|

HTKA Hírhalom 2016. 46. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Hírhalom nagy

E heti összefoglalónkat Oroszországban kezdjük, ahol információkat csepegtettek a Ka-27-esek váltótípusáról. A Russian Heliopters vezérigazgató helyettese, Igor Chechikov szólat meg a témában – a tengeralattjáró-vadász feladatkör köré épülő új forgószárnyas 2020 után fogja elvégezni első repülését. A projekt a Lamprey, azaz Ingola elnevezést kapta, az kialakítási alapelveket már le is fektették.

Némileg délebbre, a Földközi-tenger partján kibővültek a helyi AH-64 Apache helikopterek képességei. Izraelről van szó, ahol befejezték a harci helikopterek módosítását, így azok már bevethetik a Rafael Spike ATGM tankromboló rakétákat. A fegyver integrálása azért vált szükségszerűvé, mert Washington 2014-ben visszatartotta a Hellfire rakéták szállítását a Protective Edge hadművelet során.

Szintén az országhoz tartozik, hogy privatizálják a légierő rakéta tesztelő egységét. Az ő feladatuk az Arrow légvédelmi és Shavit űrrakéták tesztelése. Az egység megszerzésére két cég pályázik, az Israel Aerospace Industries (IAI) valamint a Rafael. Előbbi felelős az említett rakéták gyártásáért, így ennyi előnnyel indulnak a pályázaton.

Földhöz szegezték a Brit Királyi Légierő E-3D gépeit. A 6 légtérellenőrzőből álló flotta egyik gépén rutinellenőrzés során találtak egy azonnal javításra szoruló kábelezési hibát, emiatt kellett elrendelni a repülési tilalmat. Utóbbi több hétig is tarthat, ezért a Cipruson állomásozó példány nem tudja kivenni részét a szíriai harcok irányításából. A javítást a RAF Coningsby légibázisán vitelezik ki.

Fotó: Arpingstone

Fotó: Arpingstone ,

Balesetet szenvedett a Fülöp-szigeteki Légierő egyik W-3A forgószárnyasa. A repeseményre november 8-án került sor, a 926-os farokszámú helikoptert érte utol a balszerencse. A fedélzeten több, magas rangú rendőrtiszt utazott, szerencsére mind megúszták sérülésekkel az esetet.

Vietnamban ennyire nem rózsás a helyzet, június és október között 14 katona és egy civil halt meg 4 repülőbalesetben. A sok szerencsétlenség nagy veszteséget jelentett a légierőnek, emiatt a védelmi minisztérium 40 tisztviselőre szabott ki büntetést, a nem megfelelő repülésbiztonság miatt. A büntetések mértéke és az azt kapók identitása ismeretlen maradt.

Kínában elkészítik az Y-20 teherszállító civil változatát. Az így létrejövő típus az Y-20F-100 jelzést kapja, és 28 szabványos konténer fedélzetre vételére lesz képes, maximális terhelhetősége pedig 65 tonna. Jelenleg 122 nehéz teherszállító repül a kínai társaságok színeiben, ezek nagy része Boeing vagy Airbus, ezen az arányos szeretne változtatni az Y-20-ast gyártó AVIC. Mint tudjuk, a Boeing is próbálkozott a C-17-es civil verziójának eladásával, de nem jártak nagy sikerrel, meglátjuk a kínaiak mit tudnak kihozni a lehetőségből.

Xian Y-20 a 2014-es Kínai Repülési és Űrhajózási Szakkiállításon lencsevégre kapva. | Forrás

Xian Y-20 a 2014-es Kínai Repülési és Űrhajózási Szakkiállításon lencsevégre kapva. | Forrás ,

Forrás">

Új-Delhi rábólintott 83 Tejas Mk 1A és 15 LCH harci helikopter beszerzésére. Az összesen 12,14 milliárd dolláros üzlet 598 hazai gyártású mini-UAV beszerzését és szolgálatba állítását is tartalmazza.

A Thai Királyi Haditengerészet november 10-én 5 darab Airbus Helicopters EC645T2 típusú helikoptert vehetett át. Az EC145-ös militarizált változatából a hadsereg is vásárolt 6 darabot.

Nyilvánosan kritizálta az Airbus Military-t a francia védelmi miniszter. Jean-Yves-Yves Le Drian az A400M folyamatos késései miatt hibáztatta az európai gyártót.

A Boeing információi szerint Indiában hamarosan kiírják Indiában a saját fejlesztésű, kéthajtóműves típus fejlesztésének partnerségi tengerét, melyhez olyan vállalatokat várnak, akik segítenek létrehozni egy közepes méretű vadászbombázót. Az amerikai gyártó a Super Hornet technológiáját ajánlja majd. Pratyush Kumar elmondta, kaptak megkeresést egy egyhajtóműves típus fejlesztésének segítésére is (valószínűleg a Tejas), de ezt a lehetőséget elutasították.

A svéd hadiipari ügynökség, az FMV a brazil AEL Sistemas (AEL) vállalat sisakkijelzőjét választotta a Gripen E pilótái számára. A skandináv hajózók mellett a dél-amerikai ország által rendelt gépek pilótái is ezt kapják majd. A sisakokat 2022 és 2026 között szállítja le a gyártó.

Forrás: Saab AB

Forrás: Saab AB ,

Azerbajdzsán bejelentkezett az izraeli Iron Dome (Vaskupola) rakéta-elhárító rendszerért. Amennyiben megvalósul az üzlet, ez lehet az eszköz első külföldi sikere. A potenciális vásárlók között van az USA, Dél-Korea és India is.

November 9-én helyi idő szerint 12 órakor összeütközött két együléses F/A-18 Hornet ütközött össze a kaliforniai partok mentén. Az egyik gép sikeresen leszállt a Miramar támaszponton, míg a másik az óceánba zuhant. A bajba jutott pilótát a USS Carl Vinson (CVN-70) fedélzetéről induló kutató-mentő helikopter sikeresen kihalászta.

A Szaúdi Királyi Légierő parancsnoka, Muhammad bin Saleh Al Qtaibi tábornok pakisztáni látogatása során elkottyintotta, hogy gondolkodnak az ázsiai fejlesztésű JF-17 Thunder vadászbombázó megvásárlásán, emellett Super Mashshak kiképzőgépekkel bővítenék a haderőnemet.


Közreműködött: Phoenix

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.