|

HTKA Hírhalom 2016. 42. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Hírhalom nagy

Az Indonéziai Légierő ajándékba kapott egy Boeing 737-400 típusú utasszállító repülőgépet a helyi Lion Air légitársaságtól. A PK-LIW lajstromú példányt (mely az A-7308 oldalszámot kapta) október 8-án a Hang Nadim repülőtéren adták át ünnepélyesen.

Az Ausztrál Kormány megerősítette az először 2014-ben felmerült elképzelést, hogy VVIP felszereléssel látnák el a légierő egyik KC-30A tankergépét. Eddig egy BBJ-737-est használtak a kormány embereinek szállítására, ezt váltja le a jövőben a KC-30A. A britek példáját követik, náluk is egy módosított KC-30-as szolgál a kormány hosszabb távú utazásainak kivitelezésére. Nagy-Britanniában 16,5 millió dollárból sikerült végrehajtaniuk a szükséges módosításokat, ez volt a fő szempont az ausztrálok döntésénél is, a leginkább költséghatékony megoldást keresték.

Vietnami hírek szerint a helyi A29-es intézmény már képes az Sz-300PMU1-es légvédelmi rakéta rendszerek javítására. Az intézményben már sikeresen dolgoztak a 36D6 és 76N6 radarokon.

A Flight Global értesülései szerint a Kawasaki Heavy Industries jövőre szállítja le a második C-2 szállítógépet a Japán Önvédelmi Légierő részére. A gyártónál abban bíznak, hogy 30-40 repülőgépet is eladhatnak a légierőnek a C-1-esek leváltására.

Kawasaki XC-2 | Forrás: commons.wikimedia.org

Kawasaki XC-2 | Forrás: commons.wikimedia.org ,

Dél-Koreában elégedettek a E-737 AEW&C Peace Eye gépek képességeivel, ezt mutatja, hogy igényüket nyújtották be két új példányra, ezzel 6 gépesre növelve a flottát.

A Saab továbbra is kampányol, hogy Gripen vevőre találjon az Indiai Légierő személyében. Hogy ajánlatukat még csábítóbbá tegyék, felajánlották a legújabb AESA radarokhoz használt gallium-nitrid technológia átadását. Ajánlatuk a korábbiakon felül – mely szerint segítenek a Tejas Mk1A verziójának kifejlesztésében – kell érteni.

Egy orosz újságíró lehetőséget kapott a Jak-152-es gyártósorának megtekintésére és fotózására, az ott készült képek közül nézhetünk meg most néhányat.

Forrás: alert5.com

Forrás: alert5.com ,

Forrás: alert5.com

Forrás: alert5.com ,

Forrás: alert5.com

Forrás: alert5.com ,

Az orosz Izvestia hírügynökség jelentése szerint Moszkva egy légi bázist szeretett volna létesíteni Egyiptomban, azonban Kairó hamarosan tagadta a híreket, melyek szerint tárgyalásban állnak Oroszországgal ez üggyel kapcsolatban.

Újabb harci repülőgép típusuk üzemben tartását sikerült kitolnia az Iráni Légierőnek, miután a javító központjuk sikeresen végzett a Mirage F1-esek OBOGS rendszerének felújításával.

Fotó: Shahram Sharifi

Fotó: Shahram Sharifi ,

A Nigériai Légierő megkapta az elnöki flotta számára megrendelt két AW101 forgószárnyasát. A VVIP szerepkörben szolgálatba álló helikopterek átadási ceremóniáját október 11-én tartották.

A Boeing 707-esek kivonásával a Spanyol Légierő nemcsak a légi utántöltő kapacitását vesztette el, de a gépek által szolgáltatott elektronikai felderítő képesség is pótlásra szorul. A korábbi terv, mely szerint A330MRTT gépek bérlésével oldják meg a kérdést, továbbra is jegelve marad.

A U.S. Navy közleménye alapján vasárnap 1 óra leforgása alatt 2 rakétát is indítottak a Jemen partjainál járőröző USS Mason (DDG 87) rombolóra. Mindkét rakéta a vízbe csapódott.

A Pentagon által nem megerősített információk szerint a Jemen partjainál tartózkodó USS Mason a rakétatámadás során saját maga és a közelben tartózkodó USS Ponce védelme érdekében 3 rakétát is indított: 2 db SM-2-est és 1 db Enhanced Sea Sparrow-ot. A U.S. Naval Institute értesülései szerint az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a bejövő rakéta ennek következtében fogott vizet, vagy önmagától.

Október 15-én egy harmadik támadás is érte az említett hajót, mely ezúttal is sikertelenül végződött. A megerősített információk szerint a két nappal ezelőtti támadásnál az egyik rakétát a hajó által indított légvédelmi rakéta semmisítette meg.

