|

HTKA Hírhalom 2012. 50. hét

A HTKA HÍRHALOM olyan hírek gyűjtőhelye, amiket rövidségük, vagy éppen időnk hiánya miatt nem tudtunk kellő formában megírni, így igen lényegre törően, de mégis közzétesszük ezeket minden hétvégén egy csokorba fűzve.

December 6-án balesetnek köszönhetően eggyel csökkent a Brazil Légierő AMX csapásmérőinek a száma. A példány elvesztésére gyakorlórepülés közben került sor, mikor is a könnyű csapásmérő földközeli repülés közben nekiütközött a Machadinho-i elektromos telep egyik 40 méter magas, magasfeszültségű vezetékeket tartó toronynak. Az ütközés után a repülőgép a telep közeli tavába zuhant, a pilótával együtt, aki a helyszínén életét vesztette.

—-

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Joint Strike Fighter (JSF) program, december 7-én teljesítették az F-35B 1000. repülését. A jelentős esemény elérésekor az Amerikai Tengerészgyalogság tesztpilótája, C. R. Clift őrnagy foglalt helyet a BF-1 jelzésű gép katapultülésében.
A F-35 rövid úton felszálló és függőlegesen leszálló variánsát a tengerészgyalogságon kívül idáig a Nagy-Britannia és Olaszország rendelte meg, mindkét állam elsősorban a repülőgép-hordozójának fedélzetére szánja a típust.

A BF-1 a típus ezredik repülését teljesíti ,

Az Amerikai Haditengerészet megkezdte az X-47B hajófedélzeti gurulópróbáit. A tesztek helyszínéül a USS Harry S. Truman (CVN-75) repülőgép-hordozó szolgál, december 9-től kezdődően. A tengerészek a hajó fedélzetén egy kis, a karukra erősített joystickkal irányítják a pilóta nélküli gépet. A joystick mellett található egy képernyő is, melyen a repülőgép kameráinak képét tudják megjeleníteni, ezzel is segítve a szűk fedélzeten a manőverezést.
A tengerészek a kis berendezéssel irányítják majd a jövő haditengerészeti pilóta nélküli gépeit a hajók fedélzeten, attól a pillanattól kezdve hogy a fékezőhorog elkapta a kábelt, addig amíg a katapultra nem álltak az indításra kész példánnyal.
A próbák célja bebizonyítani a rendszer életképességét, a repülőgép-hordozókon korábban ugyanis még soha nem üzemeltek pilóta nélküli gépek – így érthető hogy mért fordítanak erre olyan nagy figyelmet a U.S. Navy fejesei.

Megérkezett a Patuxent River haditengerészeti bázisra az ötödik F-35C, ezzel teljessé vált a légibázis Lighting II flottája, már ami az elő szériát illeti. A példányt december 11-én repülték át a gyártó Fort Worth-i telephelyéről a Washington DC mellett elterülő bázisra.
A CF-5 itt csatlakozott a többi géphez, hogy együtt folytassák a repülési teszteket, amikre nagy szükség van, mielőtt a típust átadnák a haditengerészeti repülőerők számára.

F-35C Lightning II – CF-01 ,

A Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA – Defense Security Cooperation Agency) december 12-én terjesztette ki Omán kérését a Kongresszus felé, melyben a dúsgazdag ország az F-16-osai számára szeretne fegyvereket beszerezni. A keretben 27 AIM-120C-7 megnövelt hatótávolságú AMRAAM légi-harc rakéta, 162 GBU-12 Paveway II 227 kg-os lézeres irányítású bomba, 162 FMU-152 bomba gyújtószerkezet, 210 BLU-111B/B 227 kg-os bomba, valamint 32 CBU-105 kazettás bomba szerepel. A csomag értéke 117 millió zöldhasú.

—-

A DSCA egy jelentősebb fegyvervásárlási szándékról is tájékoztatta a Kongresszust, melynek keretében Izrael szerezne be csapésmérő fegyvereket légiereje számára. A közel-keleti állam nem kevesebb, mint 6900 JDAM irányítókészletet (3450 példányt az egytonnás, általános célú GBU-31-hez, 1725 darabot a szintén egy tonnás, ám bunkerromboló BLU-109 változathoz, és 1725 példányt a 227 kg-os GBU-38-hoz), 3450 Mk-84 egytonnás „buta” bombát, 1725 Mk-82, 227 kg-os bombát, 3450 GBU-39 kis átmérőjű bombát, valamint több tízezer gyújtószerkezetet az említett fegyverekhez. Az üzlet értéke 647 millió dollárra rúg.

