|

HTKA Hírhalom 2013. 16. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

HTKA Hírhalom 16. hét

A további késést szenvedő brazil FX-2 program egyik döntőse, a Saab újabb helyi céget vont be a fejlesztésbe, így próbálva javítani a győzelmi esélyeiken. Az AEL Sistemas nevű vállalattal még 2009-ben kötöttek szándéknyilatkozatot a JAS-39E/F Gripen brazil verziójának esetleges fejlesztéséről, feltéve ha győznek a tenderen. Most ezt a szándéknyilatkozatot erősítették meg, a szerződés alapján a Porto Alegre-i székhelyű vállalat szállíthatja a vadászbombázókba az avionikai rendszereket, köztük a kijelzőket, processzorokat, fedélzeti számítógépeket, szoftvereket valamint az ezekhez tartozó logisztikai támogatást az elkövetkezendő évek során.
Az AEL Sistemas nem nevezhető újocnak a repülőgép elekotrinika téren, korábban ők szállították a modernizált F-5M, AMX, Super Tucano valamint az izraeli Hermes 450 UAV hasonló rendszereit.

A Pratt & Whitney elkészült az utolsó USAF C-17-esre kerülő hajtóművel. Az F117-est már át is szállították Texasba, ahol a Triumph Aerostructures vállalat beleépíti a gondolájába, ezt követően átszállítják Long Beach-be, ahol felszerelik az USAF utolsó, 223. C-17-esének szárnya alá.
A Pratt & Whitney természetesen még nem áll le a PW2000 családból kifejlesztett F117-PW-100 gyártásával, további cserepéldányokat adnak át az Amerikai Légierő részére, valamint a külföldi megrendelésű C-17-esek gyártása sem áll még le.

Pratt & Whitney F117

Sikeres tesztsorozattal vizsgázott a Lockheed Martin új precíziós fegyvere, a Nemesis. A rakétát a napsütötte Floridában, egészen pontosan Orlandoban tesztelték április folyamán, kiváló eredménnyel – 3 tesztindításból mind a háromszor eltalálta a célt a különböző körülmények ellenére. A földről függőleges helyzetből indított rakéták az első két próbalövés során 8, illetve 12 km-t tettek meg GPS irányítással a célpontjukig, majd félaktív lézerrel találták meg azt. A harmadik teszten nehezebb körülmények vártak a fegyverre, az indítási pozíciótól mindössze 100 méterre található célt csak a GPS segítségével kellett eltalálni, ám ezt is sikeresen teljesítették.
A Nemesis egy emberi erővel hordozott, könnyű csapásmérő fegyver, mely függőleges indítás után 360 fokban képes ráállni a célpont irányára. Az irányítása kettős, található benne GPS vevő és félaktív lézeres kereső. Minimálisan 100 méterre lévő célpontok ellen indítható, maximális hatótávolsága 12 km. A kezelő időzítheti a fegyver robbanását, hogy az még a célpont fölött, az ütközéskor, vagy késleltetve következzen be.

Nemesis missile

Az L-3 Communications elkészült a Brit Királyi Légierő első RC-135 Rivet Joint elektronikai felderítőgépével. A KC-135 tankerből átalakított repülőgép jelentős felújításon esett át, és ellátták a feladatának elvégzéséhez szükséges összes berendezéssel. Az USAF hírszerzési részlegének vezetője, Larry James altábornagy elárulta, hogy a repülőgép berepülését még a tavasszal megkezdik, a RAF pedig várhatóan októberben veheti át az első példányt. A fennmaradó kettő idén decemberben, és 2014 októberében érkezhet meg a szigetországba a Brit Védelmi Minisztérium korábbi közleménye szerint.

RC-135

RC-135 ,

Átvette első Tiger HAD harci helikopterét a Francia Hadsereg. Az új típus kibővített képességekkel rendelkezik az eddig átvett HAP verziókhoz képest: átalakított MTR390 hajtóművei egyenként 1341 lóerő teljesítményt biztosítanak, ez 14 százalékos növekedés a korábbi verzióhoz képest, integrálták a fedélzetére az AGM-114 Hellfire rakétákat, és további páncélzattal is ellátták a túlélőképesség javítása céljából. A típus idén januárban kapta meg a DGA (Directorate General of Armaments) katonai hatósági típusengedélyét, majd április elős felében elfogadták a beszerzési terveket is, így 19-én az Eurocopter átadta az első példányt a megrendelt 40-ből a Francia Hadsereg részére.
A Tiger HAD verziójából Franciaországon kívül még a spanyolok rendeltek, náluk 24 példányra kerül majd fel az ország felségjelzése.

Tiger HAD

Tiger HAD ,

Az Egyesült Államok Szövetségi Bírósága visszautasította a Beechraft kérelmét, melyben megtámadták az USAF azon döntését, hogy az Embraer-től rendelték meg a könnyű támadógépeket az Afgán Légierő számára. A Beechraft március 21-én adta be kérelmét a Szövetségi Bíróságra, miután az Amerikai Légierő az Embraert nevezte ki a LAS (Light Air Support) program győzteseként. Ugyan a légierő tényleg nem követte a szokásos procedúrát, és kihagyta a beszerzésből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Government Accountability Office – GAO), ám ezt az idő és pénz szűke miatt tették, és ezt elfogadható oknak ítélte a bíróság.

A tenderen vesztes AT-6 éppen egy GBU-12 Paveway II-t enged útjára | Fotó: Hawker Beechcraft

Fotó: Hawker Beechcraft ,

30 éve végezte el szűzrepülését a világ legnagyobb sorozatgyártásra került teherszállító repülőgépe, az An-124-100 Ruslan. Az évforduló tiszteletére a gyártó Antonov ünnepéllyel egybekötött fogadást tartott a németországi kihelyezettségénél a Leipzig-Halle reptéren. Az ünnepélyen az Antonov delegációja mellett részt vettek az ukrán német követtség emberei, német politikusok, a reptér tisztviselői és több német híresség is.

30 éves az ukrán óriás

30 éves az ukrán óriás ,

A BAE Systems idő és költségkereten belül szállította le a Brit Királyi Légierő két BAe 146 C Mk3 szállítógépét. A repülőgépek nem újak, korábban civil használatban álltak. A BAE 15,5 millió fontért (21,2 millió amerikai dollár) tette alkalmassá a két példányt katonai használatra, majd a szükséges tesztprogram lefolytatása után a Brit Védelmi Minisztérium alkalmasnak találta a gépeket az átvételre.

8,627 millió dolláros szerződésmódosítást kapott a Raytheon az Amerikai Haditengerészettől, Légierőtől, valamint a szaúdi kormánytól, az AIM-9X továbbfejlesztésének második fázisára. A munkával 2014-ig kell elkészülnie a Tucson-i vállalatnak, a költségvetés a következőképpen oszlik meg a megrendelők között: az USAF 69 százalékkal száll be, ez 5 522 000 zöldhasút jelent, a haditengerészet 19,77%-ot biztosít, ez 1 705 879 dollár míg Szaúd-Arábia 1 400 000 dollárt fizet a vállalatnak, ez teszi ki a fennmaradó 16,23%-ot.