Azért ne rohanjunk annyira előre, természetesen még semmi hivatalos konkrétum nincs a majdan hozzávetőlegesen 20 milliárd ausztrál dollárt felemésztő, Collins utódosztály kapcsán. Ugyanakkor tény, hogy az ausztrál sajtó alapján a kormánykoalíció úgy tűnik, hogy nem ódzkodik a japán megoldástól, azaz attól, hogy a Japánnal való stratégiai szálak szorosabbra fűzése végett az amúgy kategóriájának egyik, ha nem legpotensebbnek vélt tengeralattjáró osztályát válassza. És ezzel esetlegesen sutba dobja azon 2013-as választási ígéretét, miszerint a hazai építés realizálásán lesznek. (Hogy a Szórjúk ausztráliai építése vélhetően miért nem lenne kivitelezhető, arról később.)
Osztályának névadója, az 501-es oldalszámot kapott Soryu | Forrás: military-today.com ,
Mert ugye mindannyian emlékszünk rá, hogy pont ez az egyik eldöntendő kérdése az egész történetnek: képes-e Ausztrália nagyobbrészt önerőből összehozni egy az elvárásaiknak megfelelő, az élvonalba tartozó, nagyméretű tengeralattjárót. És ez az a kérdés, amit a kormánykoalíció – úgy tűnik egyelőre hivatalosan nem vállalva – és az ellenzékbe került Munkáspárt homlokegyenest másképp ítél meg. Míg sajtóértesülések alapján a Tonny Abbott vezette kormányerő jelenleg erősen fontolgatja a külhoni, konkrétabban pedig a japán beszerzést, addig az ellenzék hallani sem akar másról, mint hogy az Ausztrál Királyi Haditengerészet jövőbeni tengeralattjárói Dél-Ausztráliában készüljenek el.
Az Ausztrál Munkáspárt élén álló Bill Shorten a közelmúltban Dél-Ausztrália fővárosának számító Adelaide-ben, a védelmi szektorban dolgozó munkások előtti szereplése alatt arról beszélt, hogy Ausztrália biztonsága éppúgy múlik rajtuk, mint ahogy a katonákon és ha nem hagyják magukat, akkor miután sikeresen megszabadultak a „rothadt Abbott kormányzattól”, akkor megépíthetik az ausztrál tengeralattjárókat, ott ahol azokat kell: Dél-Ausztráliában. A tengeralattjárókkal kapcsolatos választási ígéretre reflektálva Tonny Abbottnak pedig annyit üzent, hogy életében legalább egyszer tartsa meg a szavát.
Mint említettük a kormányerő részéről még nincs hivatalos álláspont a kérdésben, ami persze nem akadálya annak, hogy a japán lehetőségen rugózzon a sajtó. Ebből leginkább a The Sydney Morning Herald kommentár rovatában nemrégiben megjelent publikációt javasolnánk olvasásra. Az írást egy bizonyos Hugh White jegyzi, aki professzor az Ausztrál Nemzeti Egyetem stratégiai és védelmi vonalon tevékenykedő, Strategic and Defence Studies Centre név alatt ismert intézeténél.
Tömören összegezve a publikáció összegzése annak, hogy a szerző meglátása szerint a két politikai erő mennyire meggondolatlanul viselkedik a kérdésben, milyen rizikófaktorai vannak a két megközelítésnek. Véleménye szerint egyrészt nincs értelme a hazai vonalat erőltetni, ha az jó eséllyel csak emelné a költségeket és ráadásul még fokozott kockázatokat hozna be egy ilyen kiemelt fontosságú programba, másrészt ha külföldi gyártára esik a választás, akkor több szempontból sem biztos, hogy Japán a legjobb választás.
A hazai gyártással kapcsolatos, hogy való igaz, hogy az ausztrál hadihajó építés nem rendelkezik abszolút makulátlan (közel)múltbeli teljesítménnyel, hiszen a spanyol Navantia licence alapján helyben épített Hobart-osztályú légvédelmi rombolók körüli áremelkedés, illetve sorozatos időbeli csúszások a programban részt vevő ausztrál vállalatok miatt következtek be. És ez „csak” egy rombolóként besorolt fregatt.
