|

60 darab JAS-39E-t vásárolna Svédország

A svéd kormány elfogadta a fegyveres erők azon kérelmét, mely legalább 60 darab Saab JAS-39E vadászbombázó beszerzését irányozta elő a 2013-as költségvetési évtől kezdve. Mint ismeretes, Sverker Göransson, a svéd fegyveres erők főparancsnoka tavaly novemberben egy parlamenti meghallgatás során legalább 60, de inkább 80 új Gripen rendszeresítését mondta szükségesnek ahhoz, hogy Svédország védelmi képességei ne szenvedjenek kárt a közeljövőben. Mint tegnap kiderült, a svéd honatyák megmaradtak a minimális darabszámnál, és 60 példány megvásárlására bólintottak rá, így a Saab hadiipari részlegének fő portékája a gyártó országban is gazdára talált. Bár szerződés még nincs, annak megkötésére valószínűleg még 2013 első negyedévében sor kerülhet.

A Gripen Demo Svájcban | Fotó: Saab AB

A Gripen Demo Svájcban | Fotó: Saab AB ,

A január 17-én meghozott döntés értelmében a svédek 2018-tól vennék át első JAS-39E-jeiket. A típussal kapcsolatos híreket rendszeresen olvasóknak talán feltűnhet, hogy ugyanezen évben kerülhet majd sor Svájc ugyanilyen repülőgépeinek átadására is, ami nem véletlen, hiszen a két ország tavaly hivatalosan is megegyezett arról, hogy közösen folytatják tovább az új Gripen-változat fejlesztését, ezzel gyorsítva fel a típus rendszerbe állításának ütemét. Mint ismeretes, Svájc az öregedő Northrop F-5E/F Tigerek helyett szerzett be 22 darabot a Saab vadászbombázójából, a kontraktusban pedig 2018-as szállítási dátum szerepel. A svédek tervei szerint egyébként a JAS-39E-k szállítása 2027-ben fejeződhet majd be.

A partnerség szellemében már megtörténtek az első lépések: az egyik JAS-39B-ből átalakított, az E változat főbb rendszereinek tesztelésére használt Gripen Demo tavaly ellátogatott Svájcba, ahol részt vett az Axalpban lebonyolított éleslövészeten, majd decemberben svájci pilóták tesztelhették a SELEX Galielo Raven ES-05 AESA lokátort Svédországban.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.