|

LCS: Irány Szingapúr!

Nos, eljött ennek az ideje is: az első Littoral Combat Ship hosszú hónapokra búcsút int San Diego kikötőjének, nyakába veszi a Csendes-óceánt és meg sem áll Szingapúrig – a szóban forgó USS Freedom konkrétan március 1-én indul útnak.

Mint a témát követők előtt minden bizonnyal jól ismert, a jelenleg közel sem egyöntetű elismerést kiváltó, többrétű problémákkal küszködő LCS hajóosztályok „időbeosztása” kapcsán tavaly májusban jelentették be, hogy az Egyesült Államok a Csendes-óceáni régió ázsiai felére történő fókuszálásával összhangban megkezdődik az LCS hajóknak a régióba küldése. A távlati tervekben 4 hajó rotációs jellegű jelenléte szerepel, ám egyelőre csak egy hajó, a USS Freedom (LCS 1) fog Szingapúrban és környékén ténykedni.

A USS Freedom legénységének feladatai közé a hajó profiljába vágó, tengeri biztonság feladatkörébe tartozó tevékenységek mellett kijut majd védelmi kiállításokon való részvételből és régióbeli közös hadgyakorlatokból is. Azaz nem meglepő módon képességeiről kell „számot adnia”. Eközben természetesen továbbra is hasznos tapasztalatokat szolgáltatnak majd a 2 LCS osztály köré szerveződött szakmai csoportnak annak kapcsán miként is integrálható minél tökéletesebben ezen új hajóosztály a U.S. Navy arzenáljába, illetve milyen irányelveket kell meghatározni a legénység váltása, illetve a karbantartások ütemezése terén.

Ezen a február 21-i fotón az egyenszürkéről átfestett USS Freedom úszik ki San Diego kikötőjéből egy kis ellenőrzésre, miután az előző hónapot szárazdokkban töltötte. Ugyan nem tartozik a tárgyhoz, de a Freedom mögötti két hasonló kialakítású toronyról a Google Earth 3D épületek rétegének segítségével kiderítettem, hogy Dél-Kalifornia legnagyobb hoteljének, a Manchester Grand Hyatt-nak a 2 tornya, melyek légvonalban mindössze 500 méterre vannak azon dokktól, ahol a USS Midway repülőgép-hordozóból kialakított múzeum van kikötve. Másik irányban pedig rálátni a hadikikötőre - igaz az már messzebb, 5 kilométerre van. Nos, ennek azért mégiscsak szempontnak kell lennie egy San Diego-i látogatás során a szállás kiválasztásakor, nemde? :) | Fotó: Chris Kotz, U.S. Navy

Ezen a február 21-i fotón az egyenszürkéről átfestett USS Freedom úszik ki San Diego kikötőjéből egy kis ellenőrzésre, miután az előző hónapot szárazdokkban töltötte. Ugyan nem tartozik a tárgyhoz, de a Freedom mögötti két hasonló kialakítású toronyról a Google Earth 3D épületek rétegének segítségével kiderítettem, hogy Dél-Kalifornia legnagyobb hoteljének, a Manchester Grand Hyatt-nak a 2 tornya, melyek légvonalban mindössze 500 méterre vannak azon dokktól, ahol a USS Midway repülőgép-hordozóból kialakított múzeum van kikötve. Másik irányban pedig rálátni a hadikikötőre – igaz az már messzebb, 5 kilométerre van. Nos, ennek azért mégiscsak szempontnak kell lennie egy San Diego-i látogatás során a szállás kiválasztásakor, nemde? :) | Fotó: Chris Kotz, U.S. Navy ,