|

Halad a QF-16-os fejlesztése

A napokban megérkezett az első QF-16-os a Tyndall támaszpontra, hogy megkezdje a reá váró tesztprogram első, féléves fázisát.

November 19-én ért földet a floridai Tyndall bázis betonján a Boeing által átalakított F-16 Fighting Falcon, mely a BAE Systems QF-4-eseket váltja majd az USAF kötelékében, de előtte még bizonyítaniuk kell, hogy a számukra fejlesztett vezérlőrendszer rendben működik.

A tesztek várhatóan 6 hónapig tartanak majd, mely során azt vizsgálják, hogy mindenben kompatibilis-e a Gulf Range pilóta nélküli eszközök távvezérlésére szolgáló rendszerrel. Ezt követően az új-mexikói Holloman támaszpontra kerül, ahol az USAF szakemberei nyüstölik majd. Ha mindenben megfelelt, szolgálatba állítják 2014-től, ekkor szállítja le ugyanis az első sorozatgyártású QF-16-osokat a Boeing.

A robbantási teszt jól elkapott pillanata | Fotó: F-16.net ,

A BAE Systems által létrehozott QF-4 utódjául szánt QF-16-os vezérlőrendszerének kialakítását 2010 márciusában nyerte el a Boeing, a rendszer részletes kidolgozására és 6 QF-16-os létrehozására kapott megrendelést, ezeket a tervek szerint még az idén leszállítják. Ha beváltja a hozzáfűzött reményeket, az USAF 126 darabot rendel a típusból, melyek a Davis-Monthan támaszpont közelében lekonzerválva tárolt gépekből lesznek kialakítva.

One Response to “Halad a QF-16-os fejlesztése”