|

Egyedül maradt versenyző a VXX tenderen

Természetesen ismét a tengerentúlról érkeztek hírek, amelynek apropója az amerikai elnöki helikopterek beszerzésérére kiírt tender egyik indulójának visszalépése. Nyilvánvalóan a „One” hívójelű forgószárnyasoknak különleges kritériumoknak kell megfelelniük, azonban a kormány mindezt szeretné a lehető legolcsóbban, buktatók és költségtúllépések nélkül megoldani.

Az elmúlt időkben kezdődött trend – a váltás terve mellett – az elnöki flottát is érintette, így a jelenleg üzemelő, ám egyre korosabb típusok utódját egyetlen helikopterben szeretnék megtalálni. Ennek ellenére nem sietik el a dolgot, ugyanis az erre irányuló kiírásnak már 2005-ben is volt nyertese, azonban az égbeszökő költségek politikai magasságokba emelték a beszerzést, következményként a 2008-as elnökválasztás után a programot törölték és vele együtt az akkor győztes AgustaWestland VH-71-et is, amely az AW101-ből került átalakításra.

A túl drága ex-győztes: VH-71

A túl drága ex-győztes: VH-71 ,

Az angol-olasz cég a következő fordulóra a Northrop Grummannal karöltve szállt versenybe a Sikorsky-Lockheed Martin ellenében, hogy a három hajtóművel felszerelt típussal váltsák le a Sikorsky VH-60 Whitehawk és VH-3 Sea King típusokat, azonban a 2013. május 3-án kiküldött „felszólítást” követően ennek ellenkezője mellett döntöttek.

„Az utolsó ajánlattételi kérés mélyreható vizsgálata után megállapítottuk, hogy képtelenek vagyunk eredményesen versenybe szállni a jelenleg meghatározott követelményekkel és a kérésben közölt értékelési módszerrel. Alapvető problémák vannak a pályázatok elbírálásával, ami alapján úgy véljük, hogy ez meggátol bennünket a versenyképes ajánlattételben és jelentős előnyt biztosít a lehetséges versenytársunknak. A visszalépésről volt dönteni a legnehezebb, mivel szerintünk nekünk van a legjobb, legalkalmasabb repülőeszközünk az elnök számára” – nyilatkozta az AgustaWestland.

Obama is ezzel az őskövülettel repül

Obama is ezzel az őskövülettel repül ,

„Az ajánlatunkat egy teljes és nyílt verseny reményében készítettük más gyártók csapataival szemben. Határozottan hiszünk benne, hogy mi vagyunk az ideális választás a helikopterek szállítására, időben és költségtúllépések nélkül” – intézte szavait a szóvivő a Sikorsky felé. Ennek ellenére és nyilván némi bevétel okán a tenderre elkészült 9 darab VH-71 törzs Kanadába került átszállításra, ahol a CH-149 Cormorant kutató-mentő helikopterek számára szolgál alkatrészbázisként.

A cég nem válaszolt ama kérdésekre, hogy milyen változások vezették erre a döntésre, de annyi biztos, hogy a 2013-ban kiadott dokumentumban meghatározott követelmények egy kisebb méretű és kisebb kapacitású helikopterről szóltak.
A pályázó vállalatoknak lehetőségük volt a kiírást véleményezni és kifogást emelni vele szemben, miután 2012 novemberében első ízben lehetőségük nyílt ajánlatot tenni. De sem kifogás, sem tiltakozás nem került benyújtásra sem a Haditengerészet, sem a Kormányzati ellenőrzési Hivatal felé. „Ha kérdéseik voltak, természetesen számtalan lehetőség volt feltenni őket” – zárták rövidre a kérdést a Haditengerészet részéről.

Fotó: US Navy

Fotó: US Navy ,

A Connecticut-székhelyű Sikorsky így a tender egyetlen résztvevőjének tűnik, amelyen az S-92 egy változatával kívánnak részt venni, azzal, amely az előző fordulóban alulmaradt az európai típussal szemben. Természetesen, mint helikoptergyártó, a Boeing is kifejtette álláspontját, pontosabban a tényt közölte, hogy sem a Bell céggel együtt készülő V-22 Osprey, sem a CH-47 Chinook típust nem kívánja indítani.

A Sikorsky S-92

A Sikorsky S-92 ,

„A Boeing vállalat nem fog ajánlatot tenni a haditengerészet VXX elnöki helikopter programjában. Míg mind a CH-467 Chinook, mind a V-22 Osprey gyakran alkalmazásra kerül katonai és kormányzati vezetők szállítására a hadszíntéri műveletekben, nem hiszünk abban, hogy ez a két helikopter versenyképes lehetne ezen a tenderen a jelenlegi formájukban. Mindenesetre a csapat fókuszát tengerészgyalogság HMX-1 (Marine Helicopter Squadron One) századára összpontosítja, ahova szívesen szállítanának konvertiplánokat.” – nyilatkozta a Boeing szóvivője.

Forrás: DefenceIndustryDaily

Forrás: DefenceIndustryDaily ,

A visszalépés azonban nem csak az elnöki különgép esetében hozta a Sikorsky-t és rendszerintegrációs partnerét, a Lockheed Martint „egyedülálló” helyzetbe, ugyanis szintén egyedüli indulóként szerepel a 112 darab helikopterre szóló és 6.85 milliárd dollár értékű, az amerikai légierőhöz kapcsolható harci kutató-mentő helikopter beszerzésére irányuló programban, amelyet a korosodó HH-60G Pave Hawk leváltására indítottak. Az AgustaWestland és Northrop Grumman, a Boeing és az EADS North America 2012 decemberében vonta ki magát programból, elmondásuk szerint a „forrásigényes” szabályok az újraindított tenderen „minimális vagy semmilyen előnnyel nem jártak volna, ha túlteljesítjük az elvárásokat”.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.