|

Spanyol korvetteket vesz Szaúd-Arábia

Friss hírek alapján aláírás előtti állapotba került 5 db spanyol építésű korvett Szaúd-Arábia általi beszerzése: sajtóértesülések alapján minderre VI. Fülöp király szaúd-arábiai látogatása során, november 12-én fog sor kerülni. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy a spanyolokkal történű üzletkötésről a szaúdiak állítólag már az év eleje felé döntöttek, de elvileg feltétele volt a dolognak a két ország diplomáciai kapcsolatának fokozása, ennek előkészítése pedig igénybe vett némi időt spanyol részről.

A rendelkezésre álló információk alapján egy 2 milliárd (más források szerint 3 milliárd) Eurót meghaladó szerződésről van szó, melyben a fregattokon felül egy hadikikötő létesítése is benne foglaltatik.

Korábbi hírek alapján a spanyol korvettek Szaúd-Arábia Perzsa-öböl menti partvonalánál telepített flottájához kerülnek, annak modernizálását célzó program részeként lesznek megvásárolva. Ez egyben elvileg azt is jelenti, hogy a spanyolok kiütötték a szaúdiakkal a hadihajó beszerzésről 2008 óta egyezkedő amerikaiakat. Az elmúlt években mi is több alkalommal számoltunk be a Saudi Naval Expansion Program II megnevezés alatt futó program hadihajós vonaláról – legutóbb 2015 őszén, mikor nagyjából az volt a helyzet, hogy a korábbi elképzelésekhez mérten egy csökkentett képességű és így olcsóbb hadihajó, a Freedom osztály feljavított változata lesz a befutó.

A Spanyolországban megépítendő 5 korvett a Navantia Avante 2200-as termékének egy variánsa lesz. Utóbbi egy cirka 100 méter hosszú, teljes terhelés mellett 2 500 tonna körüli vízkiszorítású korvett, mely a 76 és 35 mm-es ágyúi mellett a vevő igényének megfelelően rendelkezhet VLS cellákkal és hajók elleni rakétaindítókkal is.

A szóban forgó spanyol hajók egy változatát üzemelteti Venezuela haditengerészete – a csak csöves fegyverzettel megrendelt Guaiquerí hajóosztály 4 példányát 2011-2012 folyamán állította hadrendbe az Armada Bolivariana de Venezuela.

A Guaiquerí hajóosztály első tagja a 2011. áprilisában hadrenbe állított PC-21 Guaiquerí.

A Guaiquerí hajóosztály első tagja a 2011. áprilisában hadrenbe állított PC-21 Guaiquerí. ,

A lenti Navantia videóban is ezen hajók láthatóak – ha jól tudjuk az Avante vonalon belül van némi keveredés, már nem Avante 2400, hanem Avante 2200 név alatt fut a spanyoloknál ezen méretváltozat.