|

Zöld lámpát kapott a THAAD rakétavédelmi rendszer Dél-Koreától

Az Egyesült Államok régóta igyekezett meggyőzni Szöult arról, hogy engedje be a félszigetre az amerikai rakétavédelmi rendszer elemét képző THAAD rendszert., ám Dél-Korea ehhez sokáig mérsékelten állt hozzá – elsősorban legnagyobb gazdasági partnere, Kína vehemens ellenkezése miatt. Az idén felfokozódó észak-koreai rakétatesztek aztán ezen álláspont újbóli átgondolására késztették a dél-koreai vezetést, a formálisan meginduló tárgyalások a múlt héten megállapodásra vezettek.

A Pentagon által csütörtök éjjel bejelentett megállapodás értelmében a Dél-Korában állomásozó amerikai erők – US Forces Korea – arzenáljában a még szükséges egyeztetések után a lehető leghamarabb megjelenik a THAAD rakétavédelmi rendszer. A bejelentés kapcsán a Pentagon ismételten csak alaposan kitért arra, hogy ezen döntés kizárólagosan az Észak-Korea által jelentett, egyre fokozódó nukleáris és rakéta fenyegetettség elhárítására hivatott, nem irányul a régióban más ország érdeki ellen, célja Dél-Korea lakosságának, illetve az országban állomásozó szövetséges erők védelme.

Lockheed Martin THAAD

A döntés alátámasztja mindazt, amit Dél-Korea az északi szomszédja kapcsán kommunikál, azaz hogy reális veszélyforrásként tekint Phenjan nukleáris és rakétaprogramjára, aminek elhárítása érdekében kész kockáztatni a Kínával nagy nehézségek árán felépített jó viszonyt is.

A döntést követően Kína és Oroszország is hamar erős nemtetszését fejezte ki, de a mai napon befutott Phenjan hivatalos reakciója is, mely nagyjából a szokásos üzenetet tartalmazza: megsemmisítő csapást mérnek Szöulra és Washingtonra.

Forrás: Lockheed Martin

Forrás: Lockheed Martin ,

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.