|

Csatába vonul a spanyol és az olasz haditengerészet

No persze abszolút képletesen, hiszen az Armada Española és a Marina Militare Spanyolország és Olaszország közti gazdasági jellegű háborúhoz asszisztál 1-1 hadihajóval. A harc tétje pedig nem más, mint az Ausztrál Királyi Haditengerészet és esetleg az Új-Zélandi Királyi Haditengerészet, azaz az ANZAC tervezett fregatt beszerzéseinek elnyerése.

A két haditengerészet természetesen úgy jön képbe, hogy ők viszik turnéra a jövőbeni ausztrál fregatt alapját jelentő portékát: Olaszország részéről a francia-olasz közös fejlesztésű FREMM fregattok egyike halad a kontinens irányába, míg Spanyolország az Álvaro de Bazán osztályávál képviselteti magát. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy Ausztrália 2016 áprilisában 3 versenyzőre szűkítette a mezőnyt, azonban a 3. induló egyelőre nem tud kézzelfogható hajót felmutatni, hiszen az angolok új generációs Type 26 fregattjainak első példányának építése formálisan csak idén nyáron kezdődik majd meg, ekkor kerül majd sor az első acéllemez ünnepélyes vágására.

Fontos megjegyezni, hogy ugyanakkor az angolok ezzel nincsenek akkora hátrányban, hiszen a Future Frigate (FF) / SEA 5000 program még csak az 1. fázisában tart, ami nagyjából annyit jelent, hogy nem történt még más, mint:

  • jóváhagyást kapott a program elindítása
  • elvetették a teljesen új tervezésű megoldást
  • összeállították az elsődleges igényeket
  • megkötötték a program keretében benevezendő fregattok ausztrál igényekre testreszabott változatainak elkészítéséről a versenyzőkkel

A programban (Ausztrália által) beszerzendő 8 – 9 fregatt kapcsán az elsődleges követelmények közül a leglényegesebbnek tűnők a következők:

  • a tengeralattjárók elleni harcra helyezett erős fókusz mellett légvédelem és offenzív csapásmérés képesség
  • a Hobart osztályú légvédelmi rombolók kiegészítője
  • moduláris alakíthatóság a feladathoz
  • alacsony és nagy intenzitású konfliktusban is hatékonyan teljesítsen
  • minél nagyobb rendszerazonosság a RAN hadihajóival

A lentebb látható, az ausztrál hadihajók építési programjának áttekintését adó képről egyértelműen kiderül, hogy az elkövetkező évek még vaskosan a meglévő platformok alakítgatásával fognak telni az európai hajógyártóknál – illetve 2018 közepétől már csak a győztesnél, ugyanis ekkor várható eredményhirdetés. Az első új fregattok pedig majd valamikor a 20-as évek második felében érhetik el a kezdeti hadműveleti képességet.

Az ausztrál hadihajó építési tervek áttekintése a 30-as évekig bezáróan

Ezen időszak nem elhanyagolható eleme persze a vevő puhítása, a képességek első kézből történő demonstrálása. Erről szól a spanyol és olasz hadihajók aktuális kiküldése és ez az, amiben az angolok most nem tudnak részt venni.

Végezetül kicsit nézzük meg a résztvevőket!

Mint írtuk olasz részről egy FREMM, spanyol részről egy Álvaro de Bazán osztályú fregatt lett kiküldésre. Aki ismeri ezeket a hajóosztályokat tudja, hogy (hasonlóan) nagy, lényegében már rombolónak is beillő méretű fregattokról van szó és hogy a 2 hajóosztály egyikét már ismerik is az ausztrálok: a Hobart osztályú légvédelmi rombolóik alapját ugyanis az Álvaro de Bazán hajóosztály adja.

Az olasz és a spanyol fregatt hasonló útvonalon halad, aminek az az oka, hogy az ausztráliai demót összekötik közel-keleti és ázsiai promóciókkal. A két haditengerészet közül az olasz indította előbb hadihajóját: az F 593 Carabiniere december 20-án hajózott ki La Spezia kikötőjéből és január 25-én érkezik a nyugat-ausztráliai Fremantle kikötőjébe, majd a kontinens déli partjai mentén áthajózik Adelaide kikötőjébe, majd Sydney-ben és Melbourne-ben tett látogatásokkal zárja útjának ezen szakaszát és indul vissza február 24-én Délkelet-Ázsia érintésével a Közel-Kelet irányába, ahol legalább április közepéig lesz jelen.

By Marine Militare [Creative Commons], via Wikimedia Commons

A spanyolok legújabb fregattja az F105 Cristóbal Colón január 9-én indult útnak La Coruna kikötőjéből 7 hónaposra tervezett útjának. Ezen hosszú időszak alatt összesen 120 napot fog ausztrál vizeken tartózkodni, többek között 3 hadgyakorlaton is részt véve. Ausztráliából a spanyolok nem nyugat, hanem keleti irányba indulnak, lévén az olaszokkal szemben ők a Föld körbehajózása mellett döntöttek, így az F105 a Csendes-óceánon is áthajózva Tahiti, Peru és Kolumbia érintésével tér majd haza Spanyolországba valamikor augusztus elején.

Az F105 Cristóbal Colón hajóosztályának utolsó példánya – 2012-ben állították hadrendbe. Armada Española,

Fórum hozzászólások

  • Új légvédelmi rakétákat rendszeresít az új-zélandi haditengerészet az ANZAC-osztályú fregattjain:


    http://www.navyrecognition.com/index.php?option=com_content&task=view&id=1282

Ugrás a fórum topichoz