|

Hivatalosan is szolgálatba állt a Mi-28N

A Mil Mi-28N, vagyis a gyártó Roszvertol által csak Night Hunterként emlegetett harci helikopter megkapta a szükséges tanúsítványokat az orosz védelmi minisztériumtól, így már hivatalosan is szolgálatba állt az Orosz Légierőben.

Szergej Sojgu védelmi miniszter aláírásával gondolhatnánk, hogy akkor most végre megkezdődhet a típusváltozat rendszeresítése, ám az orosz helikopterekkel kapcsolatos hírekben kicsit is jártasabb olvasóink nyilván tudják, hogy az N változat már évek óta repül az Orosz Légierőben.

Az 1995-ben bemutatott Night Hunter egy évvel később, 1996. november 14-én repült először. Az akkor új változattal a Mi-28A éjszakai repülésben eléggé hiányos képességeit igazították helyre a rotor felé szerelt radarral, illetve fejlesztett fedélzeti rendszerekkel, beleértve a FLIR-t is. Ám az Oroszország számára nem éppen felhőtlen kilencvenes években nem jutott elég pénz az N verzióra, így félrerakták és csak az ezredforduló után került elő újra. A második prototípus is ekkor épült meg és 2006-ban már az első sorozatgyártású példány is ott repkedett az orosz erőknél. Azóta az állami tesztpéldányokon kívül igen szép számban kaptak belőle aktív alakulatok is és a jelenleg élő szerződés szerint összesen 97 darabot szerez be csak az N változatból az orosz haderő.

Mi-28NE, azaz az N exportváltozata a 2007-es MAKS-on | Forrás: Wikipédia

Mi-28NE, azaz az N exportváltozata a 2007-es MAKS-on | Forrás: Wikipédia ,

A Mi-28N az elég nehéz kezdés és egy baleset után – elődjéhez, a Mi-24 Hindhez hasonlóan – végül akár sikertörténet is lehet, mivel a hadsereg fejlesztése mellett igen csak elkötelezett orosz vezetésnek köszönhető szinte biztos megrendelések mellett külföldről is megvannak már az első érdeklődők, sőt mi több, az első vásárló is.

Áttekintő írásunk a Mil Mi-28-ról.