|

Átadták az első olasz F-35-öst

Az Olasz Légierő átvehette első alacsony észlelhetőségű típusát, mely ráadásul a helyi összeszerelő-üzemben készült.

December 3-án az Olasz Légierő hivatalosan átvette első Lockheed Martin F-35 Lightning II típusú vadászbombázóját, mely a helyi összeszerelő-üzemben készült. Az AL-1 jelzésű, F-35A verziójú példány még márciusban gördült ki a gyártósorról, majd szeptember 7-én kezdhette meg a berepülést. A gépet jövő év elején átrepülik az arizonai Luke támaszpontra, hogy segítse a JSF programban résztvevő országok pilótáinak átképzését, mely már jelenleg is zajlik, Olaszországból két pilóta vesz részt az amerikai kurzuson.

Fotó:  Thinh D. Nguyen, Lockheed Martin

Fotó: Thinh D. Nguyen, Lockheed Martin ,

Az olasz védelmi tárca 2001-ben csatlakozott a JSF (Joint Strike Fighter) programhoz. Eredetileg százharminc F-35-össel akarta frissíteni a még a kilencvenes évek elején vásárolt korábbi vadászgépparkját. A gépek számát még a Monti-kormány idején szintén takarékossági okokból kilencvenre csökkentették, ebből a tervek szerint a légierőhöz 60 darab F-35A és 15 darab F-35B, míg a haditengerészethez szintén 15 darab F-35B kerül.

A Cameri támaszponton felépített, 22 épületegységből álló FACO (Final Assembly and Check Out) feladata lesz az olasz F-35-ösök végszerelése, majd karbantartása és nagyjavítása, de ezen kívül a többi európai rendszeresítő Lightning II-eseit is képesek lesznek javítani, amitől a 2,5 milliárd eurós befektetés megtérülését is várják. A tervek szerint az Olasz Légierő F-35-ösei is Cameriben települnek majd.