—-

Az Amerikai Hadsereg egy példánnyal bővíti MH-47G helikopterflottáját. A különleges alakulatok munkáját támogató forgószárnyas 34,24 millió dollárjába került a Pentagonnak, a Boeing 2015 október 31-i határidőt kapott a példány leszállítására.

Egy MH-47G átadási ceremóniája |Forrás: Wikimédia Commons ,

A lengyel PZL Swidnik leszállította a Fülöp Szigetek részére a második tételt a W-3 Sokol helikopterekből. A két példány megérkezésével 6 gépesre hízott a légierő Sokol flottája, miután a PZL Swidnik februárban már átadta az első 4 példányt.
A Fülöp Szigetek összesen 8 könnyű helikoptert légiereje számára még 2010-ben, a hozzájuk tartozó kiszolgáló berendezésekkel, pótalkatrészekkel, logisztikai támogatással valamint a kiképzéssel. Az utolsó két példány 2013 elején kerül a szigetországba.

—-

Teljessé vált a katari légierő C-17 Globemaster III flottája. A Boeing december 10-én adta át a 4., és egyben utolsó példányt az emírségek számára, akik még 2008 július 21-én rendeltek 2 darabot a világ legfejlettebb szállítógépéből. A szerződés része volt egy kétpéldányos opció, melyet azóta érvényesítettek is. A Boeing 2009-ben adta át az első két szállítógépet.
A katari C-17-esek rövid szolgálati idejük alatt már a világ sok pontján megfordultak, többek között idén Líbiában, NATO program keretében vagy 2010-ben Kenyában, humanitárius céllal.

—-

Tovább folytatódik a brazil vadászgép beszerzési szappanopera. Az ország elnöke, Dilma Rousseff múlt hét kedden jelentette ki, hogy a döntést, és a beszerzést is elhalasztják, egészen addig, amíg az ország gazdaságilag újra talpra nem áll.

Újabb fontos teszteken van túl az A400M programja, jelen állás szerint az Airbus szakemberei sikeresen letudták a típus megbízhatósági tesztjeit. A nem kis próbatételt jelentő légi próbákon az ötödikként elkészült Atlas, azaz a Grizzly 5 névre keresztelt példány vett részt. Az eredetileg az év közepére tervezett, ám a TP400-D6 hajtómű kisebb problémái miatt néhány hónappal elhalasztott légi tesztek során az A400M átlagban napi 15 órát töltött levegőben. A 26 napon át folytatott tesztek során 52-szer szállt fel a szállítógép, és összesen 300 órát töltött a levegőben, mindenféle különösebb probléma nélkül.

A400M Grizzly 5 ,

Az Iráni Forradalmi Gárda egy magas rangú parancsnoka bejelentette, hogy országa sikeresen dekódolta a nemrégiben lelőtt amerikai RQ-170 pilóta nélküli felderítőgépen talált információkat, és minden fontos adatot begyűjtöttek róla.

—-

A Pakisztáni Légierőben problémaként merült fel a repülőgépflottájuk életkora, valamint a rossz karbantartási eljárások, és ennek a két tényezőnek tudják be az elmúlt 18 hónapban elvesztett egy tucat repülőgépet. A légierő fejesei változtatni javítani szeretnék a karbantartás minőségét, valamint minél hamarabb lecserélni az elöregedett repülőgépparkot.

—-

112 hozzászólás “HTKA Hírhalom 2012. 50. hét”

  1. Az 1000. felszállás azért mérföldkő mert a gép életnek egy meghatározó tesztje zajlott le a repülés alatt vagy csak azért mert az 1000 egy szép kerek szám?Ha utóbbi akkor nem nagyon értem ezt a mérföldköves dolgot,szerintem sokkal nagyobb mérföldkő(pontosabban az mérföldkő) az amikor először szállt le hordozóra még akkor is ha az a 472.(csak a hasamra ütöttem) felszállás után volt.

  2. „országa sikeresen dekódolta a nemrégiben lelőtt amerikai RQ-170 pilóta nélküli felderítőgépen talált információkat, és minden fontos adatot begyűjtöttek róla.”

    ez még iránban is bele fog kerülni a szilveszteri válogatásba

  3. Kedves szerkesztők!

    Az alábbi mondat macskakörmözött szava egy pici korrekcióért kiált. Előre is köszönjük!

    Az ütközés után a repülőgép a telep „közei” tavába zuhant, a pilótával együtt, aki a helyszínén életét vesztette.

  4. Úgy látszik Katarnak megéri ez a Globemaster biznisz. Grizli nem is él Európában.
    Az amik meg (szerintem) okosabban is elkölthették volna azt a pénzt, amit az automata repülőre basztak el. Mindenféle muzulmán nyelvű elemzőt kellett volna kitaníttatniuk rajta az NSAhoz.

  5. quickly increased our speed, calculating the time it would take for the weapons-most likely SA-2 and SA-4 surface-to-air missiles capable of Mach 5 – to reach our altitude.

    Olvassam tovább vagy ne…? Mert ez a rész iszonyatosan téved… Ezek után a többi része vajon milyen lehet?

  6. Kicsit tovább olvastam.

    4000 légvédelmi rakéta elől kitérés…? OMG. Honnan jön ekkora szám…?

    Az SR-71 összesen nem repült 20 ezer órát, ennek töredéke volt olyan, amikor az ellefél indíthatott volna rakétát egyáltalán. A vietnámi háború alatt kb. 220 gépet szedett le SAM átlagosan 3%-os volt a találati arány. Tehát kb. 7000 rakétát használtak fel ~7-8 év alatt több száz alkalommal.

    Szóval ezek után én azt mondanám, hogy ne vegyétek túl komolyan az írást. Én úgy látom, hogy oltári nagy téveszmék vannak benne.

  7. „Tizenkettőből egy – Az ezred hosszú távon gondolkodik

    Mint arról korábbi írásunkban beszámoltunk, az MH Pápa Bázisrepülőtéren települt Nehéz Légiszállító Ezred (HAW), november 14-én elérte a teljes műveleti képességet. Az idáig vezető folyamatról és a hosszú távú célokról Keith P. Boone ezredes, a nemzetközi katonai szervezet parancsnoka exkluzív interjút adott honlapunknak.”

    http://www.honvedelem.hu/cikk/35415

  8. Nesze nektek hírcsokor :DD

    http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/ujabb_mig-31bm-eket_adtak_at/

    http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/fegyverek/hadihajok/nyolc_uj_fregatt_torokorszagnak/

    http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/legierok/ujabb_modernizalt_repulogepek_az_ukran_legieronel/

    http://www.asian-defence.net/2012/12/Chinese-Hypersonic-Sino-Waverider-Unveiled-At-Beijing-Aviation-Museum.html

    http://www.asian-defence.net/2012/12/sri-lankan-air-force-to-purchase-jf-17.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/12/peru-could-buy-24-attack-helicopters.html

    http://worlddefencenews.blogspot.hu/2012/12/bangladesh-army-gets-44-new-chinese.html

  9. nekerdez

    A Balti-flotta kotelék a Jaroslav Mudrij vezetésével, két nagy desszant hajóval a Kaliningrad-dal és az Aleksandr Sabalin-nal, csak fel váltják a Foldkozi-tengeren tartózkodó Fekete-tengeri- flotta-koteléket a Moszkva rakétás cirkálo vezetésével. Szinte állandó az orosz jelenlét a Foldkozi-tengeren (váltják egymást a hajók) Mindig van ott minimum két desszant hajó és a fedélzetén tengeri gyalogosok akik bármikor bevethetok, ha a helyzet úgy kívánja, ezenkívul a légi desszantos csapatok a szíria helyzetre kiképzett kulon csapata is bevetésre készen áll.

  10. boki szerint: 2012. december 18. kedd @ 19:18

    Az lenne a meglepő ha az európaiak és az oroszok együtt beavatkoznának és nem várnának az amerikaiakra. Az európaiak Líbiában megcsinálták. Az amerikaiak csak később csatlakoztak. Csak a nagy költségekkel van baj. Pedig a francia hordozó is a környéken úszkál már. Az oroszok és franciák pedig most elég jóban vannak.

  11. Roni

    Annak néz ki. Amúgy így december 21-hez közeledve eszembe jutott az Emmerich rendezte 2012 című film, hát szerintem az valami ritka szarra sikerült, órán néztük még anno év vége felé, alig vártam hogy vége legyen. Pedig van jó világvége film, a Legenda vagyok például az.

  12. drone

    A legenda vagyok az igazából egy tag mindenapjait mutassa be, a 2012 világvége meg inkább a látványra megy .
    Olyan mint Brayen singer az x-men 1-2 nél inkább a történet van ott is mint látvány.
    Hála istenek Brett Ratner rendezte harmadik részt és legalább egy látványos filmet kaptunk .
    Brayen singer meg otthagyta az x-ment és elbaszta a supermant 2006-ba .
    Sajnos úgy tűnik hogy a következő x-ment is Bryen singer rendezi.

    http://www.filmuniverzum.com/?p=28407

    Ha viszont Ian McKellen fogja alakítani magnetót már csak azért megnézem, jól játssza szerepét .

    Na de már bocs hogy így elkanyarodtam a témától:DD

  13. Terminator szerint:
    2012. december 18. kedd @ 21:11

    Szerintem a beavatkozással még várni fognak. Egyenlore tárgyalnak a tuszejtokkel, akik váltságdíjat kovetelnek. De ha durvulna a helyzet,pl. megolnének csak egy orosz állampolgárt is, akkor megkezdik az orosz állampolgárok evakuálását a tengerészgyalogosok és a desszantosok kozremukodésével. Már a nyugat is belátta, hogy az ún. szír ellenzéki erok politikai vezetosége nem képviseli az osszes szír ellenzéket, egyre tobb olyan csoport van, amelyik onálloan harcol, cselekszik és akik Szíriában a sariján alapuló iszlamista államot akarnak létrehozni. Az USA egy szír csoportot már a terrorista listára tett. Itt már nem a szabadságért megy a harc , hanem a radikális iszlám kalifát létrehozása a cél, ahol nincs helyuk a keresztényeknek, zsidóknak, alavitáknak. Nem tudom kinek hiányzott ez a szír „forradalom”
    de Szíriá egész jól mukodott, elvoltak osztva a szerepkorok és a funkciók a siiták és a szuniták kozott, Aszad garantálta a kisebbség jogait (3 millió), stb…

  14. Év vége itt van. Lehetséges, hogy tartani tudják a tervet, vagy csúszni fognak?

    Itt egy jó kis írás a kínai KLJ-3 radarról.

    http://www.china-defense-mashup.com/dose-chinese-j-10-fighter-use-russia-zhuk-radar.html

    Néhány érdekes pont annak akit nem érdekel annyira:
    -1980-ban vették meg a LAVI dokumentációját Izraeltől benne a saját fejlesztésű EL/M-2035 radarét. Ebből fejlesztették ki később a saját radarjukat.
    -Habár a 90-es években az oroszoktól is vettek radarokat szinte semmi közük a jelenlegi fejlesztéshez.
    -Közlik a pakiknak eladott KLJ-7 radar adatait, ami ez utóbbi kicsit lebutított változata
    -1986-ban kínai pilóták Franciaországban repületk Mirage 2000-rel. Ez után nyilatkozza az egyik, hogy ha az ellenfeleik nem vétenek valamilyen hibát, a hazai J-7, J-8-asoknak semmi esélyük.

  15. Mackensen

    „-1986-ban kínai pilóták Franciaországban repületk Mirage 2000-rel. Ez után nyilatkozza az egyik, hogy ha az ellenfeleik nem vétenek valamilyen hibát, a hazai J-7, J-8-asoknak semmi esélyük.”

    Ezt én is elmondtam volna nekik bár akkor még nem nagyon éltem :D

  16. Ujabb 30 darab SZu-30 SZM-t rendelt az orosz védelmi minisztérium. A Szerzodést ma írták alá a védelmi minísztérium és az Irkut cég képviseloi. A gépeket 2016-ig kell leszállítani. Ezzel már 60 darab SZU-30SZM lesz az orosz légieronek 2016 végéig,

  17. par erdekes orosz hir bmpd-tol:

    1. http://bmpd.livejournal.com/410074.html
    5 milliard $-os mega uzlet az indiakkal, 970 AL-31FP osszeszerelesere

    2. http://bmpd.livejournal.com/410626.html
    Tu-214R-t mar tesztelgetik Japan, Kina, es Korea kozeleben (japan legiero sikeresen elfogta)

    3. http://bmpd.livejournal.com/410931.html
    Tovabbi 30 Sz-30SZM-et rendelt az Orosz legiero

    Az oldalon van par mas erdekes hir, az elso ideo Szu-34-esekrol kep, stb.

  18. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ezt könnyen kijelenthetjük. A nyolcvanas évek vadászpilótájában azért élhetett egy kis halvány reménysugár, hogy a van esélye a nyugati tehnikával szemben. Persze ez addig tartott míg ki nem próbálta:)
    De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a franciák először a szárazföldi kínának akarták elsózni a repülőjüket és rá vagy hat évre ütötték nyélbe a Taiwani üzletet.

  19. Érdekes, hogy nem jött össze. Ahelyett megvették a LAVI dokumentációját és azt fejlesztették tovább. De abból csak jóval később lett igazi repülő. Fejvakarás…
    Kíváncsi vagyok, hogy min bukhatott el az üzlet.

  20. Mack azt írtad 80ban vették meg a LAVI cuccát és ez Mirage teszt 86-ban volt. Lehetségesnek tartom hogy az EL/M-2035 bár ígéretes volt, akkoriban még nem tartottak ott hogy le is tudják gyártani és ezért futottak egy kört a franciák felé. Lehet hogy kielemezve őket az izraeli radarban több potenciált láttak és inkább kivárták.

  21. A Laviból max csak ihletet meríthettek de semmi több a J-10 és a lavi csak első ránézésre hasonlít… teljesen mások a méreteik. Teljesen más a törzs szerkezet kialakítása a szárnyak formája is eltérő ahogy a futómű vagy a segédszárnyak is a pilóta fülke heje is máshol van a gép törzsében a méret különbség miatt hajtómű más ezzel egyetemben az üzemanyag tartályok elhelyezkedése is máshol van és a méreteik is mások aero dinamikáról ne is beszéljünk. Amiben megegyeznek az annyi hogy mindkettő egyhajtóműves vadászgép amely egy vezérsíkkal rendelkezik és a légbeömlő a törzs alatt helyezkedik el (amire már a lavi előtt volt példa a kínaiaknak)

  22. A gép belső rendszerei tartalmazhatnak a laviból átvett rendszereket (De kérdem én hogy mégis mit? Radar? biztos nem a lavi orra sokkal kissebb és radar se volt a 3 protóba. Repülés vezérlő elektronika? A méret és aerodinamikai súlyeloszlási külömbségek az eltérő hajtómű miatt kizárt. Passzív felderítő rendszerek? Már rég elavult és a protokba amúgy se volt. Védelmi redszerek? Szint úgy. Fegyverzet a lavihoz csak terveztek integrálni. Katapult? Eltérő. A pilóta fülke berendezése? Teljesen más, a lavié amúgy is elavult mára. Robot pilóta? :D minek kéne lopni?…STB

  23. duckdodgers, lehetséges, azokban az években volt miből válogassanak bőven. Amit szittya ír igaz, mivel a két gép messze nem azonos, de szerintem az úgy működöt, hogy mindent beszereztek amihez hozzájutottak aztán később miután kielemezték eldöntötték, hogy milyen úton indúlnak tovább.

  24. http://www.honvedelem.hu/cikk/35518_leliismeretesseg_es_felkeszultseg

    „A Polónyi Zsolt zászlós által felfedezett hiba forrása a repülőgép fékrendszerének meghibásodása volt. Ennek feltárása egy korábban meghibásodott hidraulika cső – a Gripenek technológiai utasításban nem előírt – ellenőrzésének köszönhető. Erdélyi Sándor főtörzsőrmester pedig a repülőgép előkészítése során, annak külső borító lemezén ismeretlen eredetű megszáradt foltot talált. Erről később kiderült, hogy a szivárgó hidraulika folyadék okozta. „

  25. Nap hírhalom: (hogy ne hülyeségeken menjen a vita)

    http://www.eads.com/eads/int/en/news/press.20121219_cassidian_protection_against_laser-guided_weapons.html

    USAF plans to retire F-16s, A-10Cs
    http://www.airforcetimes.com/news/2012/12/air-force-a10s-f16s-targeted-latest-budget-talks-121712/

    Bulgaria wants to choose supplier of 8 fighter jets
    http://www.reuters.com/article/2012/12/19/bulgaria-jets-idUSL5E8LFCGQ20121219

    Drones to replace F-16 fighter jets
    http://www.omaha.com/article/20121219/NEWS/712209937/1707

    http://www.defencetalk.com/new-f-16-software-platform-to-be-tested-by-40th-85th-46051/

    http://www.aviationnews.eu/2012/12/17/frc-east-delivers-first-italian-av-8/

    Russian Arms Sales at $14 Bln in 2012
    http://en.rian.ru/military_news/20121217/178216645.html

    Russia to Float Out New Borey Class Sub on Dec. 30
    http://en.rian.ru/military_news/20121219/178267539.html

    Russia to Deliver Four Warplanes to Belarus in 2015
    http://en.rian.ru/military_news/20121218/178246458.html

  26. Sokatmondó infók: http://airbase.blog.hu/2012/12/19/amt_es_aat_kibocsato

    „…a Légi Kiképzés-támogató Csoport feltehetően utolsó váltása indul útnak. Az AMT hajózói és műszaki szakemberei az elmúlt 2 és fél év alatt olyan szintre képezték ki az afgán hajózókat és a kiszolgáló személyzetet, hogy már készen állnak az önálló tevékenységre. Ezt a képességet várhatóan 2013 májusában számolják fel…”

    Hogy nem szakadt rá a mennyezet mikor ezt kimondta?

  27. Afene, most lebuktunk :)

    —–

    Ám alapvetően IOC kész a cucc, szóval holnap élesítjük. Aztán majd még reszelgetünk rajta. Mondjuk azt nem ígérem, hogy péntek reggel már kint lesz, mert a fórum stíluslapját sikerült véletlenül szanálni, így éppen azt csinálom újra :) (Mindenről van több mentés, csak arról nem volt…) Mondjuk ez annyira nem nagy kaland, a holnapi nap tartható lesz.

  28. The B-52 has one of the lowest accident rates (less than 1.5 per 100,000 flying hours). The more recent heavy bomber, the B-1, has a rate about twice as high.

    F-89 fighter had 383 accidents per 100,000 flying hours.

    F-4 had a rate of under 5 per 100,000 hours.

    F-22 is expected to eventually have an accident rate of 2-3 per 100,000 flight hours

    RQ-1 Predator had an accident rate of about 30 per 100,000 hours.(2009)
    This year, the Predator accident rate is lower than the F-16s.

    http://www.strategypage.com/htmw/htatrit/articles/20121220.aspx

  29. Még ajánlok egy pár videót. Most találtam egy kis BTR-es szösszenetet, egy éve vetetem fel milyen jó lenne egypár BTR -et átalakítani aknavetős változatra növelve a lövészcsapatok tűz támogatottságát, hát mások meg csinálták.

    http://www.youtube.com/watch?v=xRm9EUSWWyY

    És még egy BTR-3e1-es video Thai hadsereg példányai. Ezek már nem olyanok mint amiket én is ismertem. Durván tovább fejlesztették.

    http://www.youtube.com/watch?v=EX4nojiMojk

    Végezetül, csak a zene miatt örök sláger nekem a Battlefield téma, egy filmben is megállná a helyét.

    http://www.youtube.com/watch?v=75pb5ct721g&feature=player_embedded#!

  30. Joker: Az pontosan az, vagyis felhő. A levegő a gyors nyomás- és hőmérséklet csökkenés miatt telítetté válik, kicsapódik a páratartalma és gyakorlatilag felhő képződik, igaz rövid időre. Párásabb időben gyakrabban kialakul.