|

Robotizált konvoj a jövő útjain

Ha ezt a címet látja az olvasó, valószínűleg eszébe jut egy (vagy több) sci-fi, ahol vezető nélküli járművek haladtak a céljuk felé táv- vagy önirányítás elvét használva. A Lockheed Martin és az Amerikai Hadsereg közös programja az előbbi kivitelezésére jött létre, hogy minimalizálják a jövő hadszínterein a humán veszteséget.

Mindennek okára nyilván nem kell kitérni, az IED-k (Improved Explosive Devices – „Rögtönzött” Robbanóeszközök) által véghezvitt pusztítás kivédésére új járműkategória (legalábbis a modern harcászat szemléletében) született, ám végleges megoldást nyilvánvalóan ez sem jelenthetett.

Az utánpótlásra márpedig az idők kezdete óta szüksége volt a harcoló feleknek, így a megvalósítás lehetősége és a rendelkezésre álló technológia hívta életre a hadsereg TARDEC (Tank-Automotive Research, Development and Engineering Center – Harcjármű-Automatizálási Tervező, Fejlesztő és Kutatóközpont) és a Lockheed projektjét, melynek keretében bizonyították életképességét annak, hogy különböző járművek képesek menetoszlopban, távirányítással haladni és így támogatást nyújtani a csapatoknak.

A képesség demonstrálására még az év első hónapjában került sor Texas állam Fort Hood bázisának területén, ahol a Hadsereg és a Tengerészgyalogság AMAS (Autonomous Mobility Appliqué System) programja sikeresen abszolválhatta a CAD (Capabilities Advancement Demonstration – Képességfejlődés Szemléltetése) jelen állomásának teljesítését.

A tesztsorozat változatos körülményeket foglalt magában, így a városi- és a „természetes” környezet adottságai közepette vizsgálták a járművek viselkedését, mint a szembejövő gépjárműforgalom, álló és elhaladó járművek valamint a gyalogosok megjelenését, illetve a beépített területek forgalmi szabályainak való megfelelést.

M914 halad január 14-én a „képzeletbeli város” utcáin l Forrás: defense-update.com ,

„Az AMAS CAD hardveres és szoftveres része a szerint működött, ahogy a tervezők elképzelték és sikeresen elkerülte azon akadályokat, amellyel a való életben egy valós konvoj találkozni szokott” – nyilatkozta David Simon, az AMAS-program vezetője a Lockheed Martin Missiles and Fire Control részlegétől.

Az AMAS-csomag automatizált vezetési feladat végrehajtására jött létre a kijelölt járművön, melynek részét képezi az UMM (Unmanned Misson Module) berendezés, ami magában foglal egy csúcstechnológiás LIDAR (LIght Detection And Ranging – Lézer Alapú Távolság-meghatározás) érzékelőt és egy másodlagos GPS-t. Az így felépülő rendszer gyakorlatilag bármely katonai járműre telepíthető, a vizsgálatok folyamán azonban első körben a tengerészgyalogság 6×6 kerékképletű MTVR eszközein, a hadsereg M915 teherautóin és a PLS (Palletized Loading System) járműveken végezték el a szükséges módosításokat.

Az AMAS részei egy PLS „fedélzetén” l Forrás: defense-update.com ,

A fejlesztés a témában gyakorlottabb olvasók számára nem ismeretlen, ugyanis BWASK (By-Wire/Active Safety Kit) névvel is illetik és fő jellemzője az egységes kiegészítő vezérlési rendszer és „intelligencia” létrehozása, mely önálló döntéshozatalt biztosít az irányító szoftver számára. Bár a kompatibilitási problémákat előre el kívánják kerülni, ettől függetlenül a célkitűzések között szerepel az adott platformra vonatkozó „testreszabás”, amitől az utasítások maradéktalan végrehajtását várják el.

Idén, a következő fázisban az FMTV (Family of Medium Tactical Vehicle) és a HET (Heavy Equipment Transporter) járműcsaládot kívánják „önálló” életre kelteni, majd ez után az RG-31 MRAP felhasználásával akarják szemléltetni, hogy egy anti-IED harcjámű is képes végighaladni kijelölt útvonalán emberi beavatkozás nélkül.

„Fontos volt leszögezni, hogy ipari partnereinkkel egyetemben rendelkezünk a szükséges technológiával, az ehhez párosuló „felhasználói” bázissal és a rendszeresítésre való igénnyel, amelyet a CAD teljesítésével be is mutattunk vendégeink számára. Nagyon büszkék vagyunk az elért eredményre, mert ez meghatározó lesz a Hadsereg döntéshozói számára, hogy harcosaik kezébe robottechnológiát adjanak” – közölte Bernard Theisen, a TARDEC technikai vezetője.

A „szerencsés harcos” a 3. Lovasság Ezredtől épp útvonalat tervez l Forrás: defense-update.com ,

A bemutatón az amerikai szárazföldi haderő színe-java felsorakozott, így az Army Materiel Command (AMC), a Army Capabilities Integration Center (ARCIC), a Combined Arms Support Command (CASCOM) és természetesen a TARDEC képviselői is első sorból nézhették az eseményeket.

Ha úgy vesszük, az alapelvárást túl is teljesítették, mivel az ARCIC és a Lockheed által közösen finanszírozott projekt célja a járművezetők biztonságának növelése volt, addig a CAD teljesen „száműzte” őket a fülkéből.