|

Teljes a dél-koreai “Vadmacska” állomány

A Leonardo (ex-Finmeccanica) cégcsoport közleménye szerint átadták Dél-Korea számára a fennmaradó négy AW159 Lynx Wildcat helikoptert, teljesítve ezzel a megrendelést. Az első négy példányt június 13-án kapta meg a távol-keleti ország, a Leonardo pedig tartotta magát azon ígéretéhez, hogy még 2016 vége előtt követi ezeket a többi is. Az alapvetően haditengerészeti feladatokra szánt típus első külföldi megrendelője volt Dél-Korea, a program pedig abszolút sikeresnek mondható, lévén a határidőket sikerült tartani, és Szöul elégedett magukkal a forgószárnyasokkal is.

Dél-Korea egyik, még nyáron átadott AW159 Lynx Wildcat helikoptere |Fotó: Koreai Köztársaság Haditengerészete ,

A cégcsoport december 22-én erősítette meg az átadás tényét. A közlemény szerint erre még november végén sor került, ám egy darabig még nem hozták nyilvánosságra, és pontos dátum továbbra sem szerepel a hírekben. Ez viszont lényegében elhanyagolható, hiszen a helikopterek gyári tesztjei lezárultak, így most már teljes mértékben birtokba veheti őket a Koreai Köztársaság Haditengerészete. A nyolcgépes flotta várhatóan 2017 közepén éri el a bevethetőséget.

Fórum hozzászólások

  • Kis "vicc"

    PSY a ROKA-ról. (1:10 től)

    http://www.youtube.com/watch?v=Ym2SY_3GBIw

    (Segítség snsd=girls' generation vagyis ők:

    http://www.youtube.com/watch?v=cnLAml7Ji9A )

  • gigabiga:
    Jól emlékszel, volt hír - többek közt htka-n is - hogy a dél-koreaiak vennének Seahawk-okat.
    Ugyanúgy 8 darabot, mint most a Wildcatből, most az a nem tiszta nekem, hogy a kettő nem azonos beszerzés és ha az, akkor mit vettek végül "fokhagymáék"? Mert túl sok értelme nincs két, hasonló feladatú gép rendszeresítésének 8-8 darabban.

    kuruc: A RANnál nem merült fel a Wildcat? Vagy az NH vs. Romeo mellett esélye se lett volna?
  • A Royal Navy legújabb Vadmacskája

    http://www.royalnavy.mod.uk/News-and-Events/Latest-News/2013/January/28/130128-First-Navy-Wildcat-takes-flight
  • Esett kicsit, de az élet nem állt meg! :D
    RNAS Yeovilton (HMS Heron)

    [​IMG]</a><script async src="//embedr.flickr.com/assets/client-code.js" charset="utf-8"></script>
    [​IMG]</a><script async src="//embedr.flickr.com/assets/client-code.js" charset="utf-8"></script>
    [​IMG]</a><script async src="//embedr.flickr.com/assets/client-code.js" charset="utf-8"></script>
    Aztán a nap is kisütött! :D
    [​IMG]</a><script async src="//embedr.flickr.com/assets/client-code.js" charset="utf-8"></script>
  • A mai napon repült utoljára a Lynx a Royal Navy színeiben! Néhány kép ha nem bánjátok!

    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]
    [​IMG]

    Hölgy neve Flight Commander Lieutenant Laura Cambrook

    [​IMG]
  • Srácok! A hírhalomban szereplő képen egy mezei Lynx szerepel nem egy Wildcat. A Lynx-eket most vonta ki a szolgálatból a Navy. Maradnak a Wildcat-ek. A farok rotorról jól meg lehet őket különböztetni.
  • Pocok75
    Nem lehet elég korán kezdeni! :D Lynx AH9
    [​IMG]
    A lányod?

    A lányomat ha megkérdezték (nyilván sugalmaztam:rolleyes:) két éves korában, hogy mi hajtja a sugárhajtású repülőgépet, akkor határozottan jelentette ki, hogy gázturbina.
    Két és fél évesen - mivel "segített" összerakni őket - megtudta mutatni a különböző repülőgépmakettjeimen (Szu-7,-25,-34, MiG-15,-29,-31, Mirage 2000, Gripen, EF, Tu-144 proto), hogy melyik a szárnya, a különböző vezérsíkok, kacsaszárny, légbeömlőnyílás, hol "van" benne a gázturbina, stb., s persze ezt a kvízt megismételtük a kecskeméti repülőnapon is.
    Már másfél évesen utazott velem Góbén...
    ...aztán elteltek az évek, nem ez lett az érdeklődési köre, most húsz éves, s a születésnapomra mit kaptam tőle?
    Egy Tamiya F-16 makettet!!! S arra kért, hogy várjam meg a nyarat, hogy együtt rakhassuk majd össze!
    Bevallom; megkönnyeztem.

    ...decemberben született a rokonságban egy kisfiú, húsvétkor mutattam fel a csöppségnek egy nekiszánt pólót, ami egy F-80-as Shooting Star-t ábrázol, illetve a részegységeit; futómű stb., s sátáni vigyorral közöltem a szüleivel, hogy nem lehet elég korán kezdeni a beégetést, a tudatalatti felprogramozását, főleg ha az egy, akár drágává is válható érdeklődési kör.:rolleyes::D
  • misinator

    Igen a kislányom. 4 éves és hangjáról megkülönbözteti a Chinookot az Apacstól! :D
  • Pocok75
    Igen a kislányom. 4 éves és hangjáról megkülönbözteti a Chinookot az Apacstól! :D
    Szuper :D. Nagyon aranyos kishölgy, gratula hozzá !
  • Köszi mindenkinek. Remek helyen lakunk ilyen szempontból is. Sok magyar kisgyerek négy éves korára lehet helikoptert sem lát, itt meg a kert végéből figyelhetjük őket nap mint nap. Néha napján több féle helikopter látunk mint majd az egész magyar helikopter flotta. ;):D
  • Pocok75
    Köszi mindenkinek. Remek helyen lakunk ilyen szempontból is. Sok magyar kisgyerek négy éves korára lehet helikoptert sem lát, itt meg a kert végéből figyelhetjük őket nap mint nap. Néha napján több féle helikopter látunk mint majd az egész magyar helikopter flotta. ;):D
    Mondjuk azért késő este/hajnalban én a csendre - nyugalomra szavaznék :p.
  • Pocok75
    Ha megszokod, nem zavaró.
    Biztos így van, de az lehet kellemetlen kiváltképp, amíg megszokod :p!
    Nyilván valamit valamiért dolog ez is, a helik gyönyörűek!

Ugrás a fórum topichoz