|

Mégsem kell annyi Rafale Indiának

Hiába a korábbi darabszám-növelésről szóló hírek, a védelmi minisztérium csökkentené az MMRCA-tender keretében beszerzendő gépek számát.

2012 januárjában jelentették be, hogy a Dassault Rafale nyerte a 126 darab többfeladatú vadászbombázó beszerzésére kiírt MMRCA-tendert, azonban azóta sem sikerült tető alá hozni a megrendelési szerződést, mivel nem sikerült egyezségre jutni a kontraktus részleteit illetően. Egyfelől a Dassault nem elégedett az indiai körülményekkel a helyi gyártást illetően, másfelől az indiaiak próbálják lejjebb szorítani a költségeket, melyek jóval meghaladják a program elején számítottat.

2007-ben, az MMRCA-tender körvonalazódásakor még 12 milliárd dollárt számoltak a 126 gép beszerzésére, 2012 februárjában a döntőbe jutott legalacsonyabb ajánlat is 18 milliárd dollár volt, míg az indiai igények alapján összeállított francia ajánlat jelenleg 20 milliárd dollárt is meghaladja, ebben természetesen benne van a technológiai transzfer, a teljes élettartamra vonatkozó költségek és az összeszerelő-sor kialakítása is.

Fotó: Dassault Aviation

Egy ideig még várniuk kell az indiaiaknak a helyi gyártásra | Fotó: Dassault Aviation ,

Ahogy a fentiekből látszik, nem sikerült alacsonyabb árat kialkudni, így a legfrissebb hírek szerint az indiai védelmi minisztérium csökkentené a beszerzendő gépek darabszámát 126-ról 80-ra, így próbálván kordában tartani a brutális költségeket.

A DNA hírügynökség értesülései szerint a szerződés aláírását követő hónapokban ráadásul 1.5-2 milliárd dollár előleget ki kell fizetni a gyártónak. Ez szintén oka a csúszásnak, mivel mostanra terveztek több nagyobb eszközbeszerzést is, így a védelmi tárcának sakkoznia kell a költségvetéssel.

Azonban amennyiben idén sikerül végre ratifikálni a kontraktust, a Dassault Aviation le tudná szállítani az első példányokat a 2017-es határidőre, amikor meg kell kezdeni a MiG-21-esek többször halasztott, kényszerű kivonását. Amennyiben időben megérkeznek a francia vadászbombázók, legalább nem romlik tovább a helyzet, ugyanis az Indiai Légierő álláspontja szerint a feladatok végrehajtásához 45 repülőszázaddal kellene rendelkezniük, jelenleg azonban csak 30 alakulattal dolgoznak, a Rafale késése pedig további bonyodalmakat okozna.