|

Bemutatta a C-295 új verzióját az Airbus Military

Május 29-én az Airbus Military vállalat sajtótájékoztatót tartott a spanyolországi Sevillában található telephelyén, melynek keretében ismertették a C-295 típussal kapcsolatos jövőbeni terveiket. Amint arról már mi is beszámoltunk, a két hajtóműves taktikai teherszállítónak fejlesztés alatt áll az AEW&C (korai előrejelző és légtérellenőrző) verziója, melynek a törzsre szerelt tányérantennán kívül vannak további külső ismertetőjegyei is: szárnyvégeire wingleteket szereltek. Az így módosított repülőgéppel tavaly december 21-e óta folynak a repülési tesztek Spanyolországban. A speciális célra használható AEW&C változat mellett a wingleteket a többi C-295 is megkaphatja, sőt, egy új változat fejlesztése is folyamatban van, ami már alapvetően ezekkel az aerodinamikai elemekkel készül.

A szerdai sajtótájékoztatón bemutatott C-295W már típusjelzésében is előre vetíti, hogy wingletekkel rendelkezik, de emellett még más újításokat is tartalmaz. Amint azt Gustavo Garcia Miranda értékesítési fejlesztő elmondta: a W variáns nem egy teljesen új repülőgép, ám több tulajdonságában különbözik a jelenleg gyártásban lévő C-295-től. A tervek szerint 2014 negyedik negyedévétől már ez lesz a standard változat, amit gyártásba vesznek és eladásra kínálnak, megrendelést pedig már mostantól lehet rá adni. A légtérellenőrzőre vonatkozó állítás itt is érvényes, tehát a C-295W-nél alkalmazott megoldásokat integrálni lehet a korábbi verziókra is.

C-295 wingletekkel

C-295 wingletekkel ,

A C-295W fejlesztése 2011-ben kezdődött, az Airbus Military mindvégig a Pratt & Whitney Canada hajtóműgyártóval közreműködve dolgozott. Utóbbi a PW127 hajtómű teljesítményének növelésén munkálkodott, amit sikeresen végrehajtott. A cél az volt, hogy az üzemanyag-fogyasztás csökkentése mellett növeljék a forró égövön, illetve a nagy tengerszint feletti magasságon való üzemelés közbeni teljesítményt – ez jól jelzi, hogy a gépet elsősorban ázsiai, afrikai és dél-amerikai ügyfelek számára tervezik. A gyári adatok szerint az aerodinamikai módosítással és a hajtómű továbbfejlesztésével sikerült elérni, hogy magashegyi körülmények között se csökkenjen a lehetséges hasznos terhelés, sőt, 1500 kilogrammal többet cipelhet magával a C-295W.

Szintén sikeresnek bizonyult a fogyasztás csökkentésére irányuló kísérlet, az Airbus Military szóvivője 3-6%-os spórolást kalkulál 7400-8000 méter közötti utazómagasságon végrehajtott bevetések során. Utóbbiak időtartama egyébként növekedett, ezentúl közel 9 órát tölthet a levegőben egy feltöltéssel a C-295W.
Az első új változatú géppel 2014 januárjában kezdik meg a repülési teszteket, amik májusra be is fejeződnek.

4 hozzászólás “Bemutatta a C-295 új verzióját az Airbus Military”

  1. Szerintem ezt nem lekicsinylésnek szánta shornet24 ! A C-295 rakterének a formájára gondolt szerintem. Nekem is hasonló a véleményem, csak másképp fogalmaznám meg. A hasonló kategóriájú C-27J, szerintem sokkal jobban kihasználható raktérrel rendelkezik. Nevezhetjük akár univerzálisabbnak is.
    Találtam is egy régebbi HTKA cikket róla:

    https://htka.hu/2008/10/08/g-222-c-27/

    a cikkben szereplő összehasonlító grafikákkal engem mondjuk meggyőztek.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.