indiai Légierő, amikor valójában is kipróbálják azokat. Valószínűleg még jó néhány év eltelik addig, amíg nagyobb darabszámnak is szolgálatba áll, de az mindenképpen nagy eredmény India számára, hogy saját forrásból sikerült egy ilyen helikoptert létrehoznia.