|

A Gripen útja Svédországból Kecskemétig

A magyar gyártású Attraktor műsorának mai epizódjában a Gripen vadászgépet mutatják be a készítők. Elutaztak a svédországi gyárba, megnézték Magyarország fölött akcióban a gépet, hogy egy több országban is sugárzott dokumentumfilmet forgassanak róla. Magyar pilóták, nemzetközi premier. Az Attraktor műsorvezetőinek vendégírása:

Fotó: Attraktor

Fotó: Attraktor ,

A Gripen mellett ácsorogva arra gondolsz, hogy nem is olyan kicsi: ahhoz képest, hogy mindenki azt hangsúlyozza, milyen könnyű, kecses, fordulékony, telepakolva rakétákkal valahogy mégis egészen félelmetes.

Teljes harci díszben a kecskeméti repülőtéren tudtuk megnézi a vadászgépet, de nem sokkal korábban láthattuk félkész állapotban is a svédországi gyárban: meglepően barátságos, manufakturális körülmények közt építik kedves nénik és bácsik ezt az egyébként halálos vadászgépet, akik akkor sem viselkedhetnének nyugodtabban, ha egész nap gobelineket hímeznének. 

A törzs egyben érkezik Linköpingbe, körülbelül úgy, mint a nyers gyros-hús a sarki dönereshez, nyársra húzva, meg is forgathattuk a gépet. Aztán végigkövettük a repülő összerakásának az útját, ami már egészen Gripen-szerű, amikor még mindig valószerűtlenül könnyű: a váz összeáll, a szárnyak a testen, épp csak az elektronika egy része és a hajtóművek hiányoznak, amikor még mindig csak 1,5 tonna a jármű. A gyárban nem is használnak speciális eszközöket a mozgatására, kézi erővel tologatják ide-oda.

Linköpingben van az a szimulátor is, ahol a Gripenek pilótái gyakorlatoznak, ezt is kipróbálhattuk és ebből is lesz majd némi ízelítő a műsorban, elsőre legyen elég annyi, hogy amikor a mellénk kijelölt pilóta jelezte a támadó gép pozícióját, akkor mi annak ellenére sem láttunk semmit, hogy a pilóta megmutatta a kijelzőn, hogy hova kéne figyelnünk. Aztán jó 10-15 másodperc múlva észrevettük, hogy tényleg, jön ott valami, de alig két pillanattal később már el is repült mellettünk az ellenség.  

Magyarországon felpróbáltuk a Gripen pilóták speciális ruházatát, ami segít a fejben tartani nagy G-hatások közben a vért, ha kell, telenyomja magát levegővel, ami praktikusan azt jelenti, hogy megpróbál összeroppantani: ilyenkor esélyed sincs lélegezni, persze 8-9 G mellett erre eleve nem támad gusztusa az embernek.

Fotó: Attraktor

Fotó: Attraktor ,

A ruha felpróbálása után beültünk a kész gép pilótafülkéjébe: akármennyire is egy hatalmas üvegbúra alatt vagy, pillanatok alatt klausztrofóbiás érzések alakulnak ki benned, amint rád csukják a tetőt a tűző napon és rájössz, hogy az üveg alatt pillanatok alatt felforrósodik a levegő. Pedig rajtunk nem is az a spéci, víz fölötti repülésekhez kialakított jól záró pilótaruha volt, amiben átlagosan másfél deci izzadság gyűlik össze, mire sikerül belekötni a Gripen klímájának a csövét. 

Fotó: Attraktor

Fotó: Attraktor ,

A műsor végén lesz egy akciójelenet is, amiből kiderül, hogy lelövi-e a vadászgép az An-26-ost, ha a szállítógép értelmezhetetlen és fenyegető manővereket véget. Az adás utolsó ismétlése kedd este 23:00-kor lesz. 

Fotó: Attraktor

Fotó: Attraktor ,

—–
Magyarósi Csaba