|

Bemutatták az új török vadászbombázó koncepcióit

Három potenciális koncepciót mutattak be a török TFX vadászgépről az International Defence Industry Fair elnevezésű eseményen, Isztambulban. A jelenlegi kezdetleges dizájnt várhatóan még idén kiválasztják, és véglegesítik.

Az elképzelések között van egy egyhajtóműves kacsaszárnyas, egy hagyományos kialakítású egy hajtóműves, és egy úgyszintén hagyományos kialakítású kéthajtóműves koncepció. Mindhárom forma a Török Légierő és a TAI (Turkish Aerospace Industries) közös egyeztetését követően született meg.

A TAI bejelentése alapján az alapkoncepciókat a légierő követelményeihez igazítják és előterjesztik a török védelmi cégek államtitkárának 2013 szeptemberének végéig.

TFX

A TAI nyerte el tavaly a szerződést, miszerint a svéd SAAB-bal végezik majd közösen a fejlesztést. Az eddigi tervek alapján a TFX tender eredményeképp 2023-ban felszállhat az első török tervezésű és építésű vadászgép, mellyel az addigra kiöregedő F-16-osokat váltanák le.

A megvalósításhoz szükséges technológiák jelentős részét természetesen nem maguknak dolgozzák ki, hanem az F-35 helyi gyártásából emelnek át ötleteket, wz nagyban csökkentheti a program költségeit és lefolyását.

Korábban írtunk arról, hogy a törökök Dél-Korea és Indonézia közös KF-X programjába szállnak be, ám ettől most elálltak és inkább a SAAB-bal kötöttek szerződést, aminek akár magyar vonatkozása is lehet, hiszen a svédekkel közösen a HM egy nanotechnológiás radarelnyelő burkolatot fejleszt.

—–
Stealthfighter

További képek:

tfx7_tr

tfx_1-tr

tfx_3-tr1

tfx_100

tfx_7-tr1

tfx_200-tr

9 hozzászólás “Bemutatták az új török vadászbombázó koncepcióit”

  1. Szép lassan mindenki – aki teheti – beáll a sorba és alacsony észlelhetőségű repülőgépet kezd el gyártani. Gyanítom a saját tervek mind az amerikai exporttilalmat igyekeznek kikerülni valamint függetlenedni a nagyhatalmaktól és inkább hasonló cipőben járó országokkal összedolgozni. Elektronikai téren úgy vélem talán Izrael az, aki felveheti a versenyt az USA-val, bár gyártói tapasztalat e téren szinte csak utóbbinál van.

  2. Allesmor Obranna

    Érdekes elgondolás, nekem tetszik. Ha jobban belegondolunk, anno Tajvan is összegründolt egy Ching Kuo nevű réskitöltő harcászati vadászgépet és az elég korrekt kis masina. A törököknek ugyanúgy összejöhet. A SAAB-al való együttműködést személy szerint már csak azért is jobbnak tartom, mert valami hasonlón már ők is agyalnak egy ideje.

    http://www.militaryphotos.net/forums/showthread.php?191893-Sweden-into-5th-generation-fighter-market

  3. Stealthfighter

    Ez a „tepsi” alakú törzs kicsit több tolóerőt igényelne ahhoz, hogy átlépje a hangsebességet (területszabály). A másik ami aggaszt az a pipaszár főfutók kialakítása. Nyilván ez még csak egy durva közelítése a végleges megoldásnak, de ettől függetlenül sokkal komolyabb gépet is lehetett volna fabrikálni.

  4. Ezeket a rajzokat nemrég én is megtaláltam de KFX néven.
    Arra azért kíváncsi leszek mennyit fognak késni, és milyen szintet érnek el. A kínai 5. gen gépeket a többség leszólja ennek viszont pozitív a fogadtatása. Érdekes.

  5. http://globalmilitaryreview.blogspot.hu/2013/05/turkish-aselsan-self-propelled-anti.html

    http://globalmilitaryreview.blogspot.hu/2013/05/turkish-aihsf-low-medium-altitude-air.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2013/05/otokar-presents-tulpar-new-generation.html

    Fejlődnek a törökök rendesen , volt egy olyan hír is régebben hogy helihordozót is akarnak .
    Háát szégyelljék magukat a németek remélem a 2 világháború után elverik még őket, igazán megérdemelnék a pihent agyúak.

  6. Roni ember esze meg áll te ide miket írsz. Németek mért is szégyelljék magukat. Ma is elő fegyver fejlesztési korlátozások ellenére TOP vannak. Saját iparuk egy komplett gépesített dandár feltud fegyverezni mindennel. Valamint haditechnika terén is nagy pályás exportőrök.

    Emelet gazdaságilag legerősebb európai állam