Az Amerikai Légierőnél azt a döntést hozták, hogy a Boeingre bízzák, melyik ISRT rendszert választja ki az F-15C/D vadászgépek modernizációs programjához. Azért választották ezt az utat, mert így a vesztes cégek nem támadhatják meg a döntést az Amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál. A győztes kihirdetése után a Boeing feladat lesz, hogy a rendszert együttműködésre bírja az F-15-ösök többi rendszerével, többek között a Raytheon által gyártott APG-63(V)3 aktív sugáreltérítésű radarral. 133 példányt rendelnek a győztes IRST berendezéséből, ez a légierő aktív, a Légi Nemzeti Gárda, valamint a tesztelő századok között oszlik meg, a következő leosztásban: 100, 25, 8.

A Lockheed Martin által a páylyázaton indított IRST konténer | Fotó: Lockheed Martin

A Lockheed Martin által a páylyázaton indított IRST konténer | Fotó: Lockheed Martin ,

A US Nimitz (CVN-68) lett az 5. amerikai repülőgép hordozó, mely megkapta az SSTD (Surface Ship Torpedo Defense) torpedó védelmi rendszert. Utóbbi egy figyelmeztető és egy automatikus irányító rendszerből, valamint a közeledő torpedókat ütközéssel megsemmisítő anti-torpedó berendezésből áll.

Végleg szögre akasztotta a sisakot a Lockheed Martin egyik légi fotósa, Tom Reynolds. 1983-ban még Tomnak sem lehetett fogalma arról, hogy az egy évre szóló ideiglenes szerződése a gyárral egy 33 éves karriert eredményez majd az Edwards légibázison. Eredeti feladata az volt, hogy az F-16XL tesztelését dokumentálja, ám végül az YF-22, az F-22, az X-35 és az F-35-ös programok során is jelentős időt töltött el a kísérő F-16-os hátsó katapultülésében. Végül 1800 repült órát gyűjtött a típuson, és további több száz órát F-15-ösön.

Tom Reynolds | Fotó: Chad Bellay/Lockheed Martin

Tom Reynolds | Fotó: Chad Bellay/Lockheed Martin ,

Lezuhant és megsemmisült a Mexikói Haderő egy MD530F helikoptere október 10-én egyelőre ismeretlen körülmények között. A két pilóta életét vesztette, további egy személy súlyosan megsérült a balesetben.

A Brit Királyi Légierő számára készülő Protector UAV (a Predator B-n alapuló változat) fedélzetére új fegyverek integrációját tervezik. A Raytheon Paveway IV lézerirányítású bomba és az MBDA Brimstone levegő-föld rakéta komoly tűzerőt képviselnek majd.

Több mint 40 nemzet látta el szignóval azt a szerződést, mely a felfegyverzett pilóta nélküli repülőgépek exportját korlátozza. A befolyásos államok közül Kína, Oroszország, India és Izrael sem csatlakozott a kezdeményezéshez.

Október 6-án kétszer is megsértette a finn légteret egy orosz Szuhoj-géppár. A Szu-27-esek először 16 óra 43 perckor hatoltak be több mint egy kilométerre Finnországba, majd 21 óra 33 perckor újra tiszteletüket tették. A Finn Légierő Hornetjei mindkét alkalommal elfogták és kikísérték a betolakodókat.

Ha már Oroszország: az Orosz Vitézek 4 darab Szuhoj Szu-30SzM típusú vadászbombázót vehettek át a Kubinka bázison.

Fotó: Vyacheslav Pelymsky

Fotó: Vyacheslav Pelymsky ,

A Fülöp-szigetek két orosz típus iránt is érdeklődik: a Mi-17 és Mi-24 típusok közül valamelyikből 2-4 darabot szereznének be. Az egyeztetések még csak most kezdődtek meg a felek között.

Órákra le kellett zárni a Chiayi repülőtér futópályáját, miután a Tajvani Légierő egyik F-16B Fighting Falcon típusú vadászbombázója leszállás közben lefutott a pályáról. Az esetet bal főfutó lötyögő kereke okozta. A kereskedelmi járatokat kitérő repülőtérre irányították a gép elvontatásáig.

Az Orosz Légierő parancsnoka, Viktor Bondarev nyilatkozata szerint 2017 folyamán 5 darab Szuhoj T-50 PAK-FA típusú vadászbombázót vehetnek át.

Dél-Korea átvehette első adag MBDA Taurus KEPD 350 típusú manőverező robotrepülőgépeit. A fegyvert az F-15K Slam Eagle típusú vadászbombázók hordozhatják majd.

Oroszország befejezte az Sz-300 légvédelmi komplexum leszállítását Irán számára. A perzsa állam ezzel biztonságban tudhatja a nukleáris létesítményeit.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.