|

Hamarosan repülhet a francia Atlas

Az Airbus Military tájékoztatása szerint napokon belül megkaphatják a civil hatósági engedélyeket az A400M ‘Atlas’ra, emellett másik fontos mérföldkő is közeleg: a gyártó tájékoztatása szerint március elején levegőbe emelkedhet a típus első sorozatgyártású példánya, mely a Francia Légierőnek készült.

Az eddig megrendelt 174 darab sorozatgyártású gép közül az első, MSN7 gyári számú példány januárban gördült ki az európai konzorcium Sevilla melletti üzemének festőhangárjából. Azóta a földi teszteket végezték rajta, ám a program vezetője, Cédric Gautier elmondta, március 2. és 6. között várhatóan már a levegőbe is emelkedhet a francia felségjelű masina.

Az MSN7, avagy a Francia Légierő első A400M-je, immáron leendő üzemeltetőjének színeiben | Fotó: Airbus Military

Az MSN7, avagy a Francia Légierő első A400M-je, immáron leendő üzemeltetőjének színeiben |Fotó: Airbus Military ,

Az első példány átadása május-június táján lesz esedékes, az év folyamán további két gépet szállítanak le a Francia Légierő számára, míg Törökország is kap egyet 2013 folyamán. Az idén leszállított gépek ún. SOC1 sztenderdű gépek lesznek, azaz a légiszállítási képesség mellett önvédelmi eszközökkel is el lesznek látva.

A jövő évben már 10 példány átadását tervezik, melyekből Nagy-Britannia és Németország is kap majd.

A tesztflotta eddig 1500 repülést teljesített (mely alatt 4500 repült órát hoztak össze) az első prototípus 2009 decemberi szűzrepülése óta.