|

Félszáz önjáró tarackkal erősít Lettország

A lett védelmi tárca április utolsó napjaiban jelentette be, hogy aláírták Ausztria kormányával azt a megállapodást, amelynek keretében 47 darab 155 mm-es M109A5Ö önjáró tarack kerül a balti ország szárazföldi erőihez. Riga már februárban nyilvánosságra hozta, hogy tárgyalásokat folytatnak az osztrákokkal a tüzérségi eszközök megvásárlásáról, amiket már idén ősszel elkezdenek átszállítani új tulajdonosukhoz. Bécs az önjáró tarackok mellé biztosítja a szükséges karbantartó eszközöket, valamint a kezelőszemélyzetek kiképzését és az ahhoz szükséges rendszereket is.

A lettek már meg is kezdték a kiképzést az M109A5Ö-vel: ezen a fotón egy Ausztriában végrehajtott gyakorlat során látható az egyik leendő lett tarack |Fotó: Gatis Indrēvics, Wikimédia Commons ,

Ausztria jelenleg 83 M109A5Ö-vel rendelkezik, amelyek közül 19 löveg nélküli parancsnoki jármű. Ezeket 1994-ben szerezték be Nagy-Britanniától, az A5Ö modernizációt pedig már ők maguk végezték el rajtuk (a tarackok korábban A2 és A3 verziójúak voltak). A hírek szerint a parancsnoki járművekből is kapni fognak a lettek, bár arról nincs információ, hogy a 47-ből hány darab lesz ilyen változat. Az önjáró lövegekhez tartozó muníciót Lettországnak magának kell biztosítani, az nem képezi részét a mostani szerződésnek.

Fórum hozzászólások

  • Hát amiket én láttam azok ki vannak belezve teljesen már. Se lánctalp rajtuk, se a cső letakarva eső ellen. Azokból már semmi nem lesz, max suzuki ajtó.

    0:38-nál azt hittem egy kerekezik:
    youtube.com/watch?v=jCPHZiMBSr8

    youtube.com/watch?v=JaHLyEp01ig

    A svédeknél már nincs hadrendben a Bandkanon igaz? A cső feletti álcázható rész mire szolgált rajt? Hogy a hőképet csökkentse vagy csak sima alakmásítás?

    youtube.com/watch?v=KrYFUokLMmk
  • http://www.youtube.com/watch?v=XV6TQYLNQdQ

    http://www.youtube.com/watch?v=P_TLLwbMplQ

    http://www.youtube.com/watch?v=sqUbZHujaJY

    http://www.youtube.com/watch?v=oxznags2PnA

    http://www.youtube.com/watch?v=oCtP5smgSy4
  • Akkor a Paladin alkalmas közvetlen páncéltörő szerepkörben való tevékenységre is?

    Az excalibur mennyire válthatná ki a precíziós légi támogatást? Mennyire drága egy excalibur lövedék egy Jdam-hoz képest?
  • Közvetlenre szinte azóta alkalmasak a tüzérségi eszközök mióta megjelentek a tankok a harcmezőn. A közvetett volt a nehezebb, de ez is megoldódott a Copperhead lőszerrel.
  • Akkor a Paladin alkalmas közvetlen páncéltörő szerepkörben való tevékenységre is?

    Az excalibur mennyire válthatná ki a precíziós légi támogatást? Mennyire drága egy excalibur lövedék egy Jdam-hoz képest?
    Mindegyik löveg képes rá, de nem ez az elsődleges feladatuk.
    Az excalibur olyan 100.000 dollár körül van, szóval marha drága, de a kijuttatása a célterületre olcsó. Amúgy már jelentősen olcsóbb megoldások is vannak, pl. a gyújtóba szerelt pontosságot javító eszközök (GPS, doppler radar stb.).

