|

Elkezdődött az tajvani F-16-modernizáció

Tajvan az F-16A/B Fighting Falcon egyik legrégebbi alkalmazója, 144 gépből álló flottájuk pedig a szigetország szuverenitásának – légierő szempontjából – legfontosabb oszlopa. A tajvani Viperek felett azonban eljárt az idő, amin nem segített az sem, hogy az Amerikai Egyesült Államok – jelentős részben Kína politikai-gazdasági nyomása miatt – a mai napig sem járult hozzá modernebb vadászbombázók eladásához Tajpejnek. Éppen ezért jött kapóra számukra a Lockheed Martin F-16V néven futó modernizációs programja, amely jelentős képességnövekedést ígér. Le is csaptak rá tüstént, a munka pedig nemrég kezdetét vette.

Mint ismeretes, az F-16V az elvetélt, India számára kínált F-16IN hamvaiból született meg (ez pedig az F-16E/F Desert Falcon leszármazottja). A Lockheed Martin vezetése ugyanis felismerte, hogy a világszerte szolgálatban álló, 4000-nél is több legyártott F-16-os egy része már jócskán rászorul a modernizációra, és elkezdte hirdetni csomagját, amely többek között Northrop Grumman APG-83 SABR típusú, AESA rendszerű radart és olyan fedélzeti rendszereket tartalmaz, amiket az F-35 számára fejlesztettek ki. A számításaik eddig bejöttek, Tajvan ugyanis mind a 144 F-16-osán végre fogja hajtani a modernizációt.

Az első F-16V Viper | Forrás: Lockheed Martin ,

Természetesen a helyi AIDC sem maradhat ki a munkából: a Lockheed Martin hathatós közreműködésével a tajvani cég telephelyén, Taichungban újulnak majd meg a Viperek. Január 16-án, hétfőn meg is érkezett az első négy F-16A/B, amiket további 140 követ 2023-ig, ami a projekt záró dátumaként lett megjelölve. Az AIDC a tervek szerint 25-28 gépen végzi el a modernizációt évente, beleértve azt a 10 Fighting Falcont is, amelyek az Egyesült Államokban települnek állandó jelleggel. Érdekesség, hogy az első F-16V, amely 2015-ben repült először, szintén ezek közé a tajvani gépek közé tartozik.

A modernizáció 3,46 milliárd dollárjába kerül Tajpejnek, de a ráfordítás nem hiábavaló. Bár Donald Trump megválasztott elnök eddig igencsak Tajvan-pártinak bizonyult (kiváltva ezzel Peking haragját), kérdés, hogy regnálása alatt is folytatni fogja-e ezt a retorikát. De ha még így is lenne, akkor sem biztos, hogy belemegy egy esetleges harcigép-eladásba, azzal ugyanis jó időre megpecsételné az egyébként sem rózsás kínai-amerikai kapcsolatokat. Az F-16V-k pedig már csak azért is kellenek a szigetországnak, mert a bekebelezésére készülő kommunista Kínában rohamtempóban fejlesztik az 5. generációs típusokat, amik ellen szükségük lesz a most megszerzett képességekre.

Fórum hozzászólások

  • rudi
    Szerintem ez a csomag totális félreértése a Bolgár helyzetnek.
    Látszik hogy az amik próbáltak mindent belerakni a csomagba - még a JTAC felszerelést meg SDBket is (még a füstgyetyákat is volt arcuk felszámolni...:p) - pedig a Bolgároknak jelenleg még az is kihívás hogy elég forrást találjanak a meglévő technika üzemeltetéséhez és egyáltalán legyen valamilyen air policy.

    Bolgár GDP vel, irreális cél SDBt hajigálni...
    Egyértelmű hogy mindent el akartak adni, egy olyan csomagot amibe minden van, és igen a 20mm es lőszereken meg a flare-en én is mosolyogtam, hogy minden benne van ebben az igazán "baráti" árban :D!
  • rudi
    Szerintem ez a csomag totális félreértése a Bolgár helyzetnek.
    Látszik hogy az amik próbáltak mindent belerakni a csomagba - még a JTAC felszerelést meg SDBket is (még a füstgyetyákat is volt arcuk felszámolni...:p) - pedig a Bolgároknak jelenleg még az is kihívás hogy elég forrást találjanak a meglévő technika üzemeltetéséhez és egyáltalán legyen valamilyen air policy.
    Bolgár GDP vel, irreális cél SDBt hajigálni...
    Úgy tűnik meg volt a "nagy felismerés" az USA döntéshozóinál a Bolgár helyzettel kapcsolatban. :)
    Az új ajánlat várhatóan $1,2 milliárd lesz:
    "The defence ministry said the U.S. approval outlined the upper threshold of the costs and it expected a draft contract from Washington within two weeks.
    There is a two-week timeline in which the U.S. government will present to Bulgaria a draft Letter of Offer and Acceptance in which the expected price for the eight jets with a package of necessary related equipment will be within $1.2 billion,” the ministry said in a statement. "

