|

HTKA Hírhalom 2014. 35. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hirhalom 35. hét

Kézhez vette első két T-6C Texan II kiképzőgépét Új-Zéland. Összesen 11 példányt rendeltek a katonai gyakorlórepülések szintjét nagyban javító típusból, 154 millió dollárért. A Beechcraft Defense-nek 7 hónap kellett az első “vasmadarak” leszállítására, melyek 20 közbenső leszállással jutottak el a szigetekre Kansasból. A gépeket október közepén vehetik használatba a karbantartók és a pilóták kiképzése után, az utolsó példánynak 2015 júniusában kell megérkeznie kivik földjére.

Szintén a Beechcraft-hoz köthető, hogy a Mexikói Haditengerészet által rendelt két T-6C-t is leszállították, egy King Air 350ER-el egyetemben. Utóbbi a megrendelt 4 példány közül a második volt.

A Maláj Királyi Légierő is javítja kiképzési kapacitását, 5 Pilatus PC-7 Mark II típusú gyakorlógép beszerzésével. A repülők a Kepala Batas-i 1. légi kiképzési központba kerülnek, ahol eddig is 40 PC-7 és PC-7 Mark II üzemelt.

Maláj PC-7 Mk II

Maláj PC-7 Mk II ,

A katonai repülés világában megszokott, hogy a típusokat jelölésükön kívül valamilyen frappáns – vagy épp kevésbé olyan – névvel látják el fejlesztői, üzemeltetői. Ez a szokás talán jobban érvényesül a nyugati világban, de a keletiek is szeretik különböző elnevezésekkel ellátni típusaikat: most például két kínai forgószárnyas “beceneve” került nyilvánosságra. A két típusnak közös a feladatköre, mindkettő a harci helikopterek kategóriába tartozik. Az egyik a Z-10, mely a Fierce Thunderbolt (Vad Villám) nevet kapta, míg a másikat, a Z-9-ből kifejlesztett Z-19-et Black Hurricane (Fekete Hurrikán) névvel illették.

Összehasonlító kép a Z-19-ről és a Z-10-ről |Forrás: China Defense Blog

Összehasonlító kép a Z-19-ről és a Z-10-ről |Forrás: China Defense Blog ,

Az USAF vezetése úgy döntött, hogy a Tyndall légibázison reaktiválják a 2. vadász századot, melynek működését 4 éve függesztették fel. A döntésre azért került sor, mert az F-15-ösök számának redukálása miatt csökkent az igény a típusra kiképzést végző alakulatok iránt, mint amilyenek a ők is voltak. Most azonban fordult a kocka, a “Beagles” nevű század az F-22-esre kerülő pilóták képzésében segédkezik majd. Saját típusuk a T-38-as lesz, ezzel az alapokat tanulhatják meg a később a csúcsragadozóra kerülő növendékek. A századot egyébként 1941-ben alapították, utolsó 36 évüket pedig már a Tyndall légibázison töltötték. 1984-től repülték az F-15-öst, melytől 2010-ben kellett megválniuk a felbomlásuk idején.

Különleges gyakorlatra került sor az Egyesült Államokban, főszerepben a légierő nehézbombázóival. A résztvevők között ott volt a 23. bombázó század a Minot légibázisról B-52H “Buff” gépeivel, valamint a 34. bombázó század B-1B-jeivel az Ellsworth légibázisról. A gyakorlat lényege a standoff, azaz a nagy hatótávolságú fegyverek bevetésének gyakorlása, egymás stratégiáinak kielemzése illetve a tapasztalatok leszűrése, hogy mindkét alakulat finomíthasson saját módszerein.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.