    Pont ezért is érdekel, hogy ez a ToT tüzelés 2-3 vagy több lövés esetén hogy is megy? Gondolom függ a lőtáv is meg a szög, mert ha egy pontot lőnek nem igen lehet variálni a szöggel.
    Egy pontra lőnek különböző szögű röppályákon eltérő sebességgel repülő lövedékeket:
    A legelső meredekebb csőállással kisebb sebességgel, tehát nagyobb utat tesz meg lassabban mint a következő, ahol kisebb a csőállás, kisebb az út de nagyobb sebességgel. És így tovább.

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=WghCzSKySxA
  • Visszatérve kicsit a tüzérségre mint fegyvernemre, a legtöbben csak az "ágyút" látják, de ez csak egy része a dolognak. Egy nagyon komplex rendszerről van szó, egy külön tudományág. Olyna fontos elemek tartoznak hozzá mint az előretolt tüzérségi megfigyelők, mobil harcálláspontok, meteorológiai állomás, tüzérségi radar, műszaki járművek stb. stb.
    Itt egy hsz a PLZ45 topikból. Ebben a reklámanyagban elég részletesen fel van sorolva szinte minden.
    http://htka.hu/kozosseg/discussion/comment/47057/#Comment_47057
  • Az osztrákok egy M109-est adományoztak egy lengyel múzeumnak...

    http://www.defence24.pl/news_haubica-z-austrii-trafi-do-muzeum-wojsk-ladowych
  • Az A7-ről információk. Még mindig elmarad az európai vetélytársaktól.

    http://www.military-today.com/artillery/m109a7.htm
  • Lassan elkezdik átadni az első A7-es verziókat.


    http://www.defencenews.in/defence-news-internal.aspx?id=AB0o6WNh$$YI=

    http://breakingdefense.com/2015/04/paladin-pim-the-little-cannon-that-could-the-future-of-the-armored-brigade/
  • A BAE Systems leszállította az első néhány M109A7-est a US Army-nak.
    http://www.upi.com/Business_News/Security-Industry/2015/04/13/Army-receives-new-self-propelled-Howitzer/8351428953038/
  • The Paladin crews of 1-7 Field Artillery execute Howitzer Tables I - VI Certification and Qualification at PA04 Udairi Range in order to ensure readiness in support of Operations Spartan Shield and Inherent Resolve.
    https://www.youtube.com/watch?v=rnWr8OXEDnI
  • Paladin M109A6 155mm Artillery System during a live fire Exercise.

    The M109 is an American 155mm self-propelled howitzer, first introduced in the early 1960s. It has been upgraded a number of times, most recently to the M109A7. The M109 family is the most common Western indirect-fire support weapon of maneuver brigades of armored and mechanized infantry divisions.

    The M109 has a crew of six: the section chief, the driver, the gunner, the assistant gunner and two ammunition handlers. The gunner aims the cannon left or right (deflection), the assistant gunner aims the cannon up and down (quadrant). The M109A6 Paladin needs only a crew of four: the commander, driver, gunner and an ammunition loader.
    https://www.youtube.com/watch?v=960UvbcD7qs
  • ijasz
    Lettország 47 db M109-est vesz ausztriától 60-140.000 EUR/db értékben. Amennyire tudom, A5 változatok.

    http://www.leta.lv/eng/home/important/EAEE0A99-053B-48D2-813B-3F0BA1BFF804/
    Eladják az osztrákok? Nem olyan rég szerezték be őket. Érdekes mennyire leépítik a páncélos erejüket meg pl a M109 mennyiséget. Alig marad nekik M109, vesznek valami mást talán? A2-t vettek anno ha jól rémlik a németektől, de vagy 50 db-ot feldoppingoltak közel A6 szintre, úgy két tucatot meg kibeleztek és valami mozgó vez pontként használtak. Nem rossz vétel ennyi pénzért szerintem. Még ha 140000 Euró akkor sem, nem egy K9 de ebből kijön vagy 20db.

Ugrás a fórum topichoz