|

Drónokat vásárolna a német kormány

Pilóta nélküli repülőgépek (drónok) beszerzését tervezi a német kormány, az ügyben társadalmi vitát indítanak és az őszi választások után hoznak döntést.

A német kormány szerdai ülésén elfogadta az ellenzéki szociáldemokraták (SPD) parlamenti frakciójának írásbeli kérdésére a védelmi minisztériumban készített választ, amelynek alapján a Merkel-kormány kitart a tárca drónvásárlási tervei mellett, annak ellenére, hogy az Euro Hawk nevű, pilóta nélküli repülőgép kifejlesztésére irányuló terv elbukott, és az utóbbi hetek legnagyobb politikai botránya lett belőle.

Az új terv szerint a Német Légierőt (Luftwaffe) összesen 16 drónnal szerelik fel. A gépek jogi értelemben semmi újdonságot nem jelentenek, bevetésük során ugyanazok az alkotmányjogi és nemzetközi jogi előírások az irányadók, mint amelyeket valamennyi egyéb harci eszköz használata során követnek – áll a dokumentumban, amely szerint az ügyben a szeptemberi országos parlamenti választások után kell dönteni, és a döntést „széleskörű társadalmi vitának kell megelőznie”.

A Predator az olaszoknál is hadrendben áll

A Predator az olaszoknál is hadrendben áll ,

A Der Spiegel című hamburgi hírmagazin szerint a védelmi minisztérium az amerikai Predator típusú drónok gyártójával és az izraeli Heron gyártójával tárgyal a beszerzésről.

A védelmi tárca május közepén leállította az amerikai Northrop Grumman és az európai EADS légi- és hadiipari konszernnel végzett drónfejlesztési projektjét. A 2004-ben kezdődött program célja az volt, hogy a Northrop Grumman RQ-4 Global Hawk típusú modellje – a világ legnagyobb méretű és egyik legdrágább drónjának – alapján egy új dróntípust hozzanak létre. Az Euro Hawk projektre nagyjából 500 millió eurót fordítottak, és már egy prototípus is elkészült. A program végül azért bukott el, mert a német légügyi hatóság az amerikai jogszabályok előírásai miatt nem kaphatta meg a repülő teljes tervdokumentációját, repülési engedélyt viszont a tervek tanulmányozása nélkül nem ad ki a hatóság. Ezért a gép több amerikai gyártású berendezését ki kellett volna cserélni olyan berendezésre, amelynek terveibe betekinthet a német hatóság, ami vállalhatatlanul magasra tornázta volna fel a projekt költségeit.

Az ellenzék Thomas de Maiziere védelmi minisztert teszi felelőssé a kudarcért. A minisztérium június elejére készít jelentést a parlament védelmi bizottságának.

Forrás: MTI

4 hozzászólás “Drónokat vásárolna a német kormány”

  1. Már az Eurohawk törlése után is publikus/aktuális volt a hír, miszerint a jelenlegi drónjaik hamarosan cserére szorulnak. Két olyan országgal is tárgyalnak, amelyek tudnak ebben segíteni, ha már európai típus nincs. Pedig ezt az utat itt is végig kell majd járni.