|

Megérkezett Indiába az első Poseidon

A Lockheed P-3 Orion tengerészeti járőrgép utódjául szánt és a Boeing igen sikerű, B737-es utasszállító típusára alapozó P-8 Poseidon kapcsán India is erősen érdekelt. Lévén 2009-ban a kiöregedő Tupoljev Tu-142M típusú járőrgépek leváltásának célzatával 8 gép beszerzéséről írtak alá szerződést, megelőzve ezzel az szintén érdeklődő ausztrálokat és a típus első nemzetközi vásárlójává válva ezáltal.

Az indiai igényekre átszabott, indiai fejlesztésű rendszereket is tartalmazó P-8I jelölésű változat első példányát a berepülés után 2012. december 19-én adta át a Boeing Seattle-ben. Mint akkor megírtuk a gép egy ideig még az Egyesült Államokban maradt, lévén a forgatókönyv az volt, hogy az indiaiak csak a 2. és 3. gép átadása után viszik haza új szerzeményeiket.

Jelenthetjük, hogy erre sor került, az elsőként átvett Poseidon immáron az Indiai szubkontinensen tartózkodik: a tegnapi nap érkezett meg a haditengerészet Rajali bázisára.

A Boeing katonai gépekért felelős részlegének igazgatója ennek kapcsán természetesen kifejezte a cég roppant nagy elégedettségét és büszkeségét, illetve közölte, hogy minden sínen van a 2. és 3. gép idei átadása kapcsán.

Az első P-8I érkezése | Fotó: Boeing

Az első indiai Poseidon | Fotó: Boeing ,