    A Bolgár parlament $1,04 milliárdos plafont állapított meg, de az 1,2 milliárdba még belemennének…

    Szerintem ki fogják venni az összes AG dolgokat a csomagból és marad 8 db minimális AA fegyverzettel ellátott F16 Block 70/72.
    Kíváncsi vagyok...
  • rudi
    Úgy tűnik meg volt a "nagy felismerés" az USA döntéshozóinál a Bolgár helyzettel kapcsolatban. :)
    Az új ajánlat várhatóan $1,2 milliárd lesz:
    "The defence ministry said the U.S. approval outlined the upper threshold of the costs and it expected a draft contract from Washington within two weeks.
    There is a two-week timeline in which the U.S. government will present to Bulgaria a draft Letter of Offer and Acceptance in which the expected price for the eight jets with a package of necessary related equipment will be within $1.2 billion,” the ministry said in a statement. "

    A Bolgár parlament $1,04 milliárdos plafont állapított meg, de az 1,2 milliárdba még belemennének…

    Szerintem ki fogják venni az összes AG dolgokat a csomagból és marad 8 db minimális AA fegyverzettel ellátott F16 Block 70/72.
    Kíváncsi vagyok...
    Ha kiveszik a prec. AG fegyverzetet a csomagból, akkor is mocskos drága lesz per darab. Gyakorlatilag innentől el kell gondolkozni, hogy ha olcsóbban lehet venni(lehet majd tényleg?) F-35 öt mint F-16 ot, akkor aki F-16 ot vesz ennyiért, az magától hülye, vagy rá van kényszerítve a balek szerep?
  • zsolti
    Gyakorlatilag innentől el kell gondolkozni, hogy ha olcsóbban lehet venni(lehet majd tényleg?) F-35 öt mint F-16 ot, akkor aki F-16 ot vesz ennyiért, az magától hülye, vagy rá van kényszerítve a balek szerep?
    Hát majd meglátjuk hogy a Lengyelek - mint nem fejlesztő ország - milyen ajánlatot kapnak F-35-re...
    A másik hogy az F-35-ös $40k repóra klts.e elég kijózanító dolog.
    Egy F-16-ost tutira olcsóbb üzemeltetni ami egy csóró K.Eu.i országnak fontos szempont lehet.
  • Azért mielőtt farkast kiáltunk.

    1 ground station; ground training device (flight and maintenance simulator); one (1) Avionics I-level Test Station; Electronic Combat International Security Assistance Program (ECISAP) support; Cartridge Actuated and Propellant Actuated Devices (CAD/PAD) support; Common Munitions Bit-test Reprogramming Equipment (CMBRE) support with Computer Test Set Adapter Group; communications equipment; software delivery and support; facilities and construction support; spares and repair/replace parts; personnel training and training equipment; publications and technical documentation; containers; munition support and test equipment; aircraft and munition integration and test support; studies and surveys; U.S. Government and contractor technical, engineering and logistical support services; and other related elements of logistics and program support. The estimated cost is $1.673 billion.
    Ez megfoghatatlan műszaki tartalom és így nehéz a csomagot beárazni.

    Vágyvezérelt gondolkodással ebből az jön ki, hogy a jenkik eltanulták a svéd módit és igen kemény kopó alkatrész tételt is tartalmaz valamennyi időszakra. A kérdés, hogy "mennyi", ha van ilyen. Ezen felül itt tartós szoftver támogatást, de még épületek felhúzásáról is beszélnek.

    Tehát úgy nézve, a szerződést, hogy hardver drága. Csak senkinek fogalma sincs róla, hogy akkor a szolgáltatási rész mekkora értékű és meddig tart. Mindenki csak a hardver fényében mondta, hogy drága. Ha az a történet vége, hogy kb. a pilóták, a hazai személyzet és keró árát állják majd a bolgárok vagy horvátok, akkor ez egy olyan szerződésnek tűnik, mint a lízingünk, csak azonnal megveszik a gépeket, tehát nincs kamatköltség rajta.


    Ha csak kb. 10 évig állják az alkatrészeket + hadrendbe állítás + saját költségek, akkor ez gyerekek alig drágább, mint a 14 Gripen, csak a 8 gép miatt a fajlagos ár még magasabb, mert akkor is kifizetnek egy rakás tételt, ha 20 gépet vennének, csak akkor 20 felé osztódna szét a gépekre számolt ár.

