|

HTKA Hírhalom 2016. 26. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Hírhalom nagy

Az Amerikai Haditengerészet számára is kellemetlen hogy Kuvait nem kaphatja meg az igényelt F/A-18E/F Super Horneteket, mert emiatt az általuk rendelt példányok darabára magasabb a reméltnél. A Kongresszus várhatóan 16 „Lódarázs” beszerzését hagy jóvá a 2017-es költségvetési évben, és ha közben nem sikerül nyélbe ütni az üzletet az arab állammal, akkor ez lesz a Boeing teljes megrendelése típusra. Ez a szám azonban alacsony ahhoz hogy a hatékony gyártási ütemet fenn tudják tartani.

A Lockheed Martin Fort Worth-i üzemében dolgozók jelentős része egy nemzetközi cég mérnöki szakszervezet tagjaként vesznek részt a repülőgépek gyártásában, és most sztrájkra készülnek. A dolgozók 4 éve érvényben lévő szerződés július 10-én lejár, melyet egy új, 5 évre szólóval szeretnének felváltani. Ez 38%-al növekvő bért is magában foglalna, erről kell megegyeznie július 9-ig a szakszervezetnek és a gyártónak, különben sztrájkot tarthatnak az alkalmazottak.

Lezuhant a Szír Légierő egyik MiG-21-ese június 19-én. A vadászgép Hama külvárosi területére csapódott, a pilóta és ketten a földön is életüket vesztették.

A baleset helyszínén készült fotó | Forrás: Twitter

A baleset helyszínén készült fotó | Forrás: Twitter ,

A török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoğan egy korvett vízre bocsátási ünnepségén nyilatkozott a sajtónak, ahol arról számolt be, hogy Törökország képes lenne egy saját repülőgép-hordozó kifejlesztésére és üzembe állítására. Elmondása szerint határozott kormánnyal és állami támogatással ez lehetséges. Először azonban a TCG Anadolu helikopterhordozó leszállítása a legfontosabb, utána kezdhetnek el komolyan gondolkodni a következő tervről.

Az egyesült orosz repülőgépgyártó konzorcium (UAC) az An-124-es leváltásának alternatíváit keresi. Pár éve még úgy tűnt, hogy az óriásgép gyártásának újrakezdése jelenti a megoldást, azonban azt közösen végezte volna az ukrán Antonov és az orosz Aviostar-SP, de a politikai helyzet miatt ez elképzelhetetlen. Utóbbi cég, mely az egyesült orosz repülőgépgyártó konzorcium leányvállalata kezdte meg a koncepciók kidolgozását, kíváncsian várjuk, mi lesz az eredménye.

28 millió dollárt kap a Raytheon hogy több amerikai típusra is integrálja az AIM-120-ast. Elsősorban a modernizáláson átesett platformokra kell gondolni, az F-16 Block 30, F-35, a modernizált F-15-ösök, az AESA radarral ellátott F-16-osok és a különböző F/A-18-asokról van szó. A munkát az Egyesült Államok szerte több helyen végzik, 2020 január 30-ig bezárólag.

A tajvani Nemzeti Chung-Shan Tudományos és Technológiai Intézet a légierő egyik F-CK-1 Ching Kuo gépéről posztolt képet, melyen a vadászbombázó CBU-100-as kazettás bombákkal felszerelve látható. A képen a Hsiang Sheng modernizációs programban használt egyik prototípus szerepelt, további érdekesség, hogy a gép törzsének felső részén látható „púp” a típushoz kifejlesztett illeszkedő üzemanyag tartály.

F-CK-1 Ching-Kuo CBU-100 kazettás bombákkal | Fotó: NCSIST

F-CK-1 Ching-Kuo CBU-100 kazettás bombákkal | Fotó: NCSIST ,

A Reuters hírügynökség jelentése szerint Szingapúr elnapolja a Super Puma helikopterflotta leváltását. Az ok, hogy egy H225M nemrég lezuhant Norvégiában 13 ember halálát okozva. Ugyan a balesetben egy civil példány veszett oda, de annak katonai verziója volt a legesélyesebb az RSAF AS332-eseinek leváltására.

Földi célpontok elleni rakétákkal felszerelve sikerült lencsevégre kapni a kínai V750 pilóta nélküli helikoptert. A fegyverek típusa ismeretlen.

Kínai V750 földi célok elleni rakétával | Forrás: alert5.com

Kínai V750 földi célok elleni rakétával | Forrás: alert5.com ,

Forrás: alert5.com

Forrás: alert5.com ,

A Jane’s információ szerint igénylevél ment Washingtonba Indiából 22 General Atomics Guardian beszerzésére. A Predator B tengerészeti járőrözésre átalakított változatának eladását a hírek szerint még az idén engedélyezik, és egy-két éven belül sor kerülhet a szerződés aláírására.

Az egykoron AgustaWestlandként ismert, de ma már Leonardo Helicopters néven futó európai cég közel jár ahhoz, hogy újabb 12 AW101-esre kapjon megrendelést a Japán Önvédelmi Haditengerészet.

Tesztelés közben sikeres videó továbbításra került sor egy MQ-4C Triton és egy P-8A Poseidon között. A pilóta nélküli felderítő optikai felderítő rendszerét használva készített videót, melyet adattovábbító rendszerrel küldtek el a közelben repülő P-8-as fedélzetére.

Június 23-án helyi idő szerint 15:00-kor tartották az első izraeli F-35I kigurulási ünnepségét Texasban, Fort Worthban. A teljes ceremónia megtekinthető a következő videón:

Természetesen az Izraeli Légierő feje, Tal Kelman dandártábornok is részt vett az ünnepélyen. Interjúban beszélt a projekt jövőjéről, országa eddig 33 hagyományosan fel- és leszálló variáns vásárlásáról írt alá szerződést, és a védelmi miniszter már jóváhagyta további 17 példány beszerzését is. A dandártábornok szerint további 25 példányra van legalább szükségük, és melyek esetében átgondolják a „B” verzió rendszeresítését is.