|

HTKA Hírhalom 2014. 9. hét

HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom

Aláírták a lengyel kiképzőgépek megrendeléséről szóló szerződést. A 8 darab M-346 Master 280 millió euró ellenében kerül a Lengyel Légierőhöz. A csomag négygépes opciót is tartalmaz, emellett tartalmazza egy szimulátor telepítésének és a személyzet képzésének költségét.

Pesszimistán látja az Eurofighter Typhoon exportesélyeit az Airbus védelmi szektorának vezérigazgatója, Tom Enders. Vélemény szerint kicsi az esélye újabb Európán kívüli megrendelésnek, sőt fel kell készülniük esetleges törlésekre is. Németország is csökkenteni akarja a rendszeresítendő Typhoonok számát, erről most tárgyalnak az európai céggel. Az indiai MMRCA tenderen történt vereség sem jött jól a gyártásnak, így lehet, hogy a tervezettnél hamarabb kell bezárni az egyébként kiváló képességekkel rendelkező típus gyártósorát.

Eddigi talán legfontosabb mérföldkövéhez érkezett a C-5M Super Galaxy modernizációs program: az Air Mobility Command bejelentése szerint a felújított típus elérte a kezdeti műveleti képességét. Erre a 16. példány átvétele után került sor, mely a keleti parti Dover légibázisra került a kiképzett személyzetével együtt. A nagyjavításnak és modernizációnak köszönhetően a típus még sokáig a világ egyik legjobb szállítógépe maradhat.

Születőben egy C-5M Super Galaxy

Születőben egy C-5M Super Galaxy | Forrás: Lockheed Martin ,

Február 27-én elvesztette egyik repülőgépét az Egyesült Arab Emírségek. A baleset során a fedélzeten tartózkodó két hajózó életét vesztette. A gép típusát nem közölték.

A francia Harfang drónok elérték a 10 ezredik repült órát. 2009-es szolgálatba állásuk óta a francia MALE kategóriájú UAV-k több mint 900 felderítő bevetést teljesítettek különböző hadszínterek felett.

A Japán Önvédelmi Légierő F-15J típusú elfogóvadászai összesítve elérték a 2 milliomodik repült órát. Az 1981-ben szolgálatba állított flotta gyártásában a hazai IHI (Ishikawajima-Harima Heavy Industries) vállalat is szerepet vállalt.

Még bő húsz évig szelhetik Japán egét a Sasok | Fotó: Angelique Perez, U.S. Air Force

Még bő húsz évig szelhetik Japán egét a Sasok | Fotó: Angelique Perez, U.S. Air Force ,

Az USAF áthelyezte az afganisztáni tranzitközpontját a kirgizisztáni Manas Nemzetközi Repülőtérről román Mihail Kogalniceanu támaszpontra. Az átállási folyamat 2013 márciusában kezdődött és február 1-jén fejeződött be. A költözés oka egyszerű: a manas-i reptér lízingszerződése júliusban lejár és nem kívánták azt meghosszabbítani.

Közelednek a 17 000. repült óra felé a csehek Gripenek, egyes gépek pedig már elérték 1400 órát. A 14 gépes flotta jövőre ünnepli 10 éves szolgálatban állását.

A Brazil Légierő átvette második modernizált A-1M típusú csapásmérő gépét. Az AMX brazil változatát az EMBRAER korszerűsíti. A nevezett példányt 2013 szeptembere óta “kezelték”.

A-1M

A dél-afrikai Denel befejezte a Seeker 400 pilóta nélküli repülőgép tesztjeit és készen áll a sorozatgyártás megkezdésére. Arról nem szólt a híradás, hogy sikerült-e megrendelést begyűjteni a 250 kilométeres hatótávú irányítórendszerrel rendelkező típusra.

Norvégia 36 darab AIM-120C-7 típusú légiharc-rakétára, valamint 8 darab CATM gyakorlórakétára nyújtotta be igényét. A csomag a dokumentáció mellett a kiszolgálóeszközöket is tartalmazza. Az üzlet értékét 80 millió dollárra kalkulálják.

Az Indiai Légierő vezetése reméli, hogy 2018-ra az indiai Szu-30MKI flotta eléri a 272-es darabszámot. Eddig 50 gépet kaptak Oroszországból, 134 gépet pedig a HAL (Hindustan Aeronautics Limited) üzemében szereltek össze.

Szuhoj Szu-30MKI

Tendert írtak ki a Kanadai Partiőrség helikopterflottájának frissítésére. A megmérettetésre könnyű és közepes helikoptereket várnak, a gyártók május 27-ig tehetik meg ajánlataikat.

A legújabb hírek szerint további 6 hónapot késik az F-35 fejlesztési programjának lezárása. A legutolsó dátum szerint 2016 végéig kellett volna befejezni a berepülési programot, de ez valószínűleg nem valósul meg.

Az USAF vezetésének tervei szerint idén ősszel megkezdődik a következő generációs bombázó fejlesztési programja. A folyamat az ajánlatkéréssel kezdődik, melynek végén két nevező juthat el odáig, hogy prototípust építsen és kiterjedt berepülési program végén határoznak a győztesről.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.