|

Pentagon: 10-ből 7 fiatal alkalmatlan katonai szolgálatra

Nem csak Oroszországban okoz fejfájást a besorozandó fiatalok kellő számban történő összegyűjtése – a Pentagontól származó információk alapján az amerikai kollégáik helyzete sem annyira rózsás.

Az amerikai haderő toborzóirodája a new york-i Times Square-en

Az amerikai haderő toborzóirodája a new york-i Times Square-en ,

Persze Oroszországgal ellentétben az Egyesült Államokban 1973 óta nincs sorkötelesség, ám ettől még jelentős mennyiségű fiatalt kell önkéntes belépésre „rábeszélni” – ennek eredményeként évente átlagosan 180 000 fő csatlakozik az aktív állományhoz és 110 000 körül alakul azok száma, akik a tartalékos erőbe, vagy a Nemzeti Gárdába nyernek felvételt.

A haderőnemektől függően némi szórással, de a 17 – 34 éves korcsoportból várják a legalább egy időre a katonai pályát választókat. Ezen életkor szeletét adó 17 – 24 év közti csoport aktuálisan nagyjából 34 millió főt jelent, azaz papíron van kellő emberanyag, ám ehhez adjuk hozzá, hogy a Pentagon bevallása szerint ezen korcsoportba tartozó fiataloknak csak mintegy 1 százaléka érdeklődik a haderő iránt és felel meg teljes mértékben a feltételeknek. A teljes kép pedig az, hogy a pentagoni illetékesek becslése szerint a szóban forgó fiatalok csoportjának majdnem 3/4-e, 71 százaléka vélhetően alkalmatlan lenne katonai szolgálatra.

Trendet ugyan elvileg még nem lehet megállapítani, mert a Pentagon csak nem olyan régóta rögzíti az jelentkezők alkalmasággával/alkalmatlanságával kapcsolatos adatokat, ám az talán már most is kijelenthető, hogy a jövőben ez bizony gondokat okozhat annak ellenére is, hogy a haderő létszáma csökkentés előtt áll.

Az érdeklődők alkalmatlannak minősítése leggyakrabban egészségügyi, azon belül is a testsúllyal kapcsolatos okokra vezethető vissza. Illetékesek elmondása szerint egyáltalán nem ritka, hogy olyan túlsúllyal érkeznek érdeklődő fiatalok, mely súlyfelesleg a hagyományos kiképzés alatt ledolgozhatatlan. (Az Egyesült Államokban igen súlyos probléma az elhízás. Például a 20-39 éves korosztályban jelenleg 30 százalékos az elhízottak aránya – ami még így is a teljes átlag alatti.)

Ugyan egyértelműen az elhízottság a leggyakoribb alkalmatlansági tényező nem lehet elmenni a a viselkedésbeli, vagy éppen oktatásügyi problémák mellett sem. Az elérhető adatok alapján például míg 2001-ben a jelentkezők 90 százaléka rendelkezett a kötelező minimumnak előírt érettségivel, addig ez a mutató 2007-ben, a délnyugat-ázsiai konfliktuszónák emberigénye miatti enyhítések miatt 2007-ben 79 százalékra esett vissza. Hovatovább az érettségivel jelentkezők negyede nem éri el a szövegértést és matematikai képességeket vizsgáló elméleti szintfelmérő minimálisan előírt pontszámát – azaz bármilyen haderőn belüli pozíció betöltésére alkalmatlannak minősül.

Egy, a védelmi minisztérium által 2013-ban készített jelentés szerint az alkalmatlannak minősítések kerekített százalékos értékei a következőképpen alakultak:

  • tisztán egészségügyi problémák – beleértve a mentális gondokat is: 28%
  • több tényező átfedése: 31%
  • rendszeres kábítószerhasználat: 8%
  • gyermekek száma: 2%
  • magaviselet: 1%

A Pentagon részéről nyilatkozott adatok szerint ezen becsült 71 százalékos alkalmatlansági mutatóban nincsenek benne azok, akik fizikai megjelenésük miatt – tetoválás, itt-ott „kilyuggatva” – kerülnek visszautasításra.

Talán meglepő lehet, de ezen esetek száma is növekszik – részben a haderő miatt, mely szigorúbban szabályzatot alkalmaz: aktuális előírás, hogy nem lehetnek tetoválások a fejen, nyakon és az ujjakon, továbbá az alkarok és a térdek alatt összesen 4, kisebb méretű tetoválása lehet csak az amerikai haderőbe vágyóknak. Ennek indoklása egyébként az, hogy a nagyszámú és nagy méretű, jól látható tetoválás nem összeegyeztethető a kommunikálandó professzionalizmussal.