Japán választása esetén viszont meg az a meglátása, hogy mind technikai, mind pedig politikai/diplomáciai vonalon vannak mérlegelendő kockázatok, amik összessége azt adhatja ki, hogy inkább más partner után kéne nézni.
Ezek egy része technikai, hiszen bár a Szórjú osztály lehet, hogy valóban kategóriájának legjobbja és megfelel az ausztrál elvárásoknak, de komolyabb bonyodalmak adódhatnak abból, hogy Ausztrália úgyis eltérő „belsőséggel” kérné majd a szóban forgó tengeralattjárókat.
Az alámerülve 4 200 tonna vízkiszorítású, 84 méter hosszú és derékban 9,1 méter széles Soryu-osztályból jelenleg 4 egység aktív. További 4 hadrendbe állítása van folyamatban. Összehasonlításképpen a Collins-ok alámerülve cirka 3 300 tonna vízkiszorításúak, hosszúk 77 méter, legnagyobb szélességük 7,8 méter. ,
De itt még nincs vége, hiszen a technikai vonalat félre téve jönnek a komolyabb kockázatot rejtő politikai vonatkozások. Ezek egy részét abban látja, hogy Japán csak nemrégiben kezdte el formálni új globális szerepét, visszatérést a védelmi piacra. Mely így még nem „bebetonozott” és mi van akkor, ha az utolsó tengeralattjárók 2035 – 2040 közti szállításának idejére egyszerűen visszacsinálják az egészet, újból önkéntes fegyverexport tilalmat vállalva?
Az esetleges Szórjú beszerzés mindenképpen erősítené az ausztrál – japán stratégiai kapcsolatokat, akár évtizedekre legalább részben közös pályára állítva azt. Márpedig ennek Kína kapcsán lehetnek kellemetlen vonatkozásai. Mert mi van akkor, ha Japán a jövőben erélyesebben lép fel Kínával szemben, magával húzva az ettől a „bulitól” esetleg inkább távolabb maradni vágyó Ausztráliát? Vagy éppen ellenkezőleg: a japán sárkány esetleg meghunyászkodik a kínai sárkány előtt. Mi lesz akkor az ausztrál tengeralattjárókkal? (Mondjuk utóbbit nem tartjuk túl reális lehetőségnek, de a kérdés ettől még jogos.)
Miközben az Abbott kormány állítólag nem bánna egy japán ügyletet, addig japán illetékesek egy része úgy nyilatkozott az ausztrál sajtónak, hogy a Szórjú osztály nem feltétlenül a legjobb választás Ausztrália számára.
Az ABC News egy egykori kormányzati védelmi tanácsadót, illetve egy 30 éves karrierrel rendelkező tengeralattjáró kapitányt fogott kérdőre az ausztrál tengeralattjáró beszerzés kapcsán. Mindkét megkérdezett úgy vélekedett, hogy Japán vélhetően csak a Szorjúk szigorúan titkos technológiájának csak egy részét osztaná meg Ausztráliával, így azok helybeni gyártása ha menne is, nagyon nehézkes lenne és várhatóan duplázná az árcédulát. Az ausztrálok által a programra szánt 20 milliárd ausztrál dollár csak abban az esetben tartható véleményük szerint, ha a tengeralattjárók Japánban épülnek meg. Ami persze jó a japán gazdaságnak, de természetesen kevéssé éri meg az ausztrálnak.
A megkérdezett tengeralattjáró parancsnok véleménye az, hogy a Ausztrália számára nem az lenne a legjobb megoldás, hogy Szórjú osztályú tengeralattjárókat vesz, hanem először is eldönti, mit is vár el az új tengeralattjáróitól az évszázad második felében és aztán megkeresni Japánt, hogy ebben mit tudna segíteni nekik. Azaz az ausztrál védelmi ipar fejlesztését látja a legjobb döntésnek.
Összességében elmondható, hogy amint írtuk is, ezen nagy kaliberű programban – legalábbis publikusan – továbbra sincs érdemi előrelépés, az aktuális hírek igazából csak egy kész megoldás lehetséges vonatkozásain rágódtak egy kicsit. Avagy míg a háttérben vélhetően csak zajlanak a munkálatok, addig publikusan továbbra is várakozó pálya van.