Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerint Kína műholdak ellen is alkalmazható rakétát tesztelt múlt hét szerdán.

A kínai állami média szűkszavúan valóban beszámolt egy kísérletről a kérdéses időpontban, mely során belföldön egy föld-levegő rakétával sikeresen elfogtak egy célt, azonban részleteket nem árultak el a szóban forgó eszközről, vagy annak konkrét céljairól, csak annyit, hogy erősítheti Kína légvédelmét például ballisztikus rakétákkal szemben. Az amerikai külügyminisztérium szerint a mostani teszt során a kínai rakéta ténylegesen nem semmisítette meg a célpontot, tehát számottevő törmelék nem keletkezett, ellenben egy korábbi hasonló kísérlettel. 2007-ben Kína valóban megsemmisítette FY-1C jelű meteorológiai műholdját 865 kilométeres magasságban a külföldi katonai szakértők szerint egy a DF-21, vagy annak civil változatára, a KT-2 bázisán alapuló rakétával. Természetesen akkor Kínát egyrészt az űr militarizálásával és egy újabb űrverseny indításával vádolták meg, amelyet Peking következetesen tagadott, másrészt a kísérlet során keletkező nagy mennyiségű űrszemét miatt érték bírálatok a kommunista államot. Ez későbbiekben tényleges problémákhoz is vezetett, mert a szimulációk és eddigi vizsgálatok szerint 2013-ban az orosz BLITS nano-űrszondát az ebből a tesztből visszamaradt darabkák rongálták meg olyannyira, hogy tönkrement.

Az ellenséges műholdas apparátusának megsemmisítése nem új gondolat, a hidegháborúban kimondottan népszerű témának számított. Az Egyesült Államokban már az 1950-es évektől kezdve folytak ilyen irányú kutatások, melynek szülöttei lettek a Bold Orion, Caleb, Nike Zeus rakéták és a Program 437, melyek azonban vagy sikertelennek bizonyultak, vagy csak nukleáris töltettel felszerelkezve tudták ártalmatlanná tenni a kiszemelt célpontokat. A jóval költséghatékonyabb (és nem mellesleg az ekkoriban egyre aktívabbá váló környezetvédők előtt is vállalhatóbb) rendszer ideje 1985-ben érkezett el, amikor egy McDonnell Douglas F-15 vadászrepülőgépről indított ASM-135 ASAT rakéta közvetlen találattal megsemmisítette az 555 kilométer magasságon keringő P78-1 műholdat (a kísérletről részletesebben molnibalage F-15 krónikájának 193. oldalán lehet olvasni).

Természetesen a szovjetek sem maradtak tétlenek és szintén az ötvenes években ők is nekiláttak saját műholdvadászuknak, amely az Isztrebityelj Szputynika (IS – Harcoló Műhold) nevet kapta, amellyel azonban teljesen más elképzelés alapján tervezték megsemmisíteni a szovjet ideológiával nem szimpatizáló mesterséges égitesteket. A közeli hagyományos vagy nukleáris robbantás helyett a Szovjetunió változata inkább megközelítette a célpontot és az IS-re szerelt töltetet robbantva srapnellel szórta meg célpontját. Az Egyesült Államokban az űrsikló megjelenésével – és a Kremlben annak fegyverként való azonosításával – párhuzamosan megindult a MiG-31D, azaz a Foxhound műholdak lelövésére alkalmas fegyverzettel felszerelt változatának a fejlesztése is, amelynek azonban a a Szovjetunió és az azzal együtt járó teljes gazdasági csőd vetett véget.

De térjünk vissza a jelenre: az űrhadviselés kérdésében tapasztalható teljes nemzetközi egyetértés ellenére nem kerültek a fiók mélyére az igen drágán kidolgozott koncepciók, manapság is több állam fejleszt, vagy éppen tart hadrendben föld körüli pályán keringő célpontok ellen is alkalmazható fegyvert. Ezek döntő részét alapvetően a ballisztikus rakéták ellen kifejlesztett védelmi rendszerek alkotják, melyek nagy hatótávolságukból adódóan képesek a Föld légkörének legfelsőbb tartományaiban, vagy azon túl is tevékenykedni. Ilyen például az izraeli Arrow 3, vagy az indiai CCI-SAT, de az oroszok is fontolgatják régebbi fejlesztéseik újraindítását ezen a területen, vagy éppen teljesen új rendszerek kidolgozását. Ennek ellenére jelenleg biztosan működő és rendszerben is levő műholdak ellen alkalmazható fegyverrendszerrel az Egyesült Államok rendelkezik, amelyet 2008-ban demonstrált is. A Washington ért bírálatok szerint erőfitoktatás céljából, a Fehér Ház szerint pedig biztonsági okokból 2008 február 20-án a USS Lake Erie-ről (CG 70) indított SM-3 rakétával megsemmisítették a meghibásodott és alacsony pályán keringő USA-193 felderítő műholdat. Az Egyesült Államok szerint erre azért volt szükség, mert a hamarosan a Föld légkörébe lépő műholdról nagyobb darabok, illetve mérgező üzemanyag érhették volna el a Föld felszínét emberéletet veszélyeztetve, azonban több szakértő szerint ennek minimális lett volna az esélye.

Mindenesetre a különböző katonai felderítő és kommunikációs mesterséges égitestek elleni tevékenységek és ezzel együtt az űr militarizálásának kérdése újra egyre aktuálisabbá válik, mivel a modern hadseregek információs rendszerének szerves részét, ha nem alapját képezik a műholdas adatok. Ebbe az információs rendszerbe azonban nem csak a stratégiai tervezéshez szükséges adatok tartoznak bele, hanem komplett fegyverrendszerek, például manapság a közepes vagy nagy kategóriájú pilóta nélküli repülőgépek zömét műholdas kapcsolaton keresztül irányítják, de rengeteg bomba, lövedék és rakéta vezérlése is szatellit alapú. Kicsit ironikusan, de az űr militarizálását talán leginkább ellenző Egyesült Államok rendelkezik az ehhez megvalósítható teljes apparátussal, viszont a más országok által fejlesztett hasonló eszközökkel szembeni fellépésük nem feltétlenül alaptalan, ugyanis az amerikai haderő megfelelő szintű hatékony működéséhez manapság elengedhetetlen a széleskörű műholdas támogatás és pont ebből kifolyólag őket érheti a legérzékenyebben az űrben telepített eszközeik elleni támadás.