|

HTKA Hírhalom 2016.17. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

Hírhalom nagy

A General Atomics tesztelte a UTC Aerospace által fejlesztett MS-177-esl multispektrumú kamerát az Avenger pilóta nélküli típusán. Utóbbit Predator C néven is ismerik, fejlesztését 2009-ben kezdte meg a vállalat. A csökkentett észlelhetőségű típus elődjeivel ellentétben nem lett kasszasiker, egy üzemeltető sem rendelte meg idáig, de a cég nem adja fel, ennek alapján fejlesztik ki az Amerikai Haditengerészet MQ-XX légi utántöltő programjára szánt Sea Avengert.
Na de vissza a tesztekre: az MS-177-essel felszerelt Avengerrel 7 repülést hajtottak végre még januárban és februárban, melyek során földi és tengeri célokat derítettek fel. Az USAF szóvivője elégedetten nyilatkozott az eredményekről, de ennek ellenére nem tervezik a típus felszerelését a szenzorral. Utóbbi az RQ-4 Global Hawk Block 30-as verziójára kerül majd, amellyel további tesztekre lesz majd szükség, hisz a felderítő a légkör feljebb lévő rétegeiben operál.

Még az idén megkapja az Izraeli Légierő első 2 F-35-ösét. Az 5. generációs vadászbombázók érkezése december 12-én esedékes, utána egyből hangárba gurulnak, ahol a szakemberek megkezdik a hazai avionikai rendszerek integrálását. Jövőre 6 példánnyal bővül majd az IAF F-35A flottája, melyből egyelőre 33-at rendeltek. Ezekkel 2 századot akarnak felszerelni, de a jövőben minden valószínűség szerint bővül a gépek darabszáma.

Az Eurojet vagy a General Electric vezetősége jó hírt kaphat még ebben a hónapban, ugyanis Dél-Koreában hamarosan kiválasztják, hogy melyik vállalat erőforrása hajthatja majd a KF-X projekt végtermékéül szolgáló vadászbombázót. Az összeurópai vállalat az Eurofighter Typhoon meghajtásáról gondoskodó EJ200-assal pályázik, míg az amerikaiak az F/A-18E/F Super Hornetek F414-esét ajánlják. A két típus már több tenderen is összecsapott egymással, a SAAB az amerikai produktumot választotta a Gripen NG-hez, míg az indiaiak eredetileg az EJ200-ast hirdették ki győztesnek, hogy majd az hajtsa a Tejas Mk II-es verzióját, de végül ők is átpártoltak az F414-esre.
Dél-Korea 120 két hajtóműves, alacsony észlelhetőségű géppel akarja leváltani kiöregedő F-4 és F-5 típusokat. A fejlesztésre 16 milliárd dollárt szánnak, ami töredéke az az F-22-es vagy F-35-ös fejlesztési költségeinek, és ráadásul a kért technológiai transzfert sem kaphatják meg az Egyesült Államokból. A gép előtervezése szeptemberre kell, hogy elkészüljön, majd a részletes tervek kidolgozására 2019 januárjáig van ideje a Korean Aerospace Industries-nek.

Évek óta téma az USAF berkein belül a B-52-esek újrahajtóművezése. A 8 TF33-as sugárhatjóművel ellátott bombázókra sok jelzőt rá lehet függeszteni, de az üzemanyag hatékony ezek között egyértelműen nem szerepel. Mivel a tervek szerint 2040-ig üzemben tartanák a típust, így lenne értelme a matuzsálemi korú (a még szolgálatban álló B-52H-k első példánya márciusban ünnepelte szűzfelszállásának 55. születésnapját) erőforrások lecserélése gépenként 4, nagy kétáramúsági fokú, gazdaságos hajtóműre. A gépek hátralévő szolgálati ideje alatt megtérülne a csere, ám az USAF mégis valamiért elvetette az ötletet pár éve, és azóta az olajárak is jelentősen csökkentek. Ezt akarja kihasználni a Pratt & Whitney, a TF33-asokhoz tartozó képességjavító csomag kidolgozásával. Ennek használatával jelentősen csökkennének a karbantartási költségek, és akár a B-52-esek életpályájának végéig a szárnyak alatt lóghatnának a páros gondolába épített füstokádó „szörnyetegek”.

B-52H (Forrás)

B-52H (Forrás) ,

Brazília kiszállhat az A-Darter fejlesztéséből. A kis-hatótávolságú légiharc rakétát Dél-Afrikai Köztársasággal együtt hozták létre, azonban az eredeti tervekkel ellentétben úgy néz ki hogy, hogy a dél-afrikai országban nem állítanak fel gyártósort. Az ország rossz anyagi helyzete miatt nincs tőke hogy integrálják a fegyvert a Gripen E vadászgépekhez, így inkább a típushoz már rendszeresített fegyvert akarnak szolgálatba állítani.

Különleges Herculest figyelhettek meg az Eglin légibázison dolgozók valamint a reptér körül élők, ugyanis a légierő 413. tesztelő százada egy wingletekkel ellátott MC-130J-t tesztelt áprilisban. Összesen 8 repülést végeztek, melynek célja az adatgyűjtés volt a lehetséges gazdaságosság és repülési teljesítménynövelő megoldásokról.

Módosított MC-130J száll fel tesztrepülésre az Eglin légibázis kifutójáról | Fotó: U.S. Air Force photo/Samuel King Jr.

Módosított MC-130J száll fel tesztrepülésre az Eglin légibázis kifutójáról | Fotó: U.S. Air Force photo/Samuel King Jr. ,

És a winglet közelről | Fotó: U.S. Air Force photo/Samuel King Jr.

És a winglet közelről | Fotó: U.S. Air Force photo/Samuel King Jr. ,

A tajvani Chung-Shan Nemzeti Tudományos és Technológiai Intézet feje, Chang Guan-chung számolt be legújabb fejlesztésükről, mely szerint egy sugárhajtómű terveinek kidolgozásába kezdtek. Az erőforrást a hazai fejlesztésű harci/kiképzőgép kapja majd, a jelenleg üzemelő F-CK-1 Ching Kuo harci és AT-3 kiképzőgépek még külföldi hajtóművel üzemelnek.

Április 17-én újabb 3 Szu-25-ös támadógépet vehetett át az Iraki Légierő, számolt be róla Nasseer Nouri védelmi miniszter.

Május 5-én áll fel az Indiai Légierő második C-130J-vel felszerelt százada. A 87-esek a Arjan Singh légibázisról teljesítik majd szolgálatukat, nagy segítséget nyújthatnak a hadsereg hegyi csapatainak támogatásában.

Bulgária RD-33-as hajtóművek beszerzésére írt ki pályázatot. 10 példányra tartanak igényt, bárki tehet ajánlatot új gyártású, de akár használt erőforrásokkal is, az elvárás a legalább a 6 éves élettartam és az 1 éven belüli szállítás.

A képen is látható MiG-29-esekhez kellenek az erőforrások | Fotó: commons.wikimedia.org

A képen is látható MiG-29-esekhez kellenek az erőforrások | Fotó: commons.wikimedia.org ,

Nyugdíjba küldte SH-2G(NZ) tengerészeti helikoptereit az Új-Zélandi Haderő. Az utolsó repülésre múlt hét csütörtökön került sor, amikor is az egyik példány hazatért a Fidzsi-szigetekről. Az 5 példányt a típus modernebb, SH-2G(I) verziójával váltják.

Az Új-Zélandi Királyi Haditengerészet SH-2G-je | Fotó: en.wikipedia.org

Az Új-Zélandi Királyi Haditengerészet SH-2G-je | Fotó: en.wikipedia.org ,

Az Open Skies program keretében végzett felderítést Oroszország felett a Kanadai Királyi Légierő egyik kamerákkal felszerelt C-130J Super Herculese. A feladatot együtt hajtja végre Kanada, az Egyesült Királyság és Ukrajna, a szállítógép a Moszkva melletti Kubinka légibázison állomásozik.