A BAE Systems megbízást kapott az amerikai hadseregtől, hogy az M113 csapatszállítók leváltására – meglévő alapokon – új járművet fejlesszen.

A témában jártasabb olvasóink joggal mondhatják, hogy az M113 váltótípusa a U.S. Army-ban bizony a M2 Bradley volt, a válasz erre pedig igen és nem is egyben. A Bradley közel 25 éves fejlesztési kálváriájában – amely egyébként szintén megérne egy misét – a fő szempont az volt, hogy olyan csapatszállító járművet alkossanak, amely képes lépést tartani a harckocsikkal és a küzdőterében helyet foglaló katonák ellenére is rendelkezzen számottevő fegyverzettel – amely már a hatvanas években se a 12,7 mm-es kategóriát jelentette. Erre a feladatra volt alkalmatlan az akkoriban már jó pár év óta szolgálatban álló M113 bármelyik változata is, így jött az M2 és M3 Bradley, amellyel értelemszerűen a 113-asokat is váltották bizonyos egységeknél, de alapvetően nem volt cél a vietnami háború jól ismert lánctalpasának minden területen történő kiváltása. Azonban most erre is elérkezett az idő, mivel az 50 éves konstrukció az amerikai hadsereg szakértői szerint már nem felel meg a kor kihívásainak, bármilyen fejlesztési csomaggal is toldozzák azt.

A fentiek okán született meg az AMPV, azaz a nagyon fantáziadós nevű Armored Multi-Purpose Vehicle (Páncélozott Többfeladatú Jármű) program, de nem is a U.S. Army-ról beszélnénk, ha nem lenne egy jó vaskos csavar ennek a projektnek a történetében sem.

A 2009-ben elkaszált Future Combat Systems (FCS) program egyik utódjaként – amely egyébként dandár szinten célozta meg a hadsereg modernizálását leginkább a hálózat alapú hadviselésre kihegyezve – hívták életre a Ground Combat Vehicle (GCV) projektet, amelynél már csak azt a szerényebb célt tűzték ki, hogy leváltsák a hadsereg páncélozott harcjárműveit. Ennek egyik mellékszála volt a GCV IFV, amely egy közös utódot adott volna az M113, M2 Bradley és M1126 Styker csapatszállítóknak.

Mondanom sem kell, a Pentagon 2014 februárjában pénzügyi okokra hivatkozva ezt a programot is beszüntette és a GCV, illetve korábbi projektek farvizén hívták életre az AMPV-t (és sok más egyéb csonka-fejlesztést), amelynél a korábban is már említett – és a nagy elődökhöz képest mondhatni már nevetséges – célt tűzték ki, nevezetesen az M113-asok leváltását.

Azonban térjünk vissza magára a hírre. A BAE Systems 383 millió dolláros megbízást kapott, hogy az AMPV keretén belül 52 hónap alatt összesen 29 darab járművet gyártson öt változatban. Magáról az eszközről a gyártói közlemény sejtelmesen úgy fogalmaz, hogy a már bizonyított Bradley és M109A7 terveire alapozzák, valójában egyébként fogtak egy Bradley-platformot és készítettek belőle egy dedikált csapatszállítót, amely felületes szemlélő számára kimerülhet a torony eltávolításában, de valójában ennél azért több történt. A BAE Systems mérnökei növelték a védelmet a páncéltest aljának V-alakúvá formálásával, illetve a számos alkalmazási lehetőség miatt moduláris tetőzetet kapott a jármű, amellyel több változat is viszonylag könnyen megvalósítható. További újdonság lehet a hibrid meghajtás alkalmazása, bár arról, hogy ténylegesen is bekerül majd-e ez a funkció a gyártandó közel harminc darabos szériába, még egyelőre nincs információ.

Az viszont már biztos információ, hogy egy igen csak vaskos opciója is van a most megírt szerződésnek: közvetlenül a 29 darabos – nevezzük így – előszéria megépülése után további 289 darab Bradley csapatszállító gyártása kezdődhet meg mintegy 1,2 milliárd dollár értékben, ha a Pentagonban is rábólintanak a dologra.