|

Egy arab utasszállító miatt riasztották a Gripeneket

Nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással egy, az Egyesült Arab Emirátusokban bejegyzett utasszállító repülőgép június 24-én, kedden délelőtt, ezért riasztották a Magyar Honvédség két Gripen vadászrepülőgépét – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

A minisztérium közleménye szerint az Egyesült Arab Emirátusok Airbus A380-800-as típusú utasszállító repülőgépe 10 óra 22 perkor lépett be Magyarország légterébe Békéscsabánál. Az utasszállító a repülési tervtől nem tért el ugyan, de nem vette fel a kapcsolatot a polgári irányítással.

Fotó: Koszticsák Szilárd

Fotó: Koszticsák Szilárd ,

Az éppen „légi elfogási gyakorlaton” lévő magyar Gripen géppár a torrejoni NATO Egyesített Légiműveleti Központból érkező riasztást követően azonnal az utasszállító mellé repült és felvette a kapcsolatot a pilótákkal, akik ezt követően a szabályoknak megfelelően kapcsolatba léptek a magyar polgári légtérirányítással.

A bejelentkezést követően az Airbus 10 óra 48 perckor elhagyta a magyar légteret – írta a Honvédelmi Minisztérium.

„A Magyar Honvédség a légtérrendészeti feladatokkal hozzájárul a Magyarország feletti légi folyosók biztonságos használatához” – emelte ki közleményében a HM.

Forrás: MTI

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.