    De ez ilyen generál szövegből egész egyszerűen nem derül ki. A mai világ nagyon erősen elmozdult a szolgáltatások eladása felé különösen, ha magas szintű szakértelemről van szó. És ennek mértékét nem fejtik ki. Hovatovább ez még a magyar-svéd lízing alkuban sem választható szét...

    (Látnátok milyen supervisor árakat számolnak fel site-on nyugati cégek, beszartok.)
  • molnibalage
    Ha csak kb. 10 évig állják az alkatrészeket +
    Csak megj.: Szlovák F-16 ajánlat és végül szerződés 2 év support-ot tartalmazott.
  • arcas
    Csak megj.: Szlovák F-16 ajánlat és végül szerződés 2 év support-ot tartalmazott.
    Na ja, csak az minimál fegyverzettel és más hardverrel volt asszem 1,8 mrd tája, de 14 gépre. Ez meg 1,6 mrd tája és 8 gépre. Sejthető, hogy az egyéb szolgáltatások valahol megnyomódnak.
  • molnibalage
    (Látnátok milyen supervisor árakat számolnak fel site-on nyugati cégek, beszartok.)
    Hat ezer euro per fo per nap siman benne van.
  • "The Government of Morocco has requested a continuation of sustainment support to its current F-16 fleet to include the following non-MDE components: F-16 support equipment, spares and repair parts; personnel training and training equipment; publications and technical documentation; munitions support equipment (for AMRAAM, CMBRE, JDAM, PAVEWAY), support and test equipment; integration and test; U.S. Government and contractor engineering, technical and logistical support services; and other related elements of logistics and program support. The total estimated program cost is $250.4 million."
  • pöcshuszár
    Nah akkor a Bulgárok csak alkudoztak egy kicsit.
    8 gép lett 1.256 Mrd USD áron, mindennel együtt.
    És a meglepetés: Szeretnének további 8 gépet, csak azt már olcsóbban, mivel az üzemeltetéshez szükséges berendezéseket már tartalmazza az első megrendelés..
    Mi van itt kérem szépen?
    Habzsi-dőzsi?
    Nem lesz abból semmi. Örülnek ha egyáltalán azt a 8 db gépet pilótástól fent fogják tudni tartani. Szerintem már az amcsik is unhaták részben az állandó nyafogást. Ezért engedhetek is az árból. Plusz a horvátok felé jelzés értékű is lehet. De azok inkább maradnának a használtnál. A többinél ha lesz feltéve, már nem lesznek ilyen elnézőek.
  • tonyo
    https://honvedelem.hu/cikk/116953_bolgar_falcon_vasarlas
    Nem túl drága az a csomag?
    De az. Csak minden drága, ha ilyen keveset vesz belőle az ember. William Perry mondta azt a B-2 ára kapcsán, hogy ha valaki felhúz egy gyárat és csak 20 db autót gyárt le benne, akkor az a Chevy is jó drága lenne. Ez a repülőgépeknél is így van...

    Megvenni és hadrendbe állítani egy zsír új típus első 10 darabját és lezárni az nem kerül fajlagos annyiba, mint a 660. példány után átvenni a 661-670 közöttieket. Ez van, ez ilyen sport.
  • "A csomag fegyverzeti része is jelentős: 16 AIM-120C7 AMRAAM, 24 AIM-9X Sidewinder, 48 LAU-129-es rakétaindító konténer, 15-15 GBU-49 Enhanced Paveway II és GBU-54 Laser JDAM irányítókészlet, 28 GBU-39 SDB-1 irányított bomba és 24 Mk-82-es, 228 kg-os (500 fontos) bomba."

    Mi van? :D
  • molnibalage
    De az. Csak minden drága, ha ilyen keveset vesz belőle az ember. William Perry mondta azt a B-2 ára kapcsán, hogy ha valaki felhúz egy gyárat és csak 20 db autót gyárt le benne, akkor az a Chevy is jó drága lenne. Ez a repülőgépeknél is így van...
    Amerikaiak nem csak egyszerűen úgy vannak vele hogy minél kisebb és kiszolgáltatottabb egy ország annál jobban megfejik - ha szövetséges ha nem?
  • Anti
    Amerikaiak nem csak egyszerűen úgy vannak vele hogy minél kisebb és kiszolgáltatottabb egy ország annál jobban megfejik - ha szövetséges ha nem?
    Ilyen is kirajzolódik, de ez egész egyszerűen az amerikai modell része is. A beszerzés sokba fáj, aztán az üzemeltetés már olcsóbb. Nincs szétkenve az ár, mint a svédek lízing modelljénél.

Ugrás a fórum topichoz