|

Újabb megrendelést kapott a Saab

A védelmi és biztonsági profilú Saab német partnere, a DBD RBS15 Mk3 típusú, felszíni objektumok ellen kifejlesztett fegyvert rendelt. A szerződés értéke 615 millió svéd korona (körülbelül 70,5 millió euró), a megrendelést 2014 és 2016 között teljesíti a skandináv vállalat.

“Ez a megrendelés igen nagymértékűnek számít a DBD-vel való hosszú távú együttműködésünk történetében. A megrendelés új lehetőségeket teremt a rendszer további fejlesztésére a német vállalattal való szoros együttműködés során. Az RBS15 Mk3 ezen a szegmensen belül az egyik legversenyképesebb termék a mai piacon, így piaci részesedésünket továbbra is növelni fogjuk” – nyilatkozta Thomas Samuelsson, üzletfejlesztési igazgató és alelnök.

Fotó: Saab AB ,

Az RBS15 Mk3, amelyet a Saab és a DBD közösen gyárt és értékesít, egy olyan nehézsúlyú, felszíni objektumok ellen kifejlesztett fegyverrendszer, amelynek lőtávolsága több mint 200 km, és előző verzióival ellentétben már alkalmazható földi célpontok megsemmisítésére is. Az RBS15 Mk3 rendszert Németország, Lengyelország és Svédország is rendszeresítette, a korábbi variánsok szolgálatban állnak Finnországban és Horvátországban is, Thaiföld pedig a légi indítású, RBS-15F jelzésű változatból rendelt.

29 hozzászólás “Újabb megrendelést kapott a Saab”

  1. Hát konkrétan semmit, a hiányzó nehéztechnika pótlására és kiváltására lenne jó. Jó lenne tüzérségként, jó lenne páncéloselhárítóként, általában bármilyen ellenséges pontcél megsemmisítésére a szokásos szovjet nehéztechnika hatótávolságán túlról. És így pénzügyileg fenntartható lenne a területvédelmi képesség. 10 ezer ilyen rakéta 200…300 indítójárművel (pl Komondor), ugyanannyi pilóta nélküli repülőgéppel (már az is van magyar gyártású) és akkor egyensúlyban lennénk bárkivel a környéken.

  2. Amúgy nem kellene 800 kg-os legyen,helyi viszonylatban és gázturbinás sugárhajtómű sem kellene hozzá, és a 200 km-es lőtávolság sem. 150..300 kg-os rakéta, tisztán szilárd üzemanyagú rakétahajtás,40…70 km lőtávolsággal. ezeket a paramétereket azért érdemes leskálázni, hogy olcsó és technológiailag hozzáférhető legyen.

  3. tallking

    Mondok jobbat. BM-30 Smerch :D Rakétasorozatvető amely ellő 90km távolságra is, továbbá vannak hozzá irányított rakéták is. (Tudtommal). Szóval nincs új a nap alatt, egyébként meg filléres lehet hozzá a nem irányított rakéta.
    Most már csak azt nem értem minek ez nekünk…
    De mondjuk 20-30 ilyen RBS-15F légi indítású cuccnak azért hasznát vehetnénk…

  4. 20-30 OK,de 10ezer?????

    fegyverkezési verseny? ;-) persze, Ázsia. Ha az az egész világ, akkor a világ fegyverkezési lázban ég.

    Európa nem.

    Én jó ötletnek tartom a kicsit, de professzionális hadsereget, a kevés de nagyon jó cuccal. Ha lehetne az adómból a high-tech beszerzésre elkülöníteni összeget, én az enyémből adnék a Honvédségnek. De 10 ezer high-tech rakéta, úgy, hogy 1000 km-es körzetben nincs ennyi célpont összesen!!! Akkor az mi, ha nem pénzkidobás, és fölösleges fegyverkezési verseny generáló tényező. Gondolkozzatok már!

  5. “10 ezer ilyen rakéta 200…300 indítójárművel (pl Komondor), ugyanannyi pilóta nélküli repülőgéppel (már az is van magyar gyártású) és akkor egyensúlyban lennénk bárkivel a környéken.”

    Talán nincs 300 db BTR-ünk. A magyar UAV 20 kg-ot nem bír el. Ez meg több száz kg.

  6. ” 10 ezer ilyen rakéta 200…300 indítójárművel (pl Komondor), ugyanannyi pilóta nélküli repülőgéppel (már az is van magyar gyártású)”

    Na ne haragudj, de ezen most nevettem. Van egy jó szöveg az ilyen álomodozásra:
    “csiri-biri, csiri-biri Jó Isten, nem hogy lóf@sz, ló sincsen!”

    A HM-ben és all-in az országban FONTOSABBAKRA nincs pénz (eü, omsz, vasút, bkv, volánok, yard, oktatás, stb), nem 300 bolhásra és hozzá 10k rakétára….
    Griffekhez hamburger árú Mk82/83/84-re sincs kupon, nem ekkora bizniszre…
    Vagy lehet nem Magyarországról beszélsz?

  7. vitya: a körzetben van 2000 célpont (pl 1000 Hk és kb. 500 vontatott löveg és még néhányszáz gyalogsági jármű) továbbá civil teherautók is páncélozhatók szükség esetén. 10 ezer célponttal számolni nem hülyeség. a nyugatiak Líbiában ellődöztek kb 1200 irányított municíót majdnem semmi eredménnyel. 1999-ben az Allied Force a szerbek ellen hasonló nagyságrendben lőtt el irányított municíót.

  8. Hans: A Magyar Honvédség fő feladata az ország szuverenitásának és területi épségének védelme, valamint a NATO szerződés[1] értelmében a szövetség kollektív védelmének erősítése.

    Támadás nincs benne , nem azért nincsnek támadó fegyvereink mert nem akarunk , hanem korlátozz a politika.
    Japánok sem azért hívják JAPÁN ÖNVÉDELMI HADERŐ nek, mert neki ez a név tetszett , mert ezt adták nekik és mivel Önvédelmi erő jéééé nem tarthat támadó fegyvereket !
    Támadórakéták stb….

  9. tallking

    Akkor nem lenne jobb megoldás venni 50 BM-30-as rakétasorozatvetőt és ezekhez megvenni 2-3 fajta rakéta típus licencét és ezeket itthon gyártani??? Sokkal ésszerűbb és olcsóbb lenne, mint vadi új cuccokat kifejleszteni olyan feladatra amikre már rendelkezésre állnak BEVÁLT eszközök.

  10. desertfox:
    Köszi. Tudom mi a HM feladata. Az hogy miért nincsen a Gripenhez buta bomba, abban a politikusoknak annyi köze van, hogy nem adnak pénzt! Nem kell itt sem külföldi korlátozást belemondani. Mavericket is vettünk, de az olcsóbb Mk82-est pl nem. Politika? Fenét! Szokásos hülyeség, ami az elmúlt 22 évben gyakori a HM/MH-ban.

  11. ” Hans bácsi: a hazai gyártás azért olcsó mert a hazai dolgozó és vállalkozó ugyanitt költi el a pénzét és a visszaforog a gazdaságba.”

    Nem érted. Mikor ennél alapabb beruházásokra nincs pénz, mikor “relatíve olcsóbb” dolgokért is a “gonosz EU-t” zsebeljük ki, akkor mondd meg. Miből tervezel?
    Tallking. Mondok egy OFF példát:
    2014 és 2020 között, az eddigieknél sokkal, de sokkal kevesebb EU forrásra számíthat az ország! Nyár magasságában pl a közlekedési fejlesztésekre kb 800 milliárdnyi támogatással tervezett pl az ÁPV, a MÁV csoport, vagy pl a BKK és Budapest vezetése. Ez az összeg lehet nem hogy 800, de 300 SEM lesz!!!!
    Közben Budapesten az infrastruktúra iszonyatos állapotban van.
    Az M3 torka véres. De, a felújítása és az új metrók beszerzése majd’ 300 milliárd lenne!!!!
    Azaz annyi, mint amennyi ÖSSZESEN jut 2014 s 2020 között!
    Ja? Hogy akkor nem lesz M5, új buszok, trolik, villamosok, HÉV-ek, MILLFAV szerelvények? Hogy nem lesz új híd építés, vagy bármi más fővárosi beruházás?
    Hogy az M2 + GHÉV összekötésnek annyi? Hogy ezek mellett a MÁV vonalfelújításaira, új járművekre, vagy a vidéki városok terveire, berszerzéseire építéseire NEM jut?
    Az államnak nem lesz rá. Nem enni vagy annyi, semennyi! Az EU pénz nem lesz elég.
    Mi lesz? Nagy baj. Az. És ez csak a közlekedés volt.
    S akkor állambácsi által kéne beszerezni x helit, x járművet, x gatyát, x zoknit, x szállítógépet, x lérakot honvédelmi feladatra. Tegnapra! Miből? Senkit nem érdekel szerintem fent, hogy hazai lenne a szerelés, ha annyira nincs már semmi pénz, hogy ígérni tudjanak…

  12. Alacsony vérnyomásúaknak:

    “Egyre több brit szerint az EU tagság többet árt az országnak, mint használ, legjobb esetben is visszatartja az országot gazdasági céljai elérésében, de sokak szerint minden szuverenitásától megfosztja és a hatalmat barátságtalan, választás nélkül kinevezett eurokraták kezébe helyezi Brüsszelben.”

    A Csatorna túlfeléről nézve Peter Reeve, brit képviselő nem egy kedves, szerethető kontinenst lát, ami pizzájáról, a Burgundiról vagy a BMW-iről híres. Ő a gonosz szovjet hatalmat látja.

    Ez alkalommal azonban Brüsszel, nem Moszkva áll az egyre terjedő szuperkormány mögött, amelynek egyik legfőbb célja, hogy a Franciaországhoz és Németországhoz hasonló nemzeteket hűbérállamokká alakítsa. Nem a Szovjetunió, hanem az Európai Unió miatt aggódik.

  13. Nem tudom, egyáltalán anno minek kezdődött el az Egyesült Államokéhoz hasonló föderációról való ábrándozás ideát. Persze lehet, hogy a Roni által felhozott példa csak egy szokásos ellenzéki reakció az uralkodó hatalom politikájára, de Európában az országokat nem csak az államhatár választja el egymástól. Kérdés, lesz e ami közelebb hozza őket vagy a huzavona megy tovább és tényleg szétesik, bár akkor elég sokan buknának elég nagyot.

    Ami az eszközt illeti, a Hans által hozott példa szerintem önmagában megmagyarázza, hogy miért is felesleges ide. A hazai tervezés és gyártás filozófiájával egyet értek, alacsony ütemű gyártással talán rendszeresíteni lehetne, ha nem lenne az egész egy kalap sz@r, urambocsá’, mert az. Amíg évről-évre új adóktól és rossz mutatóktól hangos a média, addig azt hiszem azt kellene kikalapálni, ami van. No meg az általános életkörülményeket javítani.

  14. “lenne pénz Mk82-re csak nincs értelme”

    De van. A bombázás alapja az Mk82-es. Először ezzel kell megtanulni a dolgot, aztán jöhet a precíziós vezérlés. Ha megvan az Mk82-es, akkor az állomány megtanulja a kezelését, használatát, nem szarja össze magát senki, ha meglát egyet. (az éles fegyerektől jogosan fél, aki kapcsolatba kerül vele és nincs gyakorlata) A jenkik nem véletlenül használják szimpla gyakorló repüléseken is pl. Lakenheath-ban.
    http://jets.hu/news?id=254

  15. “jajj de nagyon félek” re elég 5 darab is a gyakorlást pedig pedig makettekkel és 11kg-os imitátorbombákkal végzik. Új fegyver esetén van kiképzéds, gyakorlás maketteken. Mellesleg mintha a többi fegyver ami van nem tartalmazna robbanóanyagot.

  16. luperator pedig kevesebb billentyűző lendülettel több időt szakíthatna gondolkodásra. Nincs mit “kikalapálni” tényleges, döntő jelentőségű nehéztechnikában mert egyáltalán nincs olyanunk. Helikopterek helyett sokkal inkább arra lenne szükség.

  17. Mindezzel tisztában vagyok én is. Itt is le lett írva, hogy mi maradt abból ami volt és tüzért is ismerek. Ha ez szóba került, állítólag a vegyi mentesítő Rábák és a Komondor is ment ki Afganisztánba. Hogy minek és ez igaz e, nem tudom, más után hazudok, ha nem. S írtam, hogy maga az elgondolás nem lenne rossz, de hazai viszonylatban ha egy képesség azt jelenti, mai jelenleg van, inkább ne legyen semmi. Mert a légvédelmi rakétásokra is ráférne a törődés, harckocsizó fegyvernemre szintúgy, a helikopterek sem állnak a helyzet magaslatán.

    Szóval, adott a képesség, amit mondjuk jelképesen birtoklunk és adott a tény, hogy azok is csak lefelé épülnek. Gyanítom, ha a svédek nem figyelnének rá, a Gripen-program sem így haladna,ahogy. De nekünk kell az előretolt légiirányító képesség is – ha helyesen írtam – de hogy minek és mihez, azt nem tudom. (Mielőtt megszólnátok, legutóbbi ismereteim szerint az eszközt ingyen kaptuk, nekem ez olyan mint az MNO-n leközölt cikk, ahol Kilián úr a csapásmérő képességünkről beszélt- LOL)

    Értem, hogy mit és miért írtál, nem kell személyeskedni, felfogtam anélkül is. S ha figyelmesen olvastad, nem állítottam az ellenkezőjét, csak más szemszögből néztem a dolgot.

  18. “Nem tudom, egyáltalán anno minek kezdődött el az Egyesült Államokéhoz hasonló föderációról való ábrándozás ideát.”
    Feltételezem, most nem a gazdasági részét kérdőjelezed meg, hanem a politikait.
    Erre pedig az a válasz, hogy az EU jelenleg “gazdasági óriás és politikai törpe” globális tekintetben. Ezt pedig közös kül- és biztonságpolitika folytatásával lehetne csak megváltoztatni.

    “10 ezer ilyen rakéta 200…300 indítójárművel (pl Komondor), ugyanannyi pilóta nélküli repülőgéppel (már az is van magyar gyártású) és akkor egyensúlyban lennénk bárkivel a környéken.”
    Az első hozzászólás alapján a lengyelek 3 millió Euró -ért kapták a rakéták darabját.
    Ha ezt képesek lennénk egy millióra, sőt, félmillióra lecsökkenteni(amit erősen kétlek), még úgy is, csak a rakétát 5 milliárd euróba kerülnének. Ennyiért legalább 50 E/F Gripent vehetnénk, járulékos költségekkel együtt.
    Az ilyen teljesítményű rakétafegyverek egyszerűen túl drágák ahhoz, hogy mindenféle ellenséges célpontra rá lehessen dobni őket, csak nagyon értékes célpontokra, kommunikációs és vezetési központokra célszerű kilőni őket. Nekünk ennyire egyszerűen nincs szükségünk.

  19. F1End

    “…Ha ezt képesek lennénk egy millióra, sőt, félmillióra lecsökkenteni(amit erősen kétlek), még úgy is, csak a rakétát 5 milliárd euróba kerülnének. Ennyiért legalább 50 E/F Gripent vehetnénk, járulékos költségekkel együtt….”

    akkor még olvasgass további hozzászólásokat is.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.