|

Dél-Korea tankergépeket rendelne

Dél-Korea beszerzési hivatalának egyik szóvivője szerint várhatóan a jövő hónapban elfogadnak egy tervezetet, mely szerint négy légi-utántöltő repülőgépet vásárolnak.

„Ha elfogadják, akkor kiírunk egy tendert jövő februárban” – mondta a DAPA szóvivője, Baek Yoon-hyung. „A kiértékelést márciusban kezdjük, és májusig tart majd, és remélhetőleg a jövő év végéig ki tudjuk hirdetni a győztes pályázót.”

A DAPA (Defense Aqusition Program Administration – védelmi beszerzésekért felelős iroda) már elkülönítette az ehhez szükséges összeget: 6,9 milliárd wont, azaz mintegy 6,5 millió dollárt. Várhatóan az Airbus Military A330MRTT és a Boeing KC-46 száll majd versenybe a szerződésért. A négy tankert 2017-2019 között szeretné átvenni a Dél-koreai Légierő.

Szöul már régóta szeretne légi utántöltőket, hogy kibővítse a légierő lehetőségeit a területi viták rendezésében.
„Jelenleg az F-15K és KF-16 flotta csupán fél órát képes a keleti Dokdo-szigetek felett járőrözni” – mondta a légierő egyik tisztje. „A légi tankolással több időt tölthet a flotta a levegőben, és távolabbi célpontokat képesek szükség esetén oltalmazni.”

KC-46A | Grafika: Boeing

KC-46A | Grafika: Boeing ,

A DAPA azzal egészítette ki közleményét, hogy a jövő év végéig szeretne szerződést kötni a kiöregedő F-4 és F-5 harci gépek leváltására irányuló program valamelyik pályázójával.

Múlt hónapban a DAPA vezető bizottsága a „lopakodó” képességek hiánya miatt elállt a Boeing F-15SE Silent Eagle kiválasztásától, melyet egyedüli győztesnek jelöltek a 7,7 milliárdos F-X III tenderen.

A Boeing ajánlata volt az egyetlen, ami megfelelt a dél-koreai költségvetésnek, míg a Lockheed Martin és az Eurofighter ajánlata meghaladta a keretet.

„Hogy csökkentsük az új vadászgépek késése miatti biztonsági rést, a DAPA új tendert ír ki amilyen gyorsan csak lehetséges” – mondta Lee Yong-geol, a DAPA egyik megbízottja.

„Hogy lerövidítsük a tender lefolyását, nem kezdjük elölről a teljes kiértékelést” – mondta Lee. „Ehelyett a korábban megszerzett adatokat dolgozzuk fel, és ezek alapján mérlegelünk.”