Új kísérleti repülőgép készül a Lockheed Martin vezetésével

A NASA megbízásából a Lockheed Martin vezette csapat végezheti el az új szuperszonikus kísérleti repülőgép fejlesztési munkálatait.

A QueSST (Quiet Supersonic Technology) elnevezésű projekt egy minden korábbinál halkabb hanghatár-átlépést lehetővé tevő, ember vezette konstrukció kifejlesztését takarja. A munka első fázisának elvégzésére szóló 20 millió dolláros megrendelést a Lockheed Martin vezette csapat (melynek tagja még a GE Aviation és Tri Models Inc. is) nyerte el, a szerződés értelmében 17 hónapjuk van elvégezni a konstrukció előzetes tervezését. A második szakasz során a részletes tervezés következik majd, majd a prototípus megépítése és tesztelése következik.

Forrás: Lockheed Martin

Forrás: Lockheed Martin ,

Az új gép az első kísérleti „X-repülőgép” a NASA „Új Légiügyi Horizont” elnevezésű, tíz éves programjának bejelentése óta, melynek célja a repülés csendesebbé, zöldebbé és biztonságosabbá tétele. A program egyébként hivatalosan a 2017-es üzleti évvel indul, a jövő évi költségvetésből már elkülönítették a szükséges forrásokat.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Super Herculessel nyomul a Lockheed Martin Svédországban

Super Herculessel nyomul a Lockheed Martin Svédországban

Dél-Korea újabb adag F-35-öst rendelt, de más is van a puttonyban

Dél-Korea újabb adag F-35-öst rendelt, de más is van a puttonyban

Elkészült az első belga F-35A

Elkészült az első belga F-35A

Norvég Falconokkal bővült Románia légiereje

Norvég Falconokkal bővült Románia légiereje