|

Először indított Meteor rakétát Eurofighter

December 4-én végrehajtották az első Meteor-indítást egy brit Eurofighter Typhoon fedélzetéről. Az MBDA által fejlesztett torlósugárhajtóműves fegyver sikeresen teljesítette a tesztet.

A brit Qinetiq lőtér légterében végrehajtott próba során a BAE Systems tesztpilótája ült az IPA 1 jelzésű tesztgép katapultülésében, a telemetriával megpakolt rakétát a hátulsó süllyesztett felfüggesztési pontok egyikén hordozta a gép. A rakétát rendben leválasztotta az indítórendszer, majd a gyorsítóhajtómű is rendben beindult. A teszt során fontos adatokat szereztek a fegyver indítási karakterisztikájának bővítéséhez.

Fotó: Eurofighter GmbH ,

Az AIM-120 AMRAAM leváltására készülő rakétát már tesztelték a két konkurens típus, a Dassault Rafale és a Saab JAS-39 Gripen fedélzetéről is. A tervek szerint a Panavia Tornado is megkapja a fegyverrendszert, valamint a gyártó ügyködik az ötödik generációs F-35 Lightning II fedélzetén történő integráció elérésén is.

Az eddigi megrendelők közül a britek és a svédek is legkorábban 2015-ben vehetik át az első példányokat, míg a spanyolok 2016-ban, a franciák pedig 2018-ban kaphatják meg első rakétáikat.

2 hozzászólás “Először indított Meteor rakétát Eurofighter”