|

Elkezdődött az L-39NG gyártása

Legutóbb tavaly szeptemberben írtunk az Aero Vodochody repülőgépgyártó vállalat legújabb projektjéről, az L-39NG-ről. A jól ismert cseh kiképzőgép modernizált változatát 2014-ben jelentette be a gyártó, az első prototípus pedig nagyjából egy éve fejezte be a berepülési program első fázisát. A cég azóta sem tétlenkedett: egyrészt gőzerővel reklámozta termékét a nemzetközi piacon, másrészt pedig nekiláttak előkészíteni a további prototípusok gyártását. Legutóbb közleményük szerint ez utóbbival mostanra odáig jutottak, hogy el is kezdődhetett a termelés.

Az Aero a napokban bejelentette, hogy megkezdték további négy L-39NG előállítását. A modernizált fedélzeti rendszerekkel és új, a korábbinál jóval gazdaságosabb és könnyebb Williams FJ44-4M hajtóművekkel ellátott gépnek négy példányát készítik majd el. Ezek közül egy lesz repülőgépes prototípus, amit a berepülési program felgyorsítására szánnak, kettő a földi strukturális tesztekhez készül, a negyedik pedig már nullszéria-példánynak lesz tekinthető. Sőt, mi több, ez utóbbit egyenesen az első megrendelőnek szánja a gyártó.

L-39NG | Fotó: AREO Vodochody ,

Giuseppe Giordo, az Aero Vodochody elnöke elmondta: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak több potenciális vásárlóval a világ minden tájáról, így nagy eséllyel még idén megrendelés születhet a típusra. Az L-39NG elsősorban azon országoknak lehet kiváló üzlet, amelyek már most is üzemeltetik az Albatrost. Ilyen nemzetből, illetve légierőből pedig közel 60 található világszerte, állományukban nagyjából 600 repülőképes L-39-essel. Ezek leváltására, vagy adott esetben modernizálására tökéletes választás az L-39NG.

Az új változat a hajtóművön kívül elsősorban fedélzeti elektronikáját tekintve újult meg. A pilótafülke műszereit lecserélik és többfunkciós, nagyméretű kijelzőket szerelnek be, és “virtuális képességekkel” növelik a képzés hatékonyságát. A sárkányszerkezethez is hozzányúltak, az L-39NG új, korszerű struktúrájú szárnyakat kap, mely könnyebb, de nagyobb élettartamot biztosít. Emellett egy darabból készült kabintetőt is kap a növendék a jobb kilátás érdekében.

Forrás: AERO Vodochody ,

A most készülő L-39NG-k közül az első várhatóan 2019-ben emelkedhet a levegőbe, és a gyártó szerint addigra a szükséges tanúsítványokat is megszerzik majd. Ezt követően, 2020-ban kezdhetik el teljesíteni a megrendeléseket, amennyiben addigra